Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-16 / 8431. szám
Magyar Nemzet, 1993.márc.12- Szeretett volna miniszter lenni?- Mint látja, utólag semmilyen szempontból nem viselt meg. hogy nem én lettem a miniszter.- Milyen a kapcsolata a választóival?- Nagyon kevés parlamenti képviselő tud telt házak előtt beszédeket tartani, úgy, ahogy azt én országszerte teszem.- Mi az igazság abból, hogy önt - irigységből, felháborodásból, vagy egyéb kifürkészhetetlen okból - felpofozták a megyéjében?- Én is a sajtóból értesültem arről, hogy a gabonaforglami vállalat Hunyadi téri boltjában kaptam volna egy pofont. Mi ebből az igazság? Először is Békéscsabán a Hunyadi téren nincs is a gabonaforgalminak boltja. Másodszor: az adott időpontban Budapesten voltam. A harmadik az, hogy azon a hétvégén volt egy bál Békéscsabán, ahol Kupa Mihály is megjelent, s ahova én állítólag azért nem mentem el, mert monoklim volt. Milyen az élet, én ugyanazon az estén szintén bálban voltam, csak gazdabálban. Tótkomlóson. Ott a Fekete Doboz stábja forgatott, úgyhogy dokumentáció van arról, hogy egyrészt a Zsíros hol tartózkodott, másrészt, hogy semmiféle monoklim ! nem volt, s hogy roppant jól éreztem magam.- Miért röppenhetett fel ilyen hír?- Nekem gazdasági konkurenseim nincsenek, csak szemléletbeli konkurenseim, hál' Istennek. Hiába van nem tudom hány felé szedve a Kisgazdapárt. társadalomszemléleti vita közöttünk nem volt, s nem is lesz. Mi az állampolgár vagyonát védjük, s védtük generációkon át 1919-től napjainkig. A nagybirtokosok, a középosztály pártjai politikai ellenfeleink voltak a múltrendszerben is és ma is azok. Hadd utaljak például a cégtábla-átfestő szövetkezeti szférára. Azt kérdezik egyesek: hogy lehel a:, hogy e: a Zsíros a kisemberI képviseli, a kisember érdekeit védi a politika, a gazdar Q ság és a közélet minden szférájában, holott 6 már nem egészen az? Hát hadd emlékeztessem az olvasót, hogy Áchim Andrásnak - aki aztán sokkal nagyobb hanggal védte kőkeményen a parasztot, sokkal komolyabb politikai csatákban vett részt, mint én - többszörösen nagyobb vagyona, 350 holdja volt, mint a Zsírosnak. A családnak, a hat testvérnek és azok leszármazottainak van több, mint Áchim Andrásnak egyedül volt. A titok nyitja az, hogy a parasztok a természetes szelekciót és a kialakult rangsort sosem vitatták. Ez a lényeg. Ezért tudták tisztelni és követni azokat, akik kiemelkedtek, és számvevőgazdák, mintagazdák lettek. Sőt én nemcsak a saját dolgaimmal törődöm, hanem a környezetemben lévő gazdákkal is. És még egy. Minden „érdek alapon" működik, kinek tetsző, kinek nem tetsző módon. Csak hát ebből az következik, hogy nem lesz szükség nagy irodaházakra a falvakban. Annyi lesz, mint régen: egy gazdatiszt, aki megoldotta a faluban lévő összes paraszt problémáját. S nem lesz tizenvalahány agrár szakember meg sok-sok olyan ember, akik eddig azt hitték, hogy ők milyen fontosak.- Mondják önről azt is, hogy a békéscsabai konzervgyár-egykori munkahelye-gépeit valamilyen módon kimenekítette és beépítette saját vállalkozásába, s hogy ezt azért tehette meg. mert párttitkár volt ott annak idején.- Nagyon hálás vagyok, hogy ennyit foglalkoznak velem: nekem még egy szögem sincs más vagyonából. Az viszont, látja, tényleg igaz, hogy sok mindent széthordták abból a gyárból, s most nem említenék neveket. Ami a vád másik felét illeti: a gyulai kertészeti technikumban voltam - hallgatóként - közel két évig KISZ-titkár, ez igaz. A párttal más kapcsolatom nem volt.- Más ember lett a választások óta?- Az a tapasztalás, amit a földi létünk során begyűjtünk, édeskevés ahhoz képest, amit az emberi lélek, elme, szeretet felszínre hozni képes. Miért mondtam ezt: azért, mert ha én, Zsíros Géza, csak azzal foglalkoznék, hogy mennyit keresek havonta, vagy ha tíz-húsz évvel ezelőtt ezzel foglalkoztam volna, akkor belőlem nem lett volna semmi. A gazdagság, valamint a tapasztalás és a gyarapodás két külön dolog. Ha nem lettem volna már 82-83-ban - a legkeményebb időszakban - magángazda, ha azt a gazdálkodói kínt és keservet nem éltem volna ál, akkor nem lettem volna a politikai szférában stabil. Akkor csak politikából élő lettem volna, s nem politikus. Én nem lehetek vesztes, mert akkor egy ügy, egy szemlélet és a kisember veszít. Azt akarom, hogy ő sikeres legyen, hogy ne munkakönyvvel, ne havi fizetéssel fogják meg, s üljenek a nyakán, hanem hogy legyen pénze, termelőeszköze, stabilizálja magát és a családját, hogy alkotó és szabad legyen. Más lettem-e? Bizonyos vonatkozásban igen. A megszállottságom nem változott, s nagyon kevés politikus fog ebből a Parlamentből úgy hazamenni, hogy amivel ideküldték, azt teljesítette.