Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-21 / 8470. szám
> Néhány tanulság és egy vallomás Ez év március 24-e és április 14-e között a Romániai Magyar Szó hasábjain vita folyt Tőkés László egy inkriminált mondata felett. Szász János és Sütő András disputája kevés húzással bizonyára érdeklődést vált ki olvasóink körében is. Ezért az alábbiakban minden különösebb kommentár nélkül közreadjuk. (A szerk.) A fiatalok Tőkés László újabb „ügyéről” szóló levele továbbgondolásra serkentett. Buta előítélet, hogy csak a fiatalok tanulhatnak az öregektől, de az öregek már mindent tudnak. Az újabb Tőkés László-ügy legfőbb tanulsága valóban a román politikai osztály és publicisztika döntő többségének bármikor, szinte gombnyomásra működésbe lépő magyarellenessége. Mindnyájunk véleménye, de talán inkább érzése, hogy ennek jelentős a tömegalapja. Nos, egy újabb hazai közvélemény-felmérés szerint az országot fenyegető veszélytényezőket illetően a magyarokat a megkérdezettek alig két százaléka jelölte meg. Sohasem tévesztettem össze a politikai osztályt, a publicisztikát, a kormányzatot a román néppel, ám most a statisztika tudományos bizonyítékai szerint is kiderül, hogy midőn a magyar veszedelemmel ijesztgetik, sőt, hiszterizálni próbálják a közvéleményt, jórészt önmaguk nevében beszélnek. És miket nem mondanak. Tőkés László elvétett szóösszetételét hadüzenetnek, polgárháborús nekifutásnak, országdaraboló kísérletnek és más egyéb katonai bíróság után kiáltó háborús bűnnek minősítették. Rásütötték, hogy megsértette a román népet. Jóllehet abban az inkriminált egy-két mondatban árva szó sem esett a román népről, megszoktuk már, hogy a hatalom kisajátítja a népet, és most már nemcsak a nevében beszél, hanem érez is. A szokott politikai rágalmakon kívül ez egyszer nyilván az igyekezet hevében a publicisztika hetethavat is összehordott, el egészen a butaságokig. így lett Tőkés Lászlóból a kormányzatnak diverziókat szállító ügynök, vagy éppenséggel a Románia Maré Párt bomladozó egységének egybeforrasztója. Ezek a túllihegett kitalációk szóra se lennének érdemesek, ha két harsonázó nagyotmondás között nem nyomatékosították volna minduntalan Tőkés László nyilatkozatmorzsájának nacionalista jellegét. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke azt állította, hogy Romániában is alkalmazzák az „etnikai tisztogatást". Erről az állításról vagylagosan állítható, hogy nem felel meg a valóságnak, eltúlzott, alaptalan, rosszindulatú, el egészen a rágalmazásig.vDe semmiképpen nem nacionalista. Csakhogy nálunk minden magyar moccanás, amellyel hivatalosan nem értenek egyet: nacionalista. A nacionalizmus a nemzetelvűségnek az az abszolutizált formája, mely más népek, etnikumok elől elzárkózva, sőt, azok rovására akarja rendezni egy társadalom, egy ország vagy egy népcsoport gondját-baját. Minden nacionalizmus következésképpen agresszív, Tőkés László mondattöredéke viszont a védekezés gesztusából sarjadt. Védekezés mi ellen? Hetvennél több éve - olykor némi enyhítő korrekciókkal tarkítva - zajlik egy állandó, minden romániai kormányzat által serkentett folyamat, amelynek eszközeit betéve ismerjük: többségi lakosság túltelcpítése a városokba, anyanyelvsorvasztó iskolapolitika, a magyar történelmi és művelődési emlékművek ledöntése, diszkriminatív előmeneteli és káderpolitika. Mindez - sok egyébbel bővítve - folytatódott a proletárdiktatúra, majd a kettős zsarnokság idején. A nemzeti szupremácia politikája kétségkívül egyik fő oka annak, hogy a romániai magyarság lélekszáma csökkent, hogy az anyanyelvi kompetencia hanyatlóban. Semmi kétség, azzal, hogy az 1989-es fordulat utáni kormányzatok meggátolják az oktatás, a nyelvi demokrácia, a helyi önszerveződés rendezését, lényegében folytatják a nemzeti szupremácia hetvenéves politikáját. A szólás- (és a vele együttjáró), valamint egyesülési szabadságjogok, a többpártrendszer általános érvénye még messze nem jelenti azt, hogy a nemzeti kisebbségek egyenjogúsága rendezve. Felhozható még a magukat demokratikus kormányzatoknak nevező hatalmi tényezők szinte teljes érzéketlensége az iránt, hogy éppen a demokrácia jegyében lenne helyénvaló helyrehozni, javítani, amit a nemzeti szupremácia politikája oly következetesen elrontott. Tőkés László mondatszemerjében az önvédelem gesztusa feszült. Mindazonáltal úgy gondolom, hogy nem a pontos kifejezést használta, és ez félreértésekre adott okot. Többen azt tanácsolták, erről ne írjak. A lelkiismeretem, mint tanácsadóm azt mondja, csak nyugodtan írjam meg, hogy Tőkés László tévedett. Hiszen maga is elismerte nyilvánosan. Van ő olyan jelentős személyiség, mondhatnám, nagy ember, hogy olykor tévedhessen, hiszen a tévedhetetlenség a középszerűek öncsalása. Ettől még Tőkés László továbbra is az erdélyi-romániai magyar elővéd legelőretoltabb harcosa marad. Számítson engem is testőrei közé. Szász János l i i 1 t rf* I co j Magyar Nemzet 1993.máj.15.
