Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-03 / 8460. szám
Népszava, 1993.4.29 07 « * f S/rrdiilirlvi (\aka Embargó közé zárt ország Higgyék el, halálosan unalmas dolog állandóan olyasmivel előhozakodni, hogy demokráciában mikor érzi szükségesnek egy miniszter, hogy felajánlja-e lemondását. S nem is vagyok teljes mértékben meggyőződve arról, hogy ezúttal jogos lenne kérdést intézni Szabó János földművelésügyi miniszterhez. Valahogy így: Szabó úr. nem gondolja, hogy „helyzet" van?! '****’ Mert lehet, hogy nincs is „helyzet", s az afféle kisebb bonyodalmak, mint a húsembargó miatt az Európai Közösségnek-küldött hivatalos magyar válasz kézbesítése, a mi kormányköreinkben megfelelő és megszokott eljárás. Első ránézésre ugyan kínos helyzetbe hozta a kormány az egyik tárca vezető emberét, de a kormányszóvivői megfogalmazás szerint elképzelhető, hogy csupán koordinációs félreértés történt. Hiszen Szabó János kedd délelőtt még nagy határozottsággal és büszkeséggel tájékoztatta az újságírókat, hogy azért az nem egészen úgy van, hogy az EK csak követel, mi meg csak végre- (és fejet) hajtunk. Azután a Szabó-tájékoztató után néhány órával az MTI telexgépe immár a kormányszóvivői iroda közleményét röpítette világgá. A miniszter még úgy tudta, hogy a húsellenőrzésre igent, míg a karanténra nemet mondunk, ám néhány óra leforgása alatt a második nem is igenné fordult. Hogy miért és milyen módon? Innen következnek a feltételezések, mert mifelénk hasonlóan kényes kérdésekre jól koordinált (vagyis használhatatlan) válaszokat adnak az illetékesek. Gondolom, kedden reggel a kormány az igen-nem variáció mellett volt, .majd ez változott át igenigenre. Mert néhány óra alatt sok minden történhet. Például az, hogy a kormány rájött: hiába erősködünk, nemleges válaszunk esetén a húsembargót nem oldják fel, s akkor még tetemesebb lesz a kárunk, mint a várható szigorító (büntető?) intézkedések elfogadása után. Vagyis hiba volt délelőttre összehívni a Szabó-tájékoztatót, de még ennél is nagyobb hiba volt, hogy késő délután nem adták meg a lehetőséget a miniszternek a helyreigazítás megtételére. Arra már gondolni sem merek, hogy esetleg Szabó János hibázott a legkomolyabban, és saját véleményét mondta el délelőtt. Mert ebben az esetben nem neki kellene sértődötten lemondani, hanem őt kellene leváltani. Természetesen ez az újabb história nem érne meg ennyi fejtörést,':há nem éppen arról lenne szó, hogy a hőn áhított Európa felé bandukolunk, határon elkobzott szalámis zsemlével. Mert lehet most azt kiabálni, hogy az Európai Közösség jól kiszúr elszegényedett térségünkkel, ám illene arra is gondolnunk: ha mi adjuk fel a magaslabdát, akkor nem csodálkozhatunk annak kegyetlen lecsapásán. Márpedig áldatlan és rendezetlen belső (politikai-gazdasági, társadalmi) állapotunk folyamatosan kínálja a lecsapás lehetőségét. Régóta tudjuk, hogy nem vezet rózsákkal (avagy piros paprikával, netán húsvétibárány-combbal) övezett út a gazdasági Kánaánt már régóta nem is kínáló Európa felé. Azt is tudjuk, hogy történetesen az EK-csatlakozást olyan szigorú feltételekhez kötik, amelyek teljesítése nálunk gazdagabb és tőlünk nyugatabbra fekvő országok számára sem egyszerű feladat. S az sem biztos, hogy kölcsönösen előnyös üzletet lehet kötni. Az Európai Közösség eddigi története, illetve a jelenlegi, csatlakozási csatározások ugyanis azt mutatják, hogy kompromisszumok nélkül nem nagyon, az egyes nemzeti érdekek sérelmére viszont már jó néhány megállapodást kötöttek. Külön balszerencse, hogy a kompromisszumkötésben is a sor végére kerültünk, kelet-közép-európai országként, ám nem kellene még ma is a történelmi hagyatékokra, az átkos múltra hivatkozni. (Teszem azt, még áttételesen sem lehet az elmúlt négy évtized nyakába varrni, hogy idén az első negyedévben alaposan kifulladt az exportunk.) Siránkozni persze könnyű, másokra mutogatáshoz sem kell nagy művészet. Lehet a balszerencsére is hivatkozni, hogy mezőgazdasági termelésben hajdan erős országként pont ezen a területen várnak ránk a legnagyobb EK-csapások. Tudniillik a Lajtától nyugatra akad még néhány mezőgazdaságban ma is erős ország, amely saját érdekeit védve mindent megtesz majd a magyar termékek piacnyerése ellen. Am ha mindehhez még szakértelepi nélkül, összevissza kapkodva, az egykori sikerágazatokat is tönkretéve párosul az új hatalom politikai semmittevése, akkor végképp lemaradunk a nagy versenyben. Sokáig azt mondtuk a jó magyar árukról: a tartalom megvan, csak a csomagolás hiányzik! Nos, lassan a tartalom után is nyomozhatunk. S ehhez képest valóban másodrangú kérdés, hogy lemond-e egy miniszter, vagy megelégszik a magyarázkodással. Ettől még nem lesz jobb a helyzet — embargó után sem.
