Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-18 / 8483. szám
Rapid megoldás, hosszú kínokkal i Élet és Irodaion, 1993.6.11 . Két szezon van a rendszerváltás Nemzeti Színháza mögött. £lig több mint kél év telt el azóta, hogy a minisztérium itt is alkalmazta a „rapid megoldást", Csiszár Imrét statáriálisan leváltva Ablonczy Lászlót ültette az ország első színházának igazgatói székébe. Nem hiszem, hogy elvetnénk a sulykol, ha azt mondanánk, ami ezután következett, nem diadalmenet. Ha igazak a hírek, még most sem nyerte vissza igazán a lelki békéjét a társulat, de az igazgató sem érzi úgy, hogy az történik, amit őakar. Lehet, hogy most, lehet, hogy a választások után, de clőbb-utóbh megint dönteni kell a Nemzeti ügyében. S ha a politika majd ilyen helyzetbe kerül, talán tanul az elődök baklövéseiből. Ha megvan benne erre a készség, valószínűleg sok haszonnal forgathatja majd a következő interjú némely bekezdéséi. Szabó István. a minisztérium színházi főosztályának néhány hóiwpja lemondott vezetője ugyanis nyilvánosan most vall először arról, mikéin vezetett oda a szakma és a politika ütközete, hogy a lelkiismerete nem engedte tovább a helyén maradni. S elsősorban a Nemzetivel történtek miatt nem. Igaz, a történet régebben kezdődött. — Mii ni full un a rrndutrvtliis Miuakitun? — 1989-IŐI vezettem a minisztérium színházi osztályát. Előtte három évig a pártközpontban dolgoztam, mint színházi referens. így 1990-ben, amikor megalakult az új kormány, felkészültem arra, hogy elküldenek a minisztériumból. Azt gondoltam ugyanis, hogy az új Vezetés csak a saját embereivel akar majd együtt dolgozni. Ám hamar kiderült, hogy nincsenek „kádereik", ezért — kényszerűségből vagy elvi alapon — a régiek közül szinte mindenki bizalmat kapott. Én pedig bíztam benne, hogy lehetek valamit a színházak védelmében egy analógia nélküli átalakulás köze^(icnérÉgf * dolog miate-aggödtwafc tudtam, az új vezetés gyorsan szeretne eredményeket felmutatni legitimitását bizonyítandó... Azt tudtam, hogy igazán lényeges, strukturális változásokat év közepén úgysem lehet véghezvinni. Dédelgettünk némi illúziókat arról, hogy az új kormány majd több pénzt ad a kultúrára, de nagyon rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált, hogy erről szó sincs. Felmerült bennünk az is, hogy esetleg be kell majd zárni egy-két kulturális intézményt. A minisztérium új vezetői azonban azt nyilatkozták: „nem erre szerződtünk, de ha mégis rákényszerülnénk. felüliünk". Ezért attól féltem, hogy ha strukturális változtatások nem lehelnek, személycserék várhatók a tárcához tartozó intézmények élén, s ezek óhatatlanul politikai színezetet kapnának... — Ez a rélrlmr régión bt is igazolódott a Hungarulun n a Kilharmor.ia estitben.« — Ez a mi lerüleiünket nem érintette, mégis elbizonytalanított. Azzal vigasztaltam magam, ez voll a „tanulópénz": sokai romon a minisztérium presztízsén, hogy minőkéi esetben hangos botrány kísérte a döntést. Belegondoltam abba, hogy egy ilyen jellegű vezetőváltás, bármelyik színháznál is lónénne meg, különösen súlyos következményekkel járna. Szétesne a társulat, megszakadna a munka folytonossága. A minisztérium felügyelete ala tartozó négy színház, közül elsősorban a Nemzetit fenyegette ennek a veszélye. A nemzet első teátrumában három évre szóló megbízatásának feléhez ért Csiszár Imre igazgató, akit akkortájt sokan támadlak a sajlóban, hogy kinevezése politikai hátterű volt, mondván, ó Grósz embere. A politikai indítékú