Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. július (8490-8508. szám)
1993-07-09 / 8494. szám
42 a Munkásőrség részéről, a hadsereg részéről is sok helyről elhangzott... Volt akkor egy ilyen nyomás, nogy... adminisztratív eszközökkel kell fellépni minden olyan nézet ellen, ami akkor a hivatalos vonaltól eltért. Műsorvezető: Elsősorban adminisztratív eszközökkel? Ez egy félkatonai testület szájából elég furcsán hangzik. Grósz Károly: Nem hangzik ez furcsán. Hát ez benne van a politika eszköztárában... Tulajdonképpen arról van itt szó, hogy ki kell zárni a politikából, ki kell közösíteni... Műsorvezető: A nyilatkozat-csata után az első valódi politikai ütközetre a Pozsgay-bejelentést követő politikai bizottsági ülésen került sor. Pozsgay Imre: ...Nagy tipródás, töprengés után... úgy határoztunk, hogy rendkívüli, vagy előrehozott ülésre összehívjuk a Központi Bizottságot... A Politikai Bizottság — ez volt a legérdekesebb megnyilvánulása — úgy határozott, hogy akkor itt az idő bejelenteni a többpártrendszert. Tehát a politikai nyitás irányába próbált menekülni Grósz is, meg az egész Politikai Bizottság. Hogy hittek-e abban, hogy lesz többpártrendszer, vagy sem, ebbe legfeljebb az isten láthat bele. De tény az, hogy az én ügyemmel együtt két napirendi pontja volt a központi bizottsági ülésnek. A Történelmi Albizottság tanulmánya, s ezen belül az 1956-os helyzetértékelés és a többpártrendszerre való áttérés. Műsorvezető: ...Pánik volt a bizottságban a bejelentés után közvetlenül? Berend T. Iván: Nem. Nem, semmilyen pánik nem volt. Műsorvezető: Hisz a hivatalos állásponttal ez nagyon is ellenkezett. Berend T. ívián: Ez teljesen ellenkezett, és februárban volt egy központi bizottsági ülés, ahol erről... heves vita volt, és ebben a vitában Pozsgay Imre nemigen vett részt... Én erőteljesen részt vettem a vitában, és védtem a bizottság álláspontját. És hát megnyerte a többséget végül is ez az álláspont... És össze is függött ez azzal, hogy ugyanez a februári közponű bizottsági ülés hozott döntést arról, hogy minden feltétel nélkül többpárti szabad választások legyenek Magyarországon a következő évben. Műsorvezető: Pozsgay szerint bejelentése közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy a rendszerváltozás békésen ment végbe. És az MSZMP nem az 1956-ban alkalmazott módszert választotta az ország politikai válságának leküzdésére. Pozsgay Imre: Nem lett volna békés átmenet, ha ezt a pártot nem sikerül redukálni, nem sikerül egy tönénelemhamisításon alapuló identitástól megfosztani, mert altkor marad a büntetéstudat, marad az elszántság, hogy akkor itt mindent meg kell védeni újra, mint 1956-ban tették. A másik, nogy a párttagság zömét én becsületes emberekből álló együttesnek tartottam... Ezt a többséget a szó nemes értelmében nem átmenteni, de megmenteni kell olyan következményektől, amelyeknek az előzményeién nem felelős..." Semmi okunk nincs arra, hogy a fent idézett állásfoglalások igazságában kételkedjünk. Maga a műsor sem azokkal a tényekkel vét a korrekt tájékoztatás követelményei ellen, amelyeket felsorakoztat, nanem azokkal, amelyeket célzatosan kihagy a visszaemlékezések közül. A téma ilyenfajta megvilágítása az inkriminált Pozsgay-bejelentést — amely a mai politikai felépítmény egyik valóban fontos alapkövét jelenti — teljesen egyoldalú, és ezén anakronisztikus történelmi szituációban próbálja értelmezni. A História adásában megszólaltatott személyiségek — Pozsgay Imre, Grósz Károly, Berend T. Iván (a készítők Németh Miklóst is megkeresték, ő azonban elzárkózott a nyilatkozattól) az akkori politikai elit rominens képviselői voltak. Az a eállítás, amely az 1956-os események átértékelésének, s így közvetve a rendszerváltás lehetősége megteremtésének kapcsán kizárólag ezt a szűk kört tolja előtérbe: egészen egyszerűen történelemhamisítás. Vajon sor került volna-e erre a bejelentésre — és közvetve az egész rendszerváltozásra —, ha éppen az akkori politikai elittel szemben nem öltöttek volna egyre határozottabb formát a még letisztulatlan, de a társadalom támogatását maguk mögött tudó ellenzéki csoportok? Vajon megtette volna-e Pozsgay Imre ezt a bejelentést, ha a huszonnegyedik órában az említett szűk elit nem döbben rá: nincs más lehetősége, mim az együttműködés? Megtette volna? És jött 1956 október 23. Lopva, alattomosan közeledett. Sunyi bábáinak száján egy percre sem halkult el a szocializmus igéje, miközben egy nyáron át járták a Petófi-rondót „nemzeti sajátosságúink" körül azzal a magasztos céllal, hogy kiküszöböljék a szocializmus építésében elkövetett hibákat. Majdnem sikerült nekik még a szocializmust is kiküszöbölni. Tépett szájú, hasított körmű sok kis senki, háta mögött még több úri bitanggal, megcsinálta az „Első Hazai Nemzeti Forradalmat"... A „Nemzeti Forradalom" olyan nevezetes renegáttól sorolhatott „vezetői" közé, mint Nagy Imre, akinek szellemi képességeit ugyan csak egy adóvégrehajtói hímerhez szabták, de jellemtelensége biztosította, hogy miniszterelnök legyen a legdühöngőbb fehérterror napjaiban. Pozsgay Imre: 1956; Petőfi Népe, 1957 december 15. Vitathatatlan tény, hogy a békés átmenetben a reforkommunisták szerepe óriási volt. Az viszont hamis sugallmazás, hogy kizárólag ők voltak a főszereplők. A História készítői — akik telefonon keresték meg Los Angelesben Berend T. Ivánt, és megpróbálták szóra bírni a Londonban tartózkodó Németh Miklóst — nem vették maguknak a fáradtságot, hogy a jelenleg is Budapesten élő, akkori ellenzéki vezetőket megkérdezzék: ők vajon milyen szerepet játszottak az események alakulásában. Persze létezik egy másik magyarázat is: az ellenzék valóban néma maradt, és később is másodhegedűsi szerepet játszott az átalakulásban. Lapunk megpróbálja némileg árnyaltabbá tenni a História által fekete-fehérben beállított képet. íme a tények. Az 1956 októberi események értékelésében közös platformot alkotó ellenzéki mozgalmaknak a Pozsgay-bejelentés hatására tett lépéseiről Antall József miniszterelnökit, az MDF elnökét kérdeztük meg: — Miniszterelnök úr! Pozsgay Imre váratlan állásfoglalása után éppen az ellenzék nem szólalt meg? — De igen! Pozsgay Imre 1989. január 28-i bejelentése és az MSZMP Központi Bizottságának február 11-i nyilatkozata után felkerestem Pozigay Imrét, és megkérdeztem, hogy nem tekinti-e személy szerint „kényelmetlennek” és a poliükai akciót veszélyeztetőnek, ha kiállunk mellette. Mi, az ellenzéki pártok nevében ezt mindenképpen megtesszük, sőt kimondjuk — a népfelkelésnél továbbmenve — a forradalom és szabadságharc tényét. Pozsgay Imre tudomásul vette a szándékunkat, és nem ellenezte a nyilatkozat legrövidebb időn belül történő megjelentetését. Az előzetes szövegterveteink alapján Vígh Károllyal és Mécs Imrével fogalmaztuk meg a végleges, egyeztetett szöveget. Néhány nap alau összegyűjtöttük az egyetértő ellenzéki szervezetek és pártok támogató aláírását, amihez később még újabb szervezetek csatlakoztak. Vígh Károly és én adtuk át közlésre az MTI-nek, ahol már vártak bennünket. Természetesen Pozsgay Imre is kapott egy példányt belőle. Akkori értesülésünk szerint mind a szovjet, mind az amerikai kormány részéről Pozsgay Imre lépését védelmező diplomáciai lépésekre is sor került. A nyilatkozat az MTI jóvoltából annak rendje és módja szerint napvilágot is látott: „1989. február 17. péntek — Független politikai szervezetek, szövetségek és pártok nyilatkozatot juttatlak el pénteken a Magyar Távirati Irodához. Ebben üdvözlik az MSZMP Központi Bizottságának közleményét, amelyet fontos lépésnek tartanak a demokratikus Magyarország megteremtéséhez vezető úton. A pontokba szedett nyilatkozat mindenekelőtt üdvözli a KB 1956- tal kapcsolatos állásfoglalását, amelyet előrelépésnek tekintenek. Ugyanakkor kifogásolják, hogy a fiart vezető testületé nem ismeri el a orradalom és a szabadságharc tényét, valamint annak demokratikus lényegét. Nehezményezik továbbá, hogy a párt állásfoglalása még mindig túlhangsúlyozza az 1956-os események negatív jelenségeit. A nyilatkozat aláíróinak véleménye szerint október utolsó napjaitól az ország a konszolidáció felé haladt, s a Nagy Imre.-kormány helyzete meg-