- Szeretne újra képviselő lenni?- A ciklus végén szembe kell néznem az állampolgárokkal: mit mondanak erről a kopaszról? Megtetted-e, ami miatt küldtünk, vagy sem, akarunk-e téged újra látni a parlamentben, vagy sem. Négy év kínjával és keservével állok szemben, de úgy érzem, hazamehetek, s azt mondhatom: emberek, amivel ideküldtetek, teljesült, megkaptátok, amiről beszéltünk. S ez még a termelőszövetkezeti tagokra is igaz lesz. Parlamenti működésem legnagyobb tettét rögtön a kezdetekkor véghezs illem, amikor a termelőszövetkezetek földeladásait sikerült leállíttatnom. Igaz, hogy hétszer keliett átdolgoznom a törvényjavaslatomat, de végül átment a Házon. Egy évig volt érvényben a földmoratórium, s ezért lehetett a kárpótlási !ör\ ényt is megalkotni. Igaz, hogy a moratóriumot végül alkotmányellenesnek minősítették, de akkor már mindegy volt. Ha ezt nem teszem meg. az aktív termelőszövelkezi tagok - néhány száz ember a faluból - pár hónap alatt mind elvitték volna a termőföldtulajdont. A másik: ha egy ána vásár nem kaptam volna ebben a parlamentben, akkor is az ország legolcsóbb egyetemének nevezném az Országgyűlést. Emberi tartásomban, szemléletemben, sikereimben és kudarcaimban is „kinyíltam". Ez a tapasztalás semmi mással 'nem pótolható, ez az időszak minőségileg mássá tett. Ez olyan dolog, hogy ha valaki elkezdi az asztalosszakmát sámlikészítőként, és még hatvanéves korában is sámlit csinál, az egy megélhetés, kenyérforrás és nem több. De ha műbútorasztalosként fejezi be, s a végén már csak néhány olyan, lelkének kedves darabot készít, amelytől már igen nehezen válik meg, akkor elérte azt, amit az igazi festők vagy művészek. Nekem ez sikerült, s ezért hálás vagyok a sorsnak.- Anyagilag tehetősebb lett?- Ha úgy kérdezi, hogy több-e otthon a készpénzem ma, mint amikor a parlamentbe jöttem, akkor azt mondom, hogy nem. Ezelőtt hat-nyolc évvel az igazolt személyi jövedelmem - s főként annak a mai inflációval szorzott értéke - több volt, mint a mostani. Akkor megkérdezhetné, hogy miért jöttem ide „bohóckodni". Megmondom. Számomra nem lehetett életcél ugyanabban a mókuskerékben körbe-körbe rohangálni, hogy minden évben legyen egy-két milliós jövedelmem. Az ember nem erre született, hanem arra. hogy alkosson. Az interjú elkészülte után röppent fel a hír: a mezőgazdasági bizottság tagjai bizalmatlansági indítványt nyújtanának be Zsíros Géza ellen. Egy tíz-egynéhány pontból álló lista is szóba került, amelyet az AVÜ-nek küdtek meg „valakik", s amelyben Zsíros Géza valamely tevékenységével kapcsolatos kifogásaikat részletezik. Annyit sikerült megtudni az ügyben, hogy bár a bizottsági tagok jó néhányszor elégedetlenek elnökük tevékenységével - sokak szerint eléggé öntörvényűén vezeti a bizottságot (Zsíros ezt elismeri, mert, mint mondja, ennek alapos oka van) - bizalmatlansági indítványról azonban nagy részük nem tud, illetve névvel nem kívánja vállalni annak létezését. Ha viszont kiderülne valamilyen konkrét vétség, valószínűleg lemondásra szólítanák föl elnöküket. Zsíros Géza mindezek hallatán elmondta, hogy a fejleményeket illetően teljesen nyugodt, s hogy az ügy alapja egvfélrehallás lehet. A jövő héten a frakcióban és a bizottságban is titkos szavazást fog kérni, s ha csak egy ember is igényli ezt, a bizalmatlansági indítványt saját maga fogja maga ellen kérni. „Bízom a bizottságban, s mindezt az ő érdekükben is teszem, nehogy az általam indított újabb támadás során a szájukba adjanak olyasmit, amit ők esetleg nem is úgy gondolnak" - mondta Zsíros. A vádak ugyanis szerinte feltehetőleg koalíciós oldalról indullak, mert tevékenysége érzékeny területeket érint, bizonyos érdekeket sért. Sümegi Noémi