személycseréktől egyébként is rettegtem, mert úgy éreztem, lavinát indítanak el: nem múló sérelmek, törlesztések járnak a nyomukban, és újra átpolitizálódik az éppen megtisztulni látszó művészi élet.. Csak remélni tudtam, hogy a Nemzetinél elkerülhetjük a botrányt. — Nem igy kit— Csiszárt 1991. április l&-án, alig egy évvel az új kormány hivataliba lépese után felmentették. Mi sürgette ennyire ezt a doolést? — Általános türelmetlenségei vettem észre. Szinte mindenki gyors, látványos, és mondanom sem kell, kedvező változásokban reménykedett. Ez skizofrén helyzetet teremiett: még azok is váliozáspáriiak voltak, akik aztán kőnk-Csurka István pedig egyenesen ázi nyilatkozta, hogy januárban az összes színházigazgatót leváltják. Én ettől így nem tartottam, mert ennek a kijelentésnek abszolút semmi jogalapja nem volt, hiszen a kinevezések jogszabályok szerint történtek, meghatározott időre szóltak. Nincs olyan, hogy valaki elhatározza és bejelenti a személycserék következő időpontját. A levegőben persze benne volt, hogy felül lehet vizsgálni a kinevezéseket, le lehet váltani a régi rend embereit... — Ön részt veti Csiszár leváltásában? Beavatlak az újak abba, amire készüllek? Mronyrt tudott rrról az egészről? — Sokan tanúsíthatják, hogy nem voltam szakmai szempontból elégedett a Nemzeti teljesítményével, Csiszár Imrével is voltak im. De úgy véltem, jobb, ha Csiszár kitölti megbízatása idejét. Ezzel kapcsolatban több elemzési is készítettem, részben saját akaratomból, részben .megrendelésre". Mindenesetre 1990. október-november folyamán már egyre több jel mutatón arra, hogy valami készül, szóbeszédek jártak, hogy keresik Csiszár utódát. Én. amíg lehetett, harcoltam a változás ellen, javaslatot lettem különböző, szakmailag elfogadható megoldásokra, amelyekkel szerintem a Nemzeti a/ egyik legjobb színház lehetett volna. — Kikkrl Urgyalüik mint dirrktorjelollekkrl? — Én senkivel, mert nem hatalmaztak fel erre. Arról, hogy a minisztérium vezetői kikkel tárgyallak. fogalmam sem volt, mert ez ügyben mindenki konspirált. Körülbelül egy tucat emberről tudok immár, akik azt állítják, megkeresték őket. A találgatások és kiszivárogtatások rossz légkört teremtetlek a színházban, felbátorították Csiszár ellentáborát, őt magát pedig lelkileg egyre jobban megviseltek. Az utolsó hetekben én már végképp kimaradtam az eseményekből, mert a minisztérium vezetése engem Csiszár-pártinak könyvelt el, Csiszár meg nem hitte el, hogy nem tudok aiTÓI, mi készül ellene... — Cki szart leváltották, ts áronnál kinevették a Nemzeti élere Ablonczy Lászlót Arról tem tudott, bog) Ablonczy kone az a bizonya® újat emberük, akinek ezí a posztot szintik? — Nem. Titokban történtek az ^előkészületek. 13 órára hívfák '“ös síé1 a 'rendVrívOl i 'társutaiTTITfst* én pedig még délben nem tudtam, ki lesz az új igazgató. 12 óra 20 perckor telefonáltak egy vidéki színházból, tudom-e, hogy Ablonczy a várományos. Akkor hallottam először. 12 óra 35 perckor kellett ellenjegyeznem a felmentési és kinevezési okmányokat. Emlékszem, kínomban azt kérdeztem, nem hoznak-e még egy felmentést, az enyémet? Nem hozlak... — Nem irta alá az akták*!? — De. Tudomásulvételre kaptam, és azt meg is tettem. Semmilyenjelentősége és következménye nem lett volna, ha nem írom alá. Aki ismert, az tudta, hogy semmi I közöm nem volt a döntéshez. Leg- I feljebb azt kérdezték: hogyan lu^dok maradni ezek után? — Tényleg, bogy»n? — A Nemzeti esetében álláspontommal ellentétes döntést hoz-
