Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-11 / 8464. szám
Népszava, 1993.5.6 32 Kéri Tamás Honi kampány» kinti magyarokkal? Félek, kissé elkéstem azzal a fölfedezéssel, hogy gőzerővel folyik a választási kampány. A pártok természetesen nem most május 21- re készülnek — a tb-önkormányzatok létrejötte és összetétele remélhetőleg elsősorban a lakosság fantáziáját mozgatja meg —, hanem 1994 valamelyik nyári hónapjának ki tudja, hányadikára, amikor ismét el kell dőlnie, kié legyen az ország, a hatalom, a dicsőség, ha nem is mindörökké, de 1998-ig, ámen. A különféle pártalakulatok először egymást vádolták meg — jól és kevésbé jól hangzó ürügyekkel —, hogy elkezdték a kampányt, és ezt vagy azt csak azért mondják, erről meg arról csak azért hallgatnak, mert már 1994-re kacsingatnak. Olyan feltűnően zajlott ez a „mi még nem, de ti már igen" játék, párosulva a hangnem mifelénk különösen „szükségszerű” eldurvulásával, hogy a kényszerű nézők hamar átláttak rajta. Minekutána már a pártok sem tartották annyira fontosnak palástolni saját izmosodó hatalmi törekvéseiket. ' Egymást érték a hol vicces formában, hol pedig véres komolysággal előadott „értékelések" a párt (attól függően, hogy' ki nyilatkozott, szinte valamennyi párt) várhatóan kiemelkedő választási sikereiről. Sőt olyan, megnyugtatónak szánt fejtegetéssel is találkoztam, hogy a jelenlegi kormánykoalíció embereinek voltaképpen nincs különösebb okuk a leszámolástól tartani... Napjainkban szerény számítások szerint is legalább négy pártvezér biztos abban, hogy jövőre ő foglalhatja el a miniszterelnöki bársonyszéket, s bár közülük legalább három biztosan téved, mind a négyen csak kötelező szerénységből teszik hozzá: persze, ha a választópolgárok is így akarják. Ilyen szempontból — mármint ha Antall Józsej. helyzetértékelését tesszük magunkévá — az újabb versenyfutásban a kormányzó párt elnöke kétségtelenül előnyös pozícióból indul, hiszen szerinte Magyarországnak belpolitikai értelemben nincs nagyobb esélyű pártja jelenleg, mint az MDF, külpolitikai értelemben pedig nincs nagyobb hitelű politikai pártja, mint az MDF ... Hát még ha azt is tudnánk, hogy a még mindig csöndes többség kit, mit és milyen értelemben akar a magáévá tenni. Helyzetéhez képest mindenesetre imponáló az a derű, amellyel tudomásul veszi, hogy átmenetileg ismét előléptették. Ha meg is marad munkanélkülinek, hajléktalannak, nagycsaládosnak, pályakezdőnek vagy nyugdíjasnak, 1994 közepéig hivatalosan választópolgár a neve, és a politikai elit ugyanúgy számít rá, mint a tűznél melegedő, gyors karriert csináló nagymenőkre. Sőt még jobban, mert ugye az alul lévők vannak többen. Szándékosan használtam a „derű” kifejezést a csöndes többséghez már-már elválaszthatatlanul hozzá tartozó „közömbös” jelző helyett. Mert az időközi választások néhány emlékezetes momentumán túlmenően is több jel mutat arra, hogy az emberek nem általában a politikától csömörlöttek meg, csupán az urak harsány gyűlölködésétől, ügyetlen mellébeszélésétől és mind jobban kitapintható tehetetlenségétől. Ezzel szemben rögtön érdeklődni kezdenek és nagyon aktívak lesznek, ha valaki — sajnos erre kevés példa akad — a tömegeket ténylegesen foglalkoztató kérdésekkel hozakodik elő, és minden handabandázás — teszem azt kommunistázás vagy szélsőjobbozás — nélkül próbál szót érteni velük. Van azonban egy búvópatakként csörgedező és időről időre felszínre bukkanó téma, amelynek hallatán még azon kevesek is elvesztik maradék derűjüket, akik különben tényleg közömbösek. Legutoljára — de meg nem mondom, hányadikként — Boross Péter beszélt erről a BM május elsejei fórumán. Mármint arról, hogy a kormány szavazati jogot kíván adni minden magvar állampolgárnak, bárhol is van hazája, bármely ég néz le rája ... (Lehet, hogy a parlament keddi ülésén részletesebben is szóba került a terv, de erről sajnos nincs módom beszámolni: a választójogi törvény módosítását ugyanaz a belügyminiszter, aki a fórumon még megpendítette, azóta titkosította.) Hogy az esetleges hazafias tiltakozásoknak elébe menjek, sietek kijelenteni: a külhonban élő magyaroknál kizárólag az idehaza élőket becsülöm jobban. Sőt annak idején olyan szépnek találtam Antall József félremagyarázott gondolatát, miszerint lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke akar lenni, hogy semmi kivetnivalót nem találnék abban, ha lélekben mind a 15 millióan itthon szavaznának. De valóságosan? Erre Boross Péternek sem volt jobb érve, mint hogy az ötlet nem példa nélküli; a legutóbbi romániai választásokon a nálunk élő román állampolgárok igenis szavazhattak. Tényleg. És mire mentek vele? Vagy a belügyminiszter úr azt állítja, hogy az ő voksaikkal jutott hatalomra a .mostani rezsim? A dolog belpolitikai vonatkozásait szóba sem hozom, mert nem hiszek abban, hogy a kint élő magyarok aaonos politikai sémákban gondolkodnak, és hogy, hogy nem, valamenynyien kormánypártiak. Azt viszont tudom, hogy egy ilyen döntés, amilyenre most a kormány titokban készül, az itthon élő (vegetáló) becsületes magyar emberek sokaságának erkölcsi rosszallását vonná maga után; olyanokat is felháborítana, akiknek külhonban élő testvéreikkel egyébként semmi bajuk, ók is igazságtalannak éreznék azok részvételét a szavazásban, akik nem részesei a mai Magyarország nemcsak a tegnappal magyarázható kínlódásainak, és nem élik át az ország népének még csak vonzó perspektívával sem kecsegtető súlyos mindennapi gondjait. Egy ilyen választáson szavazni még a tisztességes kibicnek is drága.
