Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)

1993-04-07 / 8446. szám

Magyarok, románok: nyújtsatok egymásnak testvérileg kezet

Az európai művelődés egy és közös

Magyar Nemzet, 1993.ápr .1.

Bukarestben jártam a minap, s találkoztam a romániai írószövetség vezetőivel, a román világiro; dalmi folyóirat szerkesztőivel, i Igen hasznos beszélgetést folytattunk arról, hogy tartalmasabbá kellene tenni az irodalmi kapcsolatokat, s gyakrabban kellene magyar és román íróknak, közöttük fiataloknak találkozniok. Nem vagyok a román irodalom szakértője, románul is legfeljebb pár száz szót ismerek, mindazonáltal nem először voltam résztvevője olyan magyar-román beszélgetésnek, amely a kulturális kapcsolatok erősítését célozta meg.

Eszembe jut az 1982-es tél, midőn egy akadémiai történészdelegáció tagjaként jártam Bukarestben és Nagyszebenben, előadást is tartottam azokról az erőfeszítésekről, amelyeket az 1945-1947-ben működött Magyar-Román Társaság tett a kulturális kapcsolatok gazdagítása érdekében, és persze maga a történésztalálkozó is ezt az érdeket szolgálta, vagy legalább azt, hogy enyhüljenek a magyar és a román tudományos élet feszültségei. Eszembe jut 1990 tavasza, midőn a Külügyminisztérium budai vendégházában vettem részt magyar-román értelmiségi találkozón, és a román demokrata értelmiség képviselőivel (Gabriel Liiceanuval, Alin Teodorescuval) arról beszélgettünk, hogy miként lehetne eloszlatni a magyar és a román értelmiség között felhalmozódon bizalmatlanságot.

És eszembe jutnak azok az események, amelyek rendre lerombolták - sohasem a magyar fél hibájából - a közösen megfogalmazott kulturális stratégiát: a nyolcvanas ' évek elején indult be az a Ceauses' cu által vezérelt politikai gőzhen- 1 ger, amely az erdélyi magyar kultú" 'Tát kívánta megsemmreíteni/nyolc■vankilenc tavaszán pedig, éppen a budapesti találkozó óráiban, elszabadult Marosvásárhelyen a pokol. Mintha más pályán futnának az ér| telmiségi kezdeményezések, erőfeszítések, és más pályán futna a politika. Az elsőt a kölcsönös megértés igyekezete, valami egészen európai mintájú türelmesség és jóakarat, a másodikat az etnokratikus elfogultságok, az idegengyűlölettől fűtött indulatok vezérlik.

így volt ez már a messzi és közelebbi történelmi múltban is. Csupán néhány dokumentumot idézek fel, megannyi szép elgondolást a magyar-román kiengesztelődés tör-' ténelmi szükségszerűségéről, meg-‘ annyi őszinte vallomást arTÓl, hogy

31

« két népnek előbb-utóbb meg kell találnia az együttműködés lehetőségeit. Hadd idézzem Bem tábornok 1849. március 21-i brassói szózatát:

„Magyarok, szászok és oláhok, nyújtsatok egymásnak testv érileg kezei, távoztassatok minden nemzeti gyűlölséget, és boldogok lesztek." És négy hónappal későbbről Avram láncú román felkelővezér levelét a magyarokhoz: „Magyar testvérek,

higyjetek nekünk..., hogy a két test• vérhazában a magyar sem ma, sem a jöváben nem beszélhet a román nélkül, sem a román a magyar nélkül. ...győződjetek meg, hogy köziünk és közietek a fegyverek sohasem dönthetnek."

Vagy idézem egy korszakkal későbbről Ady Endre 1914. január

24-i nyílt levelét Octavian Gogához: „Magyar szól a románhoz, rét az erdőhöz, de patrióta a patriótához, ember az emberhez és poéta a poétához... Hidd el, hogy szeretlek, szeretem érzelmes, gyönyörű népedet, szeretem úgy, mint a magamét." És Emil Isac kolozsvári román költő válaszát erre a levélre: „Áldja meg a Természet önt, Ady Endre, amiért himnuszba szedte egy új kor álmát - amiért latrok és kalmárok ezrei ellen pálmát nyújt az én -szegény, havasi népemnek. ”

*-;• 'És ismét néhány évtizeddel későbbi időből, magyar és román írók .nyilatkozatait a Família című nagyváradi román folyóirat 1935-ös körkérdésére, amely a két nemzet kulturális együttműködésének lehetőségeit kívánta felmérni. Erre a kérdésre írta válaszul Babits Mihály: „Az európai művelődés egy és kő, zös. A román és a magyar irodalom egyaránt része az európai irodalom

* egységének... Lehet-e vajon napjainkban nagyobb szolgálat, mint a megértés útjait egyengetni két nép között? S ki hivatottabb erre a szolgálatra, mint az (ró? Amit tehetünk, az talán egyelőre kevés. De ezt a keveset is meg kell tenni." És Mihail Sadoveanu hírneves román író válasza: „Hiszem, hogy csakis a szeretet és a barátság lehet a népek jövőjének a hitvallása és kalauza; a román és a magyar nép kulturális együttműködése mint szellemi tevékenység a leghatásosabb eszközzé válhat a politikai ellenségeskedés kiküszöbölésére."

A kulturális életben, a szellem világában: nyilatkozatok és vallomások a megbékélés, az együttműködés szükségszerűsége mellett. Közösen megrendezendő eszmecserék terve, okos konferenciák előkészületei. Abban a brutálisabb valóságban viszont, amelyet az emberek többsége érzékel, ahol a népek sorsa készül, és a történelem szinte kézzelfogható alakot ölt: egymásra támadó indulatok, az erdélyi magyarság elszakítása és elnyomása, falurombolás, a városok tönkretétele, uszító politikai beszédek, iskolák felszámolása, kisebbségellenes intolerancia. Vajon ez volna a magyarok és a románok közös története: történelmi versengés és örökös küzdelem, s időnként írók, értelmiségiek egymást kereső keze, amely igazából nem találkozhat, hiszen közben reng a föld, amelyen közösen élni s dolgozni kellene?

A magyar és a román történelem túlságosan is egymásba ékelődött. Ami számunkra nemzeti tragédia: Trianon, Párizs, az a románok számára történelmi győzelem s a nagy nemzeti álmok megvalósulása. A huszadik században a két ország között három alkalommal is megváltozott a határ, magyar katonák vonultak be Bukarestbe (1917-ben) és román csapatok Budapestre (1919-ben), voltunk egymás szövetségesei: az első világháború előtt és a második alatt, és ellenségei: az első és a második világháború végén. Románia egy fél évszázada áhítozott Erdélyre, míg hála a magyar háborús vereségnek, birtokába vehette, és Magyarország sohasem tudott belenyugodni abba, hogy Erdélyt elveszítette. Évszázadokon keresztül a román nép egyharmada magyar főhatalom alatt élt, 1918 óta pedig a magyarság egyhatoda-egyhetede él román uralom alatt. Az egyik legősibb és kultúrateremtő képességekben legeredetibb magyar népcsoportnak: a székelységnek pedig éppen a mai román állam földrajzi közepén kell megmaradásáért küzdenie. Igen, mintha a magyaroknak a románság.