Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-18 / 8483. szám
Új Magyarország, 1993.6.15 11 Megalakult a Magyar Igazság parlamenti frakció Megtörtént, amire tulajdonképpen rég számítani lehetett: Magyar Igazság névvel új parlamenti frakció megalakulását jelentették be tegnap. A frakció tagjai: Horváth Lajos, Kelemen József, Csurka István, Miklós Árpád, Tóth Kurucz János, Derne Zoltán, Bognár László, Réthy Miklós, Móré László és Bogdán Emil. A felsorolásból kitűnik, hogy nem lépett be az új frakcióba Balás István és Zétényl Zsolt, de információink szerint Amerikából való hazatértük után Zacsek Gyula és Szilosy György is csatlakoznak a frakcióhoz. Csurka elmondta: ma vagy holnap újabb három taggal gyarapodhat a frakció. A három vidéki képviselő nem érkezett meg a fővárosba, ezért nem tudták aláírni a belépési nyilatkozatot, de azt üzenték, hogy mindenképpen csatlakoznak a frakcióhoz. Zétényi Zsolt nem tagja a Magyar Igazság elnevezésű frakciónak, de kijelentette, hogy megítélése szerint az új frakció nem törekszik ellenzéki szerepre, hanem az MDF-en belül, szeretné . kifejteni tevékenységét (Folytatása és parlamenti ~ összefoglaló a 4. oldalon) A frakció nem azonos a Magyar lgazs^g nemzetpolitikai csoporttal, hiszen különböző okok miatt a csoport nem minden tagja vállalta a frakcióalakítás felelősségét. A frakció tagjai nem lépnek ki az MDF- frakcióból, mert az MDF-frakció elhagyása nem jelenti feltétlenül a frakcióból való kizárást -, mondta Zétényi Zsolt, majd hozzátette, hogy az új frakció tagjai nem akarják aemonstrálni az MDF-ból való kiválásukat, mert nem ez a céljuk. Az új frakció létrehozásáról tájékoztatták Antall József miniszterelnököt, de azt még nem tudta senki sem megmondani, hogy a házelnököt tájékoztatta-e valaki az új frakció megbízásából. A Magyar Demokrata Fórum egyik vezető politikusa kijelentette, hogy az MDF-nek nem lehet két frakciója, és egyben jelezte, hogv elképzelhetőnek tartja újabb kizárások elrendelését is. Aki önszántából kilép a frakcióból, annak automatikusan megszűnik tagsági viszonya is. P. J. A kormány kérésére Szabad György házelnök június 16-a és augusztus 31 -e közötti időszakra összehívta az Országgyűlés nyári rendkívüli ülésszakát. A törvényhozás az első rendkívüli ülésnapját június 21-én tartja. E bejelentéssel kezdődött délután a Parlament teg- • napi munkanapja. Szabad György arról is tájékoztatta a Házat, hogy Weszelovszky Zoltán, az MDF képviselője a továbbiakban a Fidesz frakciójában folytatja munkáját. Napirend előtt Tóth Sándor (KDNP) a magyar opera megteremtőjéről, Erkel Ferencről emlékezett meg halálának 100. évfordulóján. Körösi Imre (független) - ugyancsak napirend előtt - úgy vélekedett, hogy a privatizáció döntő pillanatához érkezett, majd sürgette, nogv a magyar vállalkozók kapjanak elsőbbséget az élelmiszeripar - mindenekelőtt a hús, a tej- és a gabonaipar -privatizációjában. A kisgazdákat képviselő független honatya, Izsó Mihály azért emelt szót, hogy az idegen elnyomók kivonulásának napját, amikor az utolsó szovjet katona elnagyta hazánkat, nyilvánítsák nemzeti ünneppé. A napirend előtti felszólalásokat követően a T. Ház törvényjavaslatok napirendre vételéről, illetve kivételes és sürgős eljárásban történő tárgyalásáról döntött. Ennek értelmében az alkotmányügyi bizottság folytatja majd le az ENS£ BT Jugoszláv Szövetségi Köztársaságra vonatkozó határozatainak végrehajtásáról rendelkező, valamint a Btk. kiegészítését indítványozó törvényjavaslat vitáját, a gazdasági bizottság előtt pedig a Budapest-Hegyeshalom vasútvonal korszerűsítését célzó, kiemelt kormányzati beruházásról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája zajlik majd. Napirendre tűzték többek között - Fodor István és három független képviselőtársának közös javaslatára - a pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló, többször módosított jogszabály ismételt megváltoztatását, amely a napokban nagy port felvert MDFFidesz ingatlanügyből kiindulva írná elő; amennyi* ben egy párt a tulajdonába adott ingatlant tíz éven belül értékesíti, a vételárat csak irodaépület vásárlására fordíthassa. Elvetették ezzel szemben Gerbovits Jenő - kisgazdákat képviselő függet- UéW - javaslát&rá 'háztartási tüzelőolaj üzemanyag-! kénti felhasználását vizsgáló parlamenti bizottság felállításáról Szabad György tudatta a honatyákkal: a kormány benyújtotta az áfatörvény módosítását célzó javaslatát és a lakossági kompenzációkra vonatkozó elképzeléseit, ezek sürgős tárgyalásáról a T. Ház ma határoz majd. A parlamenti bizottságok is üléseztek tegnap, napirendjükön a pótköltségvetés szeretjeit. A környezetvédelmi bizottság általános vitára alkalmatlannak ítélte, míg a számvevőszéki bizottság hat igennel, négy nem szavazattal a plenáris vitára bocsáthatónak tartotta. TUDÓSÍTÓINK JELENTIK A PARLAMENTBŐL - TUDÓSÍTÓINK JELENTIK A PARLAMENTBŐL Összehívták a rendkívüli nyári ülésszakot