Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-07 / 8446. szám

Új Magyarország, 1993.áor.3. o o o <3 Együttélés-képviselők a pozsonyi várban Politikai kerékasztal - először Pozsonyi tudósítónktól: Tegnap délelőtt a pozsonyi várban Michal Kovác, szlovák köztár­sasági elnök fogadta a parlamenti pártok képviselőit Az Együtt­élés Politikai Mozgalomból Duray Miklós pártelnök és Duka Zó­lyomi Árpád alelnök vett részt a tanácskozáson, amelyen jelen volt Vladimír Meciar szlovák kormányfő is. Ez volt az első alkalom, hogy a köztársasági elnök hivatalában fogadta a parlamenti pártok kép­viselőit - nyilatkozta lapunknak Duray Miklós, majd hozzátette: nem tudni, hogy ez az államfő öt­lete volt-e, vagy azé a párté, ame­lyikhez- korábban -tartozott. Ugyanis a kormánypárt már in­dítványozott egy hasonló jellegű találkozót, amelynek az lett vol­na a célja, hogy így a kormány­zási felelősséget átruházza a töb­bi parlamenti pártra. Az Együttélés elnöke elmond­ta, hogy a háromórás tanácsko­zás központi témája Szlovákia belpolitikai helyzetének elemzé­se volt. Valamennyi jelenlévő bí­rálta a kormány munkáját. Meg­állapították: több területen - egészségügy, oktatásügy, gép­ipar, közlekedés - lassan már tarthatatlanná válik a helyzet. Duray Miklós szerint a minisz­terelnök tegnap is eléggé inger­lékenyen reagált az őt érő kriti­kákra, elutasító volt más néze­tekkel szemben és ismételten ki­rohanásokat intézett az Együtt­élés Politikai Mozgalom ellen. Ugyanakkor a korábbi megnyil­vánulásaival ellentétben a talál­kozón már beismerte, hogy az ország komoly gazdasági gon­dokkal küzd. Az Együttélés képviselői bíz­nak abban, hogy a köztársasági elnök nagyobb megértést tanú­sít majd a kisebbségi pártok tö­rekvéseivel szemben, mint a kormány elnöke. Duray Miklós úgy véli, Michal Kovádban na­gyobb a tárgyalási készség, mint Vladimír Meciarban. A tegnapi ta­nácskozáson is kiderült, a kor­mánypárt hajlandó együttmű­ködni a Szlovák Nemzeti Párttal, a Demokratikus Baloldal Pártjá­val, a többi parlamenti csoporto­sulással - a Kereszténydemokra­ta Mozgalommal, a Magyar Ke­reszténydemokrata Mozgalom­mal és az Együttélés Politikai Mozgalommal - viszont nem mutatott hajlandóságot az együttműködésre. Arra a kérdésemre, hogy ezentúl rendszeresen találko­zik-e a köztársasági elnök a par­lamenti pártok képviselőivel, Duray Miklós elmondta, hogy ebben egyelőre nem sikerült megegyezniük, ugyanúgy ab­ban sem, hogy ezek a találkozók milyen célt fognak szolgálni. „A tegnapi tanácskozás vélemé­nyem szerint egy kísérlet volt ar­ra, hogy állandó politikai kerék­asztalt hozzunk létre, amelynek az lenne a célja, hogy a kor­mányzás bizonyos felelősségét átruházzák a többi politikai párt­ra" - hangsúlyozta az Együttélés elnöke. - K. M.

Next

/
Thumbnails
Contents