Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. március (8424-8442. szám)
1993-03-11 / 8428. szám
Rabszolgák'a buiciogsággyárbara Pesti Hírlap, 1993.márc.3. Tisztelt Sémeth Géza lelkipásztor úri A7i) a kéréssel fordulok Önhöz, hogy publikálja, vagy használja fel a legmegfelelőbb módon ezt a leveliinket. Olyan hihetetlen dolgok történtek velünk itt Amerikában, hogy úgy érezzük, felelősek vagyunk azért, hogy több magyar fiatal ne essen abba a csapdába, amelybe mi beleestünk. Mi négyen 1992-ben Budapesten ismertük meg a kialakulóban lévő Dianelika nevű szervezetet. Akkoriban kezdtek el tanfolyamokat indítani, amelyek segítik az ember életét jobbá tenni. Egyéni módszerekkel foglalkoztak a kommunikáció és a tanulási képesség fejlesztésével, valamint egy külön tanfolyam a pszichoszomatikus betegségek gyógyítására irányult. A Dianetikát 1992-ben egy L. Ron Hubbard nevű amerikai sdfi-fró találta ki. Könyvét „Dianetika" néven jelentette meg, ami világszerte bestsdler lelt. Magyarországon 1992-ben adták ki nagy sikerrel. Módszerét továbbfejlesztette, majd Scientology és Dianetika néven több országban szervezeteket és missziókat hozott létre azzal a céllal, hogy az egész világon elterjessze. Magyarországon a rendszerváltás után két Dianetika-misszió nyitotta meg kapuit a mindenre fogékony közönség számára. Mi is megismertük ezt a szervezetet, és elkezdtünk egy tanfolyamot, amely nagyon érdekesnek és hasznosnak bizonyult számunkra. M MÉSZTELEPRE AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBA? A fő központ az USA-ban, Los Angelesben található Sea Org néven, ahonnan misszionáriusok érkeztek az első magyar dianetikai fesztiválra. F.zek az emberek nagyon sok szépet és jót meséltek a L. A.-i Scientology működéséről. Mivel mind a négyen a képzőművészet iránt, érdeklő-, dünk, számunkra egy kedvező ajánlatot tettek, miszerint a Sea Orghoz tartozó Golden Era nevű múvésztelepre kerülhetnénk, ahol jó életkörülmények között rajzot, grafikát és dianetikát tanulhatnánk, magas szinten. Mivel Magyarországon a továbbtanulást anyagi helyzetünk és családi körülményeink nem tették lehetővé, úgy döntöttünk, hogy kijövünk Amerikába. Már kiutazásunk előtt kapcsolatban álltunk egy magyarfiúval