Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. május (8460-8472a. szám)
1993-05-03 / 8460. szám
Magyar Hírlap, 1993.4.29 Madari Zoltán Pártjuk és kormányunk A közigazgatás korszerűsítési programjának kidolgozása a kormány által tavaly elfogadott határozat szerint folyik. több-kevesebb lendülettel. A modernizáció fő irányai a közigazgatási rendszer egészét érintik, a helyi önkor| mányzatoktól a Miniszterelnöki Hiva' tálig. Azt nem kell vitatni, hogy a rendszerváltozás és számos nemzetközi szerződéshez való csatlakozás következtében módosítani szükséges az államigazgatás struktúráját, át kell gondolni a közigazgatási funkciókat és hatásköröket, valamint átfogóan kell foglalkozni a személyi állománnyal. Aligha nevezhetjük azonban a köz- I igazgatás korszerűsítéséhez kapcsolódó átszervezésnek azt a folyamatot, amelynek során egy-egy újonnan kinevezett miniszter tíznél is több főosztályvezető leváltását kezdeményezi és hajtja végre. Némi vihart kavar például mostanság a Földművelésügyi Minisztériumban végrehajtandó személycserék ügye. főképpen amiatt, hogy az „átszervezés" mögött egyesek politikai indítékokat vélnek felfedezni. Egyes vélemények szerint a váltás egyik fő oka: a távozók közül jó néhányan az MDF nép-nemzeti köréhez tartoznak, sőt egyikük — a sajtófőosztály vezetője — a körnek alapítója, mi több, el- 1 nöke. Az ügy politikai pikantériájától eltekintve az eset mindennapos. A hivatalnokok eltávolítása ilyen-olyan ok miatt a rendszerváltozást követő mai, viszonylag konszolidált helyzetben is folyik. Egy személyi változást azután — a dominók borulásához hasolatosan — követ a többi. A hosszú hónapokon keresztül a parlament előtt heverő, végül tavaly tavasszal elfogadott köztisztviselői törvény (XXIII.) tartalmaz valamiféle védelmet számukra, meghatározva a végzettségnek megfelelő munkahely felajánlását, a felmondási időt és a végkielégítés nagyságrendjét. De miért éppen itt érvényesülnének a törvények? Különben sem az eltávolított MDF-esek védelmével kívánok itt foglalkozni. hanem a törvény egy másik fő gondolatával, a politikai pártatlansággal. „A társadalom közmegbecsülését élvező, demokraúkus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen működő, korszerű szakmai ismeretekkel rendelkező, pártatlan köztisztviselők intézzék” A szerző köztisztviselő — hangzik a törvény első mondata. A 21. szakasz — amely az összeférhetetlenség eseteit határozza meg — kimondja: „A köztisztviselő nem folytathat olyan tevékenységet, amely hivatalához méltatlan, vagy amely pártatlan, befolyástól mentes tevékenységét veszélyeztetné; pártban tisztséget nem viselhet, párt nevében vagy érdekében — az országgyűlési, illetve az önkormányzati választásokon jelöltként való részvételt kivéve — közszereplést nem vállalhat.” A hivatalnok politikai összeférhetetlensége éppoly súlyos következményekkel járhat, mintha vezetője engedélye nélkül létesítene munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt — ha pedig az összeférhetetlenséget nem szünteti meg, közszolgálati jogviszonya megszűnik. Az elmúlt évtizedekben a hivatalnok. ha karrierre vágyott, érvényesülése érdekében — vagy azt vélelmezve — belépett az egypártba. A szocializmus megdönthetetlenségébe vetett hit némi szakértelemmel párosulva elegendő lehetett a ranglétra magasabb fokaira való felkapaszkodáshoz. A jobb beosztásba kerüléshez azonban nem kellett feltétlenül a munkásosztály élcsapatához tartozni — hivatkoztak is rá kivételképpen annak idején. De éppen ezek a kivételek erősítették a főszabályt. A többpárti demokrácia kezdeti időszakában eltörölték a munkahelyi pártszerveket, a később hozott törvények pedig bizonyos foglalkozást űzőknél szigorúan megszabták a politikai szerepjátszási lehetőségeket (párttisztség, sztrájkszabályok stb.), elsősorban azokon a területeken, amelyek az állam folyamatos és zavarmentes működését biztosítják, mint például a közigazgatás vagy a rendőrség. Az 1990-es tavaszi választásokat megelőző hangos kampányok idején persze ezek a munkahelyek sem voltak csendesek. Az emberek a felfokozott várakozás következtében nemcsak családi és baráti, hanem munkatársi körben is állást foglaltak egy-egy párt mellett vagy ellene. A választásokat követően mindez lecsillapodott, leginkább az egzisztenciaféltés kötötte le a figyelmet, összehasonlítva a megvalósuló intézkedéseket a választási ígéretekkel. A közvélemény-kutatások megállapíthatták: az embereket nem érdekli a politika. A régi rendszerben is szolgált káderek erősen szelektív kirugdosása (a te kommunistád és az én kommunistám) után felvett vagy előrelépett vezetők némelyikéről először csak suttogták, majd intézkedéseikben is egyre inkább megnyilvánult, melyik kormányzó párt érdekei vezérlik szakértő ceruzájukat vagy számítógépes szövegszerkesztőjüket. A kormány második évére ez a szereposztás a közigazgatás magasabb szintjein állandósult. Akinek még maradtak volna illúziói, azok is megbizonyosodhattak egy-egy helyettes államtitkár (köztisztviselő!) egyértelmű politikai szerepéről a pártok kongresszusain vagy országos gyűlésein. (Elegendő például az MDF legutóbbi országos gyűlésének szekcióiban a „köztisztviselők” által végzett munkára gondolni.) Korábban szakmailag alig vagy éppen sehogyan sem jegyzett szakemberek is kerültek főosztály-vezetői, nagyköveti székekbe az illegalitás nehéz évei, illetve a választási kampány során nyújtott szakértői támogatás honorálásaként. A főosztályvezetők sorsát a miniszter döntheti el, a minisztériumok hivatali apparátusát jogszabályi és szakmai követelményeknek megfelelően v ezetni igyekvő közigazgatási államtitkárok javaslatának figyelembevételével. Nem biztos azonban, hogy a törvény erejének érvényt lehet szerezni. Nincs arra garancia, hogy a politikus miniszter meghallgatja-e az államtitkárt, kjkéri-e a véleményét személyi ügyek„Nincs arra garancia, hogy a politikus miniszter meghallgatja-e az államtitkárt, kikéri-e a véleményét személyi ügyekben. A minisztertől függ. hogy valóban politikusként viselkedik, vagy pünkösdi királyként párthíveinek osztogat fényes állásokat. Egyre inkább úgy tűnik, hogy megkezdődött a szakmai folyamatosságot garantáló vezetők politikai szempontú lecserélése is.”
