Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. április (8443-8459. szám)
1993-04-06 / 8445. szám
Népszava, 1993.írére.31 36 kormány, nem az MDF megítélését rontja,'csupán a saját renoméját. Ez valóban megnyugia.á prognózis, de miként vélekedik a nyugodt erőnél azár: újabb keletű szlogenről, hogy Antall Csurka foglya? — Azt hiszem, tavaly őszszel még lehetett ilyeneket mondani, pontosabban el tudom képzelni, hogy a kívülállók akkor így látták a dolgot. Amelynek különben megvan a saját fejlődéstörténete. Kezdetben a pártelnök valószínűleg úgy gondolta, hogy a Csurka-jelenség bent tartható a párt keretei között, és érdemes is bent tartani. A francia jobbközép például azért nem tudott hosszú ideig még a hatalom közelébe sem kerülni, mert a jobbszél Franciaországban külön politikai erőként jelent meg. Antall József nyilván arra számított, hogy Csurka leköt egy bizonyos szavazóbázist, és tiszta haszon, ha nem lép fel önálló politikai erőként. Egy idő után azonban kiderült, hogy az egyre inkább radikalizálódó Csurka sokkal többet árt az MDF-nek, mint amennyit — ha egyáltalán — használ. Ekkorra azonban már nem lehetett rövid távon tisztába tenni a Csurkaügyet. Ilyen értelemben és csupán idézőjelben fogadom el. hogy Antall átmenetileg Csurka foglyává vált. Egv nagyon hosszú és bonyolult lépéssorozat eredményeként juthattak el aztán odáig a dolgok. hogy az országos gyűlés után Csurka mintegy saját magát kényszerül kiszorítani. Mi, azMDF-en belüli liberálisok, elvi alapon szánhattunk szembe Csurkával (bár tudom, hogy következetességünket az ellenzék megkérdőjelezi). hiszen nem töltöttünk be különösebb pártfunkciót. Ügy is mondhatnám, hogy értelmiségiként kezeltük ezt a kérdést. A pártelnök-miniszterelnök viszont — akinek jobban tekintettel kellett lennie a belső erőviszonyokra — kénytelen volt óvatosabban, politikusként foglalkozni az üggyel. Az ő pozíciójában — ha már a kezdet kezdetén nem tudta vagy nem akarta dűlőre vinni a dolgot — valószínűleg ez volt az egyetlen lehetőség. (Aztán más szempontból kezdjük értékelni napjaink politikai stílusát, amelyről nemcsak Debreczeni Józsefnek van meglehetősen rossz véleménye. A hőskorban, amikor az ellenzéki pártok szerveződni kezdtek, sokkal türelmesebb, kulturáltabb légkörben zajlott a vita — emlékezik —, a durvább, erőszakosabb, handabandázó felszólalókat általában lepiszszegték. Mostanra meg mintha egy titokzatos erő eltávolította volna a pisszegőket.) Ami történt, ha nem is rokonszenves, de természetes. 1988—89 tájékán sok értelmes és jó szándékú ember azért kapcsolódott be a politikai életbe, mert erkölcsi kötelességének érezte, hogy kivegye a részét az országban zajló folyamatokból: az egypárti diktatúra lebontásából és a parlamentáris demokrácia alapjainak lerakásából, hogy ilyen osztályharcos kifejezéssel éljek. Nem akartak ők profi politikussá válni, amint beindult a demokrácia gépezote. visszavonultak a civil szférába, és e saját munkaterületükön dolgoznak tovább. Aztán jöttek ?. második hullámban a többnyire sértett, hangos és indulatos emberek — egyáltalán nem csak az MDF-ről beszélek —, akik korábban meghúzták magukat valahol, mert jobb a békesség. De miután megtörtént a rendszerváltás, demokratikus úton létrejöttek a jogállam intézményei, kidugták a fejüket ezek az újbátrak, és verni kezdték az asztalt, hogy nem történt meg a rendszerváltás ... És egyszerre arra is rájöttek, hogy nem jobb a békesség ... — Az igazságtételre gondol? Az tény, hogy az MDF 1990-es hivatalos választási programja nem foglalkozik a régi bűnösök büntetőjogi felelősségre vonásával, mégcsak az igazságtétel kifejezés sem fordul elő benne. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nincs szükség igazságtételre, ellenkezőleg, sokkal szélesebben értelmezem a fogalmat, mint ahogy általában szokták. A felelősségre vonáson kívül beleértem azt is, hogy ne maradhassanak meg pozícióikban a régi rendszer haszonélvezői, plane hatalmaskodói. idetartozónak érzem a nemzeti identitás, a vallásos érzület rehabilitálását, szóval mindazokat a lépéseket, amelyeknek megtételét az emberek igazságérzete megköveteli. De azt is tudomásul kell vennünk, hogy a társadalmi igazságérzet . csak korlátozott mértékben elégülhet ki: a jogállamiság szabta korlátok között. Mert az nem megy, hogy először — szemet szemért, fogat fogért alapon —, hozzánk méltatlan eszközökkel igazságot teszünk, azután pedig „bevezetjük a jogállamot'’. Az egész átalakulásnak, szerintem, három alapvető eleme van. Maga a rendszerváltozás, amely politikai oldalról az intézményi keretek kialakításán kívül szükségképpen együtt jár felső szintű vezetőcserékkel (de nem a művezetők és a villamosvezetők cseréjével); ez nagyjából már megvalósult, a gazdaságban pedig természetszerűleg lassúbb a folyamat. A másik lényeges elem a működőképesség fenntartása, ezt aligha kell magyarázni, a harmadik pedig, amire kérdése utalt: az igazságtétel. Ennek a három fontos elemnek azonban egyensúlyban kell lenni egymással, és különösen az igazságtétel túlpörgetése (ha a hatalom csak erre koncentrálna) veszélyeztetné az ország működőképességét. Szerencsére ha mutatkoznak is ilyen túlzó törekvések, nem jutottak el a kormánypolitika szintjéig. Képviselő úr! Ha — önt idézve — az MDF-nek sikerül visszamanővereznie magát ahhoz a politikáboz, amit a nyugodt erő szlogenje jellemzett, véleménye szerint milyen esélyei lehetnek jövőre a választáson? — A jelenlegi MDF-re köztudottan két súlyos teher nehezedik. Az. egyik a kormányzati pozícióból fakad. Bármelyik párt győzött volna is ’90-ben, szembe kellene néznie az átmenet buktatóival, a helyzet diktálta népszerűtlen intézkedéseket kísérő óriási elégedetlenséggel. A másik teherről, a jobboldali radikalizmusról már beszéltem. Ha ettől ténylegesen sikerül megszabadulnunk — és erre van még idő a választásokig —, jelentős mértékben javulhat az MDF megítélése, olyan egységes párt képét jeleníthetjük meg, amely valódi egységet tükröz. Hogy mit hoz a ’94-es választás, azt ma természetesen még nem lehet megmondani. Abban mindenesetre bízom, hogy a választások eredményeként olyan koalíció jöhet létre, amely képes újabb négy évre biztosítani a kormány működését. Szöveg: Kéri Tamás Fotó: Tapolcsányi Éva
