Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-09 / 8494. szám
44 Kárpátalja, 1993.6.29 Politikai akadályokkal szembesülve Nem szabad feladni A kárpátaljai magyar települések történelmi nevének visszaállítása ügyében hónapok óta nincsenek új fejlemények, legalábbis Ilyenekről nem tudunk. Az érintett helységek lakói falujuk, városuk régi nevének visszaállítását egyfajta történelmi igazságtételként értelmezik, teljes joggal, s nem értik, miért akadályozza annak folyamatát különböző hivatalok, mozgalmak, esetenként személyek sokasága. Mi történt a referendumok óta? Pontosabban: mi (nem) történik? Lehet-e konkretizálni a gátló tényezőket? Van-e esély az ügy holtpontról való kilendítésére, megnyugtató rendezésére? Ezekre, és hasonló kérdésekre reméltünk választ kapni DalmayÁrpádtól, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezete elnökétől, a járási tanács volt elnökhelyettesétől, aki a legtöbbet cselekedte annak érdekében, hogy a helységnevek ügye a szükséges dokumentációval együtt a területi tanács elé kerüljön.- Az első kérdés ürügyén talán célszerű lenne összefoglalni az eddig megtett lépéseket.- A demokratikusnak mondott 1990-es választások után országszerte (akkor még Szovjetunió-szerte) felmerült az igény a szovjet hatalom éveiben erőszakkal, indokolatlanul megváltoztatott településnevek visszaállítására. Természetes, hogy ez a hullám elérte Kárpátalját is, hisz itt A magyarok, németek, románok, szlovákok lakta falvak és városok, de több ruszin, község nevét is megváltoztatták a 40-es évek végén. A fő átkeresztelési kampány 194ő-ban volt. AKM&SZ Beregszászi Járási Szervezete nyomban kihasználta a lehetőséget. Alapszervezeteinknek a helyi tanácsokba beválasztott képviselői javaslatára az ülésszakok határozatot hoztak népszavazások, közvélemény-kutatás megtartásáról a korábbi, általánosan használt településnevek visszaállításával kapcsolatban. Sürgette ezt közvetve az ukrán nyelvtörvény is, amely kimondta, hogy minden település ukrán nevét más nyelveken, fonetikusan kell visszaadni. Éppen ezért a népiszavazásokon nem a községek magyar nevéről, hanem hivatalos, azaz ukrán nevéről kérdezték meg az embereket. Ezt utólag egyesek igyekeznek eltitkolni, úgy tüntetve fel a dolgot, mintha csak a magyar névhasználat engedélyezéséről lett volna szó. Járásunk majdnem minden magyarlakta településén népszavazást tartottak 1990 nyarán és őszén (Beregszászban 1990. november 25-én), a a lakosság mindenütt a korábbi, 194ő-ban megváltoztatott névalak visszaállítása mellett foglalt állást. A nép akaratának kinyilvánítását a helyi, majd a járási tanács ülésszaka határozatban szentesítette. A törvény értelmében a járási tanács határozatát a területi tanács elé terjesztettük a Legfelsőbb Tanácsba való továbbításra. A továbbítás szót aláhúznám, mert a helyi, illetve a járási tanács határozata a mérvadó s tőrvéijy szerint. Hónapokig tartó huzavona, „pontosítás” után a területi tanács az ungvári (akkor még Szovjet) Hungarológiai Központot bízta meg véleményezéssel. Számomra ez már akkor is érthetetlen volt, hisz nem évszázadokkal korábbi, már feledésbe merült településnevek rekonstruálásáról volt szó, ami a hungarológiának mint tudománynak a feladata lehetett volna, hanem általánosan használt, de a hivatalos használatban durván eltorzított névalakok visszaállításáról; tehát a magyar településnevek ukrán nyelvű fonetikus átírását kellett volna csupán ellenőriztetni, de nem a Hungarológiai Központtal, hisz annak ez nem tartozhat a hatáskörébe, hanem — mondjuk — az Ungvári Állami Egyetem ukrán tanszékével. Nem ez történt... Újabb hónapok teltek el, míg a Hungarológiai Központ elkészítette javaslatait. A területi tanács elé terjesztett két tájékoztató kelte 1991. április 4. és 10. Ezekre reagálva én már április 22-én hivatalosan elküldtem észrevételeimet a területi tanácsnak, felhívtam a figyelmet a Hungarológiai Központ egyes állításainak pontatlanságára. Más körülmények is akadályozták a népiszavazás eredményeinek törvényesítését. A területi tanács némely magyar képviselői is ellenezték a magyar névalak