Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. június (8473-8489. szám)

1993-06-09 / 8478. szám

Magyar Nemzet 1993.jún.5. ír Már csak ezer állami vállalat adható magánkézbe / •• Az AVU-n belül egyetlen bizonyított korrupció sem volt A kabinet megtárgyalta és jóvá­hagyta az Állami Vagyonügynökség szervezeti és működési szabályzatát -jelentette be péntek délelőtt Juhás: Judit a szóvivői tájékoztatón. Az ÁVÜ most elfogadott SZMSZ-e egységes rendszerbe fog­lalja a Vagyonügynökség jogállását, feladatkörét, szervezetére vonatkozó általános szabályokat, a szervezeti egységek feladatait és az egyéb mű­ködési szabályokat. Meghatározza egyebek mellett az összeférhetetlen­ség szabályait, és rendelkezik az eti­kai bizottság tagjainak feladatairól és hatásköréről is. Csépi Lajos, az ÁVÜ ügyvezető igazgatója a tájékoztatón elmondta: Az alapvető elv az volt, hogy vala­mennyi állami vállalat vagy többségi tulajdonban lévő állami vállalat élére egyszemélyi felelős embert állítsa­nak. Azt is fontos szempontnak tar­tották az SZMSZ kidolgozásakor, hogy a döntéshozatali rendszer átte­kinthető legyen. A döntéshozás egyébként többszintű. Kisebb ügyek­ben az ágazati bizottságok, nagyob­bakban az ÁVÜ 15 tagú igazgatóta­nácsa dönt. Az igazgatótanács több­ségi szavazással hozza döntéseit, de a döntések előkészítésében a pénz­ügyi, a munkaügyi tárca szakemberei is részt vesznek, valamint a Nemzet­közi Gazdasági Kapcsolatok Minisz­tériumának munkatársai. Szabályoz­ták a garanciavállalást is. Ölszázmil­lió forintig az ÁVÜ saját hatáskör­ben dönthet, egymilliárdig a Pénz­ügyminisztérium jóváhagyása szük­séges. A pénzügyminiszternek és a privatizációért felelős miniszternek a jóváhagyása szükséges viszont az egymilliárdnál nagyobb garanciavál-. laláshoz. Az SZMSZ-en belül több­féle ellenőrzési rendszert alakítottak ki. Működik egy önálló ellenőrzési igazgatóság - független jogászokkal -, akik az állampolgári bejelentése­ket vizsgálják, és működik egy etikai bizottság is. Csépi Lajos szerint ez a szabályzat alkalmas arra, hogy vi­szonylag gyors, ugyanakkor pontos munkamenetet biztosítson. Csépi cáfolta azt az újságírói állí­tást, miszerint ez idáig SZMSZ nél­kül dolgozlak volna, mint mondta, szabályzatuk a megalakulásuk negye­dik hónapjától volt. csak a kormány mostanáig nem tárgyalta meg. Csépi Lajos a gazdasági visszaélésekkel kapcsolatosan kijelentette: A: ÁVÜ-n belül egyetlen bizonyított korrupció sem volt, a vádak igaztalanok. A sze­mélyi változásokkal kapcsolatosan az ügyvezető igazgató kifejtette, való­ban jelentősek voltak a személycse­rék, de ez részben természetes, rész­ben szükségszerű. Csépi szerint az ÁVÜ mintegy 350-es létszáma nem magas - bármelyik minisztériumban többen vannak ugyanakkor a dön­téshozó képessége jónak mondható. Csépi Lajos végezetül a privatizáció jelenlegi állásáról adott rövid tájékoz­tatást. Elmondta: a most elkészült va­­gyontérkép szerint a korábbi kétezer állami vállalatból immár csak ezer körül van azoknak a cégeknek a szá­ma, amelyek magánkézbe adhatók. Az értékesíthető állami termelőva­gyon túlnyomó többségének eladását várhatóan 1994 végére az ÁVÜ jó­részt befejezi. Az összeférhetetlenség eseteivel kapcsolatban az igazgató ki­emelte: a Vagyonügynökség vezető tisztségviselői a privatizáció tisztasá­ga érdekében semmilyen munkavi­szonyt nem létesíthetnek, csupán mű­vészeti. oktatási és alkotó tevékeny­séget folytathatnak. Amennyiben megválnak az Állami Vagyonügy­nökségtől, további két évig nem léte­síthetnek munkaviszonyt, és nem vál­lalhatnak vezető testületi megbízatást olyan társaságoknál, amelynek átala­kításában, illetőleg értékesítésében részt vettek. (ő. t. g.)

Next

/
Thumbnails
Contents