Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)
1993-06-11 / 8479. szám
Magyar Nemzet 1993.jún.5. Az. Mivel 1895 óta szabadon alakulhattak elismert egyházak, a parlament asztalán fekvő módosító indítványban foglalt 100 év „várakozási idő” egyáltalán nem tűnik méltánytalanul hosszúnak az egyházkénti jogállás teljességéhez. így kétféle jogi formát lehetne adni a vallási közösségeknek (hasonlóan több nyugat-európai példához): egyet a történelmieknek és egy másikat az újaknak. Létre lehetne hozni egy új jogi formát is (például vallásközösség néven), jelzendő e közösségek „másságát” az egyesületekhez képest. A jogállás megkülönböztetése alapjául szolgálhatna • abban a néhány kérdésben való állásfoglalásnak, ami ma .kiváltságossá” teszi az „egyházat” a többi civil szerveződéshez képest - bár természetesen ma sem egyformán (vallásoktatás állami oktatási intézményekben, költségvetési támogatás, felsőfokú teológiai képzés állami elismerése, a kialakult gyakorlat szerinti jelenlét az elektronikus közszolgálati médiában stb.). A közösségek „társadalmi elfogadottságát”, ami más jogi személyekhez képest többletjogosítványaik egyik alapja, vélhetően helyesebb lenne években mérni, mint létszámban. A 10 000 fős taglétszám megléte, a törvényjavaslat másik eleme, bizonyítási, adatvédelmi szempontból aggályokat vet fel. Az egyházkénti elismeréshez megkövetelt 100 év analóg lenne a nemzetiségi törvényjavaslatban megfogalmazott .korhatárral”. Mindazonáltal a jelenlegi alapelv, az egyházak egyenlőkként való kezelése sem zárja ki - az Alkotmánybíróság szerint - „az egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét”. A vallási közösségek költségvetési támogatásának megnyugtató rendezése a másik - a státussal összekapcsolódó - kérdés. A történelmi egyházak jelentős célvagyonnal rendelkeztek a II. világháború előtt, mely biztosította működésük anyagi alapjainak nagy részét. Az egyházak pusztán adományokból való fönntartása a nemzetközi tapasztalatok alapján nem, vagy csak meghatározott vagyoni háttér és gazdasági fejlettség mellett biztosíthatja az egyházak működését. Jelenleg a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló törvény lehetővé teszi az egyházak működésének költségvetési támogatását, anélkül, hogy erre szubjektív jogot formálhatna az egyház (az állam szabadon dönti el, kit támogat). Az 1993. évi költségvetési keret mintegy 3 százalékát (135 millió forintot) kapták a kisegyházak (történelmiek és újak együttvéve). Nem képezi vita tárgyát, hogy amennyiben egyház (állami) közfeladatot lát el, oktatás, szociális ellátás (humánszolgáltatás) vagy például műemlékvédelem területén, megilleti az ilyen tevékenységet ellátó más állami-önkormányzati szervekkel azonos költségvetési támogatás. Az alapműködés természetesen feltétele annak, hogy az egyház közszoigáiati tevékenységet lásson el, állami támogatása azonban fölvet elvi kérdéseket. A jelenlegi helyzet, miszerint a költségvetési támogatások eloszlása az Országgyűlés kezében van, pártpolitikai ütközések szín. terévé teszi a kérdést, és az egyházak gazdálkodását is elbizonytalanítja. Ennek tükrében - megfelelő átmeneti és kísérő (például adatvédelmi) szabályokkal - a jövedelemadó bizonyos százalékának irányíthatóvá tétele, melyről kedvező nemzetközi tapasztalatok , vannak (így Olaszországban), már több oldalról fölvetődött: megfontolandó javaslatjmáktunikr'"“;c;.; Átmeneti megoldásként - és esetleg ! ‘távlatilag is - á máiTdőre'n'íszerbe jobban illeszkedőnek tartanám, ha az adófizető meghatározott összeghatárig adójából leírhatná az általa választóit, erre feljogosított egyháznak nyújtott adományát (akár egy százalékos plafonnal kombinálva, például 5000 forint, de maximum 50 százalék), hasonlóan a jelenleg is ismert „gyermekkedvezményhez” vagy a lakáscélú megtakarításhoz fűződő adókedvezményhez. Az érintett egyház a befizetésről igazolást adna ki, mint az a közcélú alapítványok esetében szokás. Ez a megoldás adatvédelmileg is kevésbé problematikus, hiszen nem a világnézeti meggyőződésről vagy egyháztagságról jutna adat az adóhatóság birtokába, hanem csak a támogatás tényérő!, és elméletileg akár az is elképzelhető lenne, hogy valaki több egyházat is támogat. így támogatói létszámarányossá válna a végső soron közpénzekből való részesedés. Kiküszöbölhetők lennének (miután ma szinte minden jövedelemszerző tevékenységet végző állampolgár adót is fizet) a különböző egyházak tagjai közötti szociális különbségek, amiket egy százalékos megoldás csak tovább fokozna. (Különösen, ha adó és nem jövedelem százalékaként határoznák meg.) Ugyanakkor ez a kérdés sem választható el attól, hogy mely közösségek kapják meg ezt a jogot. Németországban, ahol az állami adóhatóság hajtja be az egyházi adót . (ez a megoldás az elválasztásra épülő magyar rendszerben elképzelhetetlen, hiszen a törvény is tiltja az állami kényszer alkalmazását belső egyházi szabályok érvényre juttatására - egyes tartományokban legalább 25 000, de van, ahol 40 000 adófizetővel kell rendelkeznie ehhez az egyháznak! Amennyiben ma Magyarországon az adóirányítási rendszert bevezetnék, valószínűsíthető, hogy újabb „egyházalapítási láz” törne ki. Úgy tűnik, hogy é\TŐl évre viták és érzelmi viharok sűrűjébe keveredik a egyházügy, az állam és az egyházak viszonya (1990-ben vita a hitoktatásról, 1991-ben a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének törvényi rendezése, jelenleg az egyházfinanszírozás). Rendkívül fontos, hogy ezek nyomán jó megoldások szülessenek, és a tolerancia jegyében az elkerülhető sérülések lehetőleg ne következzenek be. Az állam világnézeti semlegessége, ami nem jelent világnézeti vagy értékközömbösséget, és az elválasztás nyomán az egyházak autonómiája megfelelő alapja a kapcsolatok folyamatos, jó szándékú rendezésének. Dr. Schanda Balázs