hivatalossá tételét, illetve a kettős névalak mellett foglaltak állást: az ukrán és magyar mellett. Hogy a törvény ezt nem teszi lehetővé? „Majd megváltoztatjuk a törvényt!” - ígérték. Ezt főleg Födő Sándor hangoztatta. Fő érve az volt, hogy ha mi, beregszásziak követeljük a magyar név hivatalossá tételét, akkor majd nem engedik meg azon települések magyar nevének használatát, ahol a magyarok kisebbségben élnek. Hivatkozott Kőrösmezőre, Szolyvára és más falvakra, városokra. Ez az álláspont számomra két okból is érthetetlen volt és ma is az. Egyrészt azért, mert Fodó Sándor nyelvész, tehát különbséget kellene tudni tennie az évszázadok óta együtt élő, természetes módon kialakult kettős (sót, olykor hármas) névalakok és az erőszakkal bevezetett, íróasztal mellett pár évtizeddel ezelőtt kitalált településnevek között. Kőrösmező (Jaszinya) neve már a XVI. században így hangzott magyarul, Szolyva (Szvaljava) magyar neve pedig még régebbről, a XIII. századból ered; hogy hasonlítható ez össze az 1924-ben kitalált Berehovóval vagy az 194ó-ban kreált Harazgyivkával? Ez utóbbi Gut hivatalos neve. Másrészt azért furcsa számomra Fodó Sándor álláspontja, mert ő a beregszászi járás képviselője a területi tanácsban, tehat ha nem ért egyet saját választóinak véleményével, akkor legalább megkereste volna őket és piersze a járási tanács KMKSZ-frakciójának tagjait is javaslataival, mielőtt nyilatkozott és állást foglalt volna. Ez sem történt meg... A nép akarata megvalósulásának harmadik akadálya egyes ukrán szervezetek (elsősorban a Ruh és a Proszvita), valamint személyek vétója, amelyek-akik a Hungarológiai Központ kompromisszumos javaslatait is elfogadhatatlannak tartják. Azzal vádolnak minket, hogy magyarosítani (!) akarjuk falvaink nevét. Nem hajlandóak tudomásul venni, hogy e falvak lakossága néhány személy kivételével magyar, tehát a magyar falvak nevét akarjuk „magyarosítani”. Pontosabban: a szlávosított neveket akarjuk megváltoztatni. 1991 nyarán járásunk 5 falujának magyar nevét tette hivatalossá Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa: Asztélyét, Beregújfaluét, Kígyósét, Zápjszonyét és Haláborét. Badaló hivatalos nevét viszont Bodolivból Bodoiovóra változtatták, megmásítva ezzel a népszavazás eredményét, a Badalói Községi Tanács cs a Beregszászi Járási Tanács határozatát, amely Badaló mellett foglalt állást Amikor a múlt év végén a területi tanács ülésszaka végre a Legfelsőbb Tanács elé terjesztette több településnevünk — részben általunk javasolt, részben önkényesen módosított — visszaállításáról szóló határozatát, egyes hivatásos nyelvészek — Pavlo Csucska, Petro Liza ne c —, politikusok — köztük Vaszil Sepa, a beregszászi járás parlamenti képviselője — és amatőr nyelvészek — póldául Fegyir Szavcsur — támadásba lendültek a sajtóban. A különböző ukrán szervezetek is tiltakoztak a területi tanács határozata ellen, ezért a parlament elnapolta a kérdés tárgyalását. Ez most a helyzet...- Amelynek ismeretében úgy tűnik, elakadt az ügy. Netán végleg elsikkadt?- Nem hiszem. Egyszerűen nem szabad feladnunk a harcot, ostromolnunk kell a területi tanácsot és a Legfelsőbb Tanácsot, követelve a nép akaratának érvényesítését. Véleményem szerint a községi tanácsok és piersze a városi tanács ülésszakán újabb határozatot kel! hozni a korábbi népszavazások eredményeinek megerősítéséről. Meg kell értetnünk opponenseinkkel, hogy a földrajzi nevek visszaállítása nem politikai, hanem nyelvi kérdés. Az ország belsejében ez nem gond. Két piéldát említek: az odesszai területi Tatarbunarit és a krími Bahcsiszarajt. Nyilvánvaló, hogy egyik sem ukrán név, de attól még ukrajnai városok. Csak a mi kárpátaljai ukrán nacionalistáink vélik úgy, hogy ha Beregszász hivatalos neve Beregszász lesz, Magyarország nyomban elfoglalja...- A népakarat érvényesítése folyamatának akadályozAsában milyen szerepet játszott Petro Lizanec professzor, a Hungarológiai Központ vezetője ?- Ennyire azért nem egyértelmű a dolog. Tény, hogy a Hungarológiai Központnak a népszavazások eredményeivel olykor ellenkező javaslatai hátráltatták a folyamatot. A