Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-30 / 8459. szám
Népszabadság, 1993.ápr.26. 13 Lakitelek szelleme Nem tisztult a kép az MDF országos választmányának alakuló ülése után sem Lehet, merő pragmatizmusból történt csak annyi, amennyi történt: a drámák nem a tetőponton szoktak kezdődni. Ha Antall József szakítani akar, és erre a választmányt kívánja felhasználni, akkor azt minden bizonnyal jobban előkészíti majd. Esetleg a májusra tervezett majd júniusra halasztott rendkívüli választmányi ülésen kerülhet erre sor. Amin talán már Csurka is - teljes szívvel - ott lesz. Vagy megint - esetleg végérvényesen - máshol. A szombaton elhangzott első nyilatkozatok azonban inkább arra utalnak, hogy megint megkezdődött valamilyen alkudozás a centrum és a szélsőségesek között. A kormányférfiak esetleg megint több aktivitást mutatnak a kommunistázásban, ügynöközésben, felelősségrevonósdiban, a Magyar Út pedig nem uszít helyi szervezeteiben a helyi MDF-es képviselők és a párt más választott vezetői ellen. Sokféle olvasata lehet annak, hogy az országos választmányon - legalábbis a látszat szerint - nem történt semmi lényeges. Az egyik lehetséges magyarázat, hogy az MDF elnöke, ha nem is Csurka István foglya, mégsem függetlenítheti magát a lakiteleki szellemtől. Azt tartom ugyanis a legvalószínűbbnek, hogy a lakiteleki alapító atyák, akik januárban, amikor Csurka István el akarta dönteni a küzdelmet önmaga és Antall között, a miniszterelnök mellé álltak, most amellett foglaltak állást, hogy a Magyar Út maradjon az MDF-en belül. Hogy’ miért? Nem annyira politikai taktikából, hanem azért, mert Lezsák Sándor, Für Lajos és Csoóri Sándor - inkább i többé, mint kevésbé - Csurkából vannak. Nem politikusok, hanem megszállott humán értelmiségiek. Egy professzionális konzervatív pártban a huszadik század végén egyszerűen nem volna helyűik. Nem jutna befolyás sem nekik személyesen, sem az általuk vallott tizenkilencedik századi eszmevilágnak. Ennek felismerése okozhatta mostani pálfordulásukat, és ennek ismeretében engedhette meg magának Csurka, hogy ne jelenjen meg a választmány ülésén. Ezt tudva üzenhette Pécsről a miniszterelnöknek, hogy kilép az MDF-ből, ha az szövetségre lép a liberálisokkal. Ha Antall József abban a helyzetben volna, hogy szabadon választhatna a nézeteihez közelebb álló más centrumerők és pártja szélsőségesei közt, akkor erre azt kellene mondania, hogy jobb, ha Csurka már holnap odébbáll, egész udvartartásával együtt. A miniszterelnök azonban január óta nemcsak politikai lakótársa, hanem lekötelezettje is Lezsákéknak, akik alighanem most fizettetik meg az árát akkori állásfoglalásuknak. Paradoxon, de igaz: ebben a tisztázatlanságban az MDF-en belüli pártdemokrácia érvényesül. A tagság többsége „eszével Antalit, érzelmeivel Csurkát szereti,,, ezt közvetítik az alapító atyák akkor, amikor Csurkának nem hagyták legyőzni Antalit, de most a pártelnököt is akadályozzák abban, hogy végleg legyőzze és perifériára szorítsa Csurkát. „Csurka Istvánnak szinte mindenben igaza van, csak rossz stílusban mondja, amit mond,,. Ezt az MDF-körökben, valamint egyes KDNP-funkcionáriusoknál gyakori megállapítást most Lezsák Sándortól hallhatta az ország, s ennek csak egyetlen olvasata lehet: Lezsákék is azt gondolják, amit Csurka, csak korainak vélik kiteríteni a lapokat. Légy akár irredenta, antiszemita, csak rajt ne kapjanak! Most megint várni kell, mi történik a választmány júniusra halasztott politikai vitáján. Akit nem az MDF, hanem az ország jövője érdekel, annak azért el kell gondolkodnia azon: miféle eszmék nevében, s kik döntik el, hogy Antall József elfogadhatja-e például Orbán Viktor kinyújtott kezét? Tanács István
