Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-11 / 8464. szám
Népszabadság, 1993.5.6 15 Vitaalja A forma kedvéért tegyünk úgy. mintha tényleg az egyetemes magyar nemzet jövőjéről beszélnének azok, akik elutasítják a magyar-ukrán alapszerződést. Tehát: elképzelhető-e, hogy mostantól a jövő szemhatáráig Magyarországnak történelmi vagy etnikai jogon területi követelése legyen az ötvenmilliós, atomhatalmú Ukrajnával szemben? Elképzelhető, ám siralmas és nevetséges lenne. Azt jelenti-e a második paragrafus -„nem lesz területi követelés”-, hogy az anyaország eleve megfosztaná a kárpátaljai magyar kisebbséget a visszatérés jogától? Nem, nem azt jelenti. Ha ugyanis egv-két kárpátaljai megye békésen, a nemzetközi jog által körülhatárolt formában kinyilvánítja „országváltó” akaratát, és ezzel mind az elhagyni szándékozott állam, mind pedig a „célország” egyetért, akkor ennek semmi akadálya, hisz senki semmilyen területet nem követel. így a területi követelésről való lemondásnak semmi köze nincs ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarok valamelyik nemzedéke milyen állampolgár lesz. Hanem ahhoz van köze, hogy lesznek-e Kárpátalján magyarok. Ha a két alapvető jog - az ukrán állami szuverenitás és a magyar kisebbségi önrendelkezés - között az ellentmondást egy kompromisszum, a mindkettőt kielégítő és segítő önkormányzat (autonómia) oldja fel, akkor lesznek. Ha másképp alakul, akkor a függetlenségéért nagyon megküzdött, Magyarországgal rokonszenvező, saját magyar kisebbségével demokratikusan bánó Ukrajna ellenségünk lesz, és szabadulni akar majd az állami szuverenitását veszélyeztető kisebbségtől. (S ugyebár 1993-ban a magyar parlament elutasította a 2. paragrafust, miszerint a két ország esetleges vitáit kizárólag békés eszközökkel oldja meg...) Az ügynek ahhoz sincs köze, hogy az ukrán klauzulához hasonlót követel tőlünk Románia és Szlovákia. Első, formai különbség: a párizsi béke és a helsinki szerződés az új Ukrajnával nyilván nem kötődhetett meg. Második, lényegi különbség: román és szlovák részről a „konkretizálást” nem azért követelik, mert az jogilag lényeges lenne, hanem azért, hogy elodázhassák a romániai és a szlovákiai magyar kisebbség demokratikus autonómia-jogainak megadását. (Ukrajna viszont ezeket biztosítani igyekszik.) Amúgy: Romániában és Szlovákiában sokaknak eszük ágában sincs, hogy lemondjanak Ukrajnával szembeni területi követeléseikről. Mert nem az ukrajnai román vagy szlovák kisebbség érdekli őket, hanem arra sandítanak, hogy az oroszukrán ellentétek kihasználásával alkalomadtán területet nyerhetnek Ukrajnától. És - észjárásuk szerint - területszerzésben mesterkedik Magyarország is Bukarest és Pozsony ellenében. Szemet hunyva a nyilvánvaló tény fölött, hogy minden szomszédunk esetében e kérdéskör lényegileg különbözik egymástól és az ukrán kázustól, e téves észjárás magyarországi képviselői téves tényekből és gondolatmenetekből kiindulva követik a jelzett logikát. A „nemzet érdekében” (!) kockáztatják égj’ esetleg orosz bázisú román-szlovák-szerb kisantant létrejöttét, Ukrajna „elvaditását” és a magyar kisebbségek létét, jövőjét az egész medencében, egyáltalán nem „csak” a Kárpátok alján. Ha tehát sem a nemzeti jövendőről, sem a külpolitikáról, sem a nemzetközi jogról, sem a magyar kisebbségekről, sem Kárpátaljáról nincs szó, akkor két lehetőség marad. 1. A magukat nemzetinek gondoló radikálisokat a fenti szempontok nem érdeklik, legalábbis a nemzeti jövő feltételezett paragrafus-kiskapujához képest. Ezt önző szűklátókörűségnek hívják. 2. A magukat nemzetinek gondoló radücálisok hírt, nevet és voksot remélnek, á távoliViefnze ti -jövendőt sa játvközeljövőjükre váltva. Hiszen jövőre választunk, és fészkelődik a centrum. Ezt politikai játszmának hívják, amely nem a Kárpátok, hanem a józan ész és a nemzeti erkölcs „alján” folyik. Füzes Oszkár
