Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-30 / 8459. szám
Népszabadság, 1993.ápr.26 32 Pályakezdők munka nélkül A Munkaügyi Minisztérium szakképzési főosztályán folyamatosan figyelemmel kísérik á középfokú intézményekben végzők elhelyezkedését. Legutóbbi tájékoztatóikat az ifjúsági munkanélküliség alakulásáról készítette Bereiné dr. Dobos Irma. Elemzése szerint a munkanélküliek között a legrosszabb helyzetben a 15-19 és a 20-24 évesek vannak, akik még - feltehetőleg - bele sem tudtak kapcsolódni a munka világába. Jelenleg a munkanélküliek mintegy nyolc százaléka (több mint 55 ezer fiatal) közülük kerül ki, és ennél is lehangolóbb adat, hogy a munkanélküliségi növekményben a legnagyobb létszámot éppen ők adják. A pályakezdő munkanélküliek számát tekintve egy-egy éven belül nagy a hullámzás: a legkevesebb munkanélkülit általában áprilisban és májusban regisztrálják, a legtöbbet pedig az iskolai kibocsátások idején és utána, júniustól egészen szeptemberig. Októbertől, novembertől ismét csökken a létszám. A kifutó korosztály létszáma is nagymértékben befolyásolja a pályakezdő munkanélküliek létszámának változását. Amíg például 1990 májusa és szeptembere között alig háromezerrel, a következő évben ennek tízszeresével (!), csaknem 30 ezerrel, tavaly pedig több mint 30 ezerrel nőtt a számuk. A szakember összehasonlította a különféle iskolatípusokban végzettek elhelyezkedési lehetőségeit is. Érdekes adat, hogy míg 1991 májusában a nyolc (vagy a még kevesebb) osztályt végzetteknek 35 százaléka nem tudott elhelyezkedni, addig a júniusban végzettek körében ez már alig haladta meg a 12 százalékot, a következő év hasonló időszakában pedig már csak egy százalékot mutattak az adatok, s az arány tavaly decemberre 0,2 százalékra zsugorodott. Mindez részben a hátrányos helyzetű tanulók számára beindított szakképzési programnak, részben a továbbtanulás szélesedő lehetőségeinek köszönhető. Ugyanakkor a munkaerőpiac telítődése miatt a szakmunkásképzőt és a szakiskolát végzettek körében az 1991 januárjában regisztrált több mint 20 százalékos részarány tavaly decemberre meghaladta az 57 százalékot is. A szakközépiskolai végzettségű pályakezdő munkanélküliek aránya ugyanezen időben 14 százalékról 21 százalékra nőtt. Érdekes módon csökkent a gimnáziumi érettségivel rendelkezők körében a munkanélküliség: 26-ról 18 százalékra. Ennek is részben a nagyobb arányú továbbtanulás az oka, részben pedig az, hogy az újabb felvételi nekifutásig többen vállalnak átmenetileg munkát. Teljesen eltérő a pályakezdő és az összes munkanélküli szakképzettség szerinti eloszlása. Míg az összlétszámon belül a szakmunkások egyharmadnyi arányt tesznek ki, a frissen végzettek között ez megközelíti a 60 százalékot. Vágj': amig az összes munkanélküli között a nyolc vagy kevesebb osztályt végzettek aránya mintegy 45 százalék, addig ez az adott korosztályban csupán 0,2 százalék az említett okok miatt. A kutató vizsgálta azt is, hogy a középfokú képzés melyik iskolatípusából kikerülök tudnak jobban elhelyezkedni. Az összehasonlító adatok egyértelműen bizonyítják: a gimnazisták vannak a legnehezebb helyzetben, őket a szakiskolások követik. Körükben ugyanis a végzettek számánál nagyobb arányban nőtt a munkanélküliség. A szakmával elhelyezkedők nehézségeit mindenekelőtt az adott szakterület iránti kereslet csökkenése jelenti. Az a tény, hogy minden második szakmunkásfiatal nem talál végzettségének megfelelő munkát, nemcsak a piac telítődésével magyarázható, hanem a kialakulatlan és állandóan változó piaci viszonyokkal, nem utolsósorban az iskolarendszer korszerűtlenségével, a képzés rugalmatlanságával is. A Munkaügyi Minisztérium egjT másik összeállításából kiderül, hogy melyek azok a szakmák, amelyekben jelenleg nem vagy nagyon nehéz elhelyezkedni: az élen az adminisztrátor, írnok áll, utána a gépjármüszerelő és a lakatos, majd a festő és mázoló szakterület következik. Nincsenek nagy esélyei a villanyszerelőnek, az esztergályosnak, az élelmiszerbolti eladónak, a kőművesnek, a gyors- és gépírónak, a szabónak, a varrónőnek, a segédmunkásnak, de lehetne még folytatni a sort. Tény azonban, hogy a kereslet-kínálat különbözőképpen jelentkezik az ország más-más területein. Végül érdemes egy pillantást vetni a pályakezdők elhelyezkedési nehézségeinek okaira. A legfrissebb adatok szerint: az 55 337 pályakezdő munkanélküli közül csaknem 35 ezren a szakterület túltelítettsége miatt nem tudnak elhelyezkedni, a másik fő ok a szakképzetlenség, ezt követik az egyéb - égészségi és családi - okok. Végezetül egy meglepő és egyben megnjaigtató jelenség: a korábban oly gyakori-munkahely-változtatás már nem jellemző, így nem lehet oka sem a nehéz elhelyezkedésnek. Gyarmati Szabó Éva A MUNKAERŐPIAC FŐBB ADATAI 1993 MÁRCIUSÁBAN űr** ittásteiyek •zárna Regisztrált műnkénél Küiiek •zárna Regisztrált munka nélküli pályakezdők száma Munkanélküliel látás ban részesülők száma Budapest 11328 66883 5589 46481 Baranya 1446 29141 2421 20780 Bács-Kiskun 2740 45985 3235 33621 Békés 965 36368 3141 25421 Borsod-Abaúj-Zemplén 2127 76565 5607 48319 Csongrád 1830 28139 2058 20829 Fejér 1468 27443 2142 19948 Györ-Moson-Sopron 277 19286 2038 14565 Hajdú-Bihar 1287 42906 3806 29871 Heves 597 26047 1947 18761 Jász-Nagykun-Szolnok 1437 37579 2657 28162 Komárom-Esztergom 660 23244 1821 17597 Nógrád 550 -24 036 1514 16649 Pest 3440 55329 4289 39338 Somogy 810 21450 1865 15587 Szabolcs-Szatmár-Bereg 1083 61967 4639 41710 Tolna 1318 19478 1429 14068 Vas 660 13263 1269 9915 Veszprém 676 26205 2142 18728 Zala 1061 16271 1728 12105 Összesen: 35 760 697 585 55 337 492 455 Elózó havi adatok Változás (százalékban) 32 432 +10,3 705 032 -1,1 55 983 -1,2 502 114-1.9 40 ezren, a szakmunkásképzőkben pedig megközelítőleg 60 ezren fejezik be tanulmányaikat. A felsőoktatási intézményekben azonban - noha az elmúlt évekhez képest tíz-tizenöt százalékkal nőtt a felvehetők aránya - csupán 30 ezer továbbtanulónak jut hely. Mivel azonban sokan az előző években végzettek közül is megpályázzák a főiskolákat, egyetemeket, a társadalomnak az idén több mint százezer középfokú végzettségű fiatal elhelyezkedésével kell számolnia - az előző év(ek)ben végzett több mint 55 ezer pályakezdő miinkanélkülin kívül. Összeállításunkban munkába állási esélyeiknek néztünk utána. A statisztikai jelzések szerint márciusban a munkanélküliek számának négy év óta tartó folyamatos és rohamos növekedése visszájára fordult, immár csökkenés tapasztalható. A szakemberek azonban jól tudják, a szépülő adatokat alaposan elcsúfíthatja az általános iskolákból és a középfokú intézményekből júniusban kikerülő pályakezdők elhelyezkedni nem tudó több tízezres tömege. A középfokú iskolákból hosszú évek óta most kerül ki a legnépesebb, több mint 130 ezres lélekszámú korosztály. A gimnáziumban csaknem 32 ezren, a szakközépiskolákban - az ötödéves technikusokkal együtt - mintegy