Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-12 / 8429. szám
I I ----------1------------------A szerző író. Mátyás Győző a Kritika c. folyóirat szerkesztője Milyen széles a Magyar Út? „Márpedig ha ismét van megszentelt Akarat, amelynek engedelmeskedni tartozunk, ha van egy igaz Eszme, I melynek beteljesülésén fáradozni kell, akkor a különös érdekek egymásnak feszülése valóban nem látszhat másnak, mint rendbontásnak, akkor az eltérő elképzelések ütközése csak széthúzás, a nézetkülönbség lázadás, az önálló vélemény szabotázs, a kételkedés pedig defetizmus.” Lehetséges volna — ide passzoló képzavarral szólva —, hogy terebélyesedik, lombosodik a Magyar Út, hogy a jó talajba vetett mag „népfrontot terem? Hiszen a nemzet ismert őrszellemein kívül elég sok és a nevezett úton eddig nem járó magyar hajolt össze a minap a kisújszállási számadáson megvitatni a népi-nemzeti politizálás esélyeit napjainkban. Ez rendben is volna, egy ilyen konferencia szép dolog, sok okosság származhat belőle, mégis talán a témakijelölésnél illett volna mértéktartóbbnak lenni, mert a magamfajta átkozott nominalistának csak eszébe jut, miféle — egyébként teljességgel értelmetlen — invesztitúraharc folyik itt a népre meg nemzetre hivatkozás orvé alatt. Mert hál jó ideje annak vagyunk mind kedvetlenebb tanúi, hogy akik a magyar úton lendítik lábukat, s olykor már a kaijukat is, azok nagyon bizonygatják. hogy hivatottak eldönteni, ki is szervülhet a nemzettestbe, meg hogy ki is itt a nép. Az eszmék új csendőrei konokul hiszik, joguk van ehhez az ideológiai kardlapozáshoz, minek révén az ország nekik tetsző részhalmazát kinevezhetni vélik népnek, nemzetnek. Az ember már szinte unja ismételni, de ezt a zűrzavarosán agresszív politikai sarlatánságot figyelve mégis muszáj újra meg újra elmondani, hogy ezek a kategóriák így egyszerűen nem használhatók, az önmegkülönböztetés ilyesfajta eszközeiként nem alkalmazhatók, a nemzet, a nép fogalma mégsem forgatható holmi hentesbárdként: ez a rész hús a húsunkból. ez meg itt idegen kinövés, vadhús. Persze hiába ez az elméleti igényű sertepertélés a kérdés körül, ha a gyakorlatban pontosan azt kell elképedve figyelnünk, mint züllesztik puszta politikai jelszavakká, sőt harci toborzóvá e fogalmakat. Persze nem véletlenül éppen ezeket. Hiszen itt valóban a közösség szerves, elidegeníthetetlen adottságairól, létének inherens meghatározottságairól, végső evidenciákról van szó, amelyeket ugyan ontológiai értelemben nem lehet kisajátítani, de sűrű handabandázással, vagy éppen manipulativ rafinériával lehet azt a benyomást kelteni, hogy valakik személyükben hivatottak ezeket a fogalmakat megjeleníteni. Lehet azt a képzetet kialakítani, hogy léteznek köztünk kiválasztottak. akik a nemzeteszme egyedülvaló reprezentánsai, a nép akaratának hordozói, s ezáltal a közösség vágyainak, céljainak megvalósítása csak rajtuk áll vagy bukik. Vagyis hát megint akadnak valakik, akik a nemzet ütőerén tartják a kezüket, s az eddigiek ismeretében csak reménykedni lehet abban, hogy nem szorítják nagyon. Márpedig ha ismét van megszentelt Akarat, amelynek engedelmeskedni tartozunk, ha van egy igaz Eszme, melynek beteljesülésén fáradozni kell, akkor a különös érdekek egymásnak feszülése valóban nem látszhat másnak mint rendbontásnak, akkor az eltérő elképzelések ütközése csak széthúzás, a nézetkülönbség lázadás, az önálló vélemény szabotázs, a kételkedés pedig defetizmus. Hiszen ha van egyedül üdvözítő Tan. aminek nevében rendszabályozni lehet és kell az életet, akkor a részérdekek összecsapása csak káosz, anarchia, degenerálódás. Vagy aho, gyan Féja Géza mondta azon a bizoj nyos szárszói konferencián: „Nem az ideológiai marakodások és szórszálhasogatások visznek előre, hanem a nép előkészítése, a nép bekapcsolása a magyar szellem vérkeringésébe." Azért idézem ezt. mert ehhez az aufklärista beállítódáshoz a mai népfiak is eléggé vonzódni látszanak. márpedig a premodem viszonyok jellegzetes attitűdje meglehetősen anakronisztikusnak tűnik korunkban. A mai Magyarországon ugyanis létrejött egy nagyon is heterogén, sokszínű, a legkülönbözőbb érdekek által tagolt társadalom, amelyben éppen ezért a legváltozatosabb politikai-gazdasági törekvések, elképzelések jelennek meg és feszülnek egymásnak. Az ilyen bonyolult szerkezetű. dinamizálódó társadalom működése leginkább éppen a demokrácia, a pluralizmus, a többpártrendszer keretei között lehetséges. Végtére is a parlamentáris rendszer pontosan arra való, hogy megjelenítse a sokféle érdeket, s valamiféle harmóniát ütköztetésük révén érjen el. hogy felmutassa a különböző politikai akaratokat, s közmegegyezés azok vitájából szülessen. Ámde á Magyar Ut prófétái számára mindez csak ricsajozás, felesleges szájtépés, skandalum, hiszen ők a végső Egy nevében akarják szolgálatra, paj rancsteljesítésre bírni a társadalmat. | vagyis valójában a demokráciát, a í pluralizmust, a többpártrendszert kívánják sutba vágni. Ázt persze eddig is tudtuk, hogy a Magyar Úton — ami mindinkább Boszniába vezető bekötőútnak tűnik — a demokrácia ádáz ellenségei masíroznak, éppen ezért keltett meglepetést, hogy a kisújszállási konferencia kapcsán miféle szélesebb bázisú szövetség látszik körvonalazódni. S itt nagy nyomatékkai jegyezném meg: a legkevésbé sem gondolom, hogy mindazok, akik ezen az összejövetelen részt vettek, a demokrácia dühödt ellenzői volnának. Ezzel együtt egy olyan mozgalom születése. amelyre a Magyar Út szellemisége nyomja rá bélyegét, méltán okozott némi konstemációt. Annál is inkább. mert a demokráciának abban a periódusában, amikor az emberek jelentős hányada nem lát mást a pár_ tokban, mint obskúrus módon civó"dó gittegyleteket, amikor a parlamentben folyó vitákat felesleges szócséplésnek tekinti, s ezért mindinkább kiábrándul a pártpolitizálásból, nos akkor bizony nagy jelentősége van annak, ha zászlót bont egy mozgalom, amelyik önmagát ezen olcsó viszálykodásokon felülemelkedőnek. a kicsinyes hatalmi vetélkedéstől érintetlennek mutatja, s egyáltalán úgy tesz. mintha köze sem lenne az utált politizáláshoz. Az persze a leg- 1 kevésbé sem örömteli fejlemény, hogy egy szervezet már eleve szimpátiára számíthat, ha nem pártként, hanem mozgalomként definiálja magát. S ha ehhez hozzávesszük, hogy ez a mozgalom ráadásul azt az imágót igyekszik a külvilág felé sugározni, hogy a részacsarkodásokon felül lebegő országos, nemzeti érdekek képviseletét vállalja fel, akkor igen érdekes képlet áll előttünk. Ahogy Hannah Arendt írta a két világháború közötti időszakról: „A múlt század vége óta szüntelenül csökkent az alkotmányos parlamenteknek és pártoknak a tekintélye; s az emberek általában csak költséges és felesleges intézményeket láttak bennük. Csupán ezért nagyobb esélye volt a nép! szerűségre annak a csoportnak, ame- i lyik azt hirdette magáról, hogy olyasvalamit képvisel, ami pártokon és osztályérdekeken felül áll, és a parlamenten kívül szervezkedett. Az ilyen csoportok hozzáértőbbnek és a ' közérdek iránt fogékonyabbnak látszottak, mint a többi. Ez azonban nem volt több puszta látszatnál, mert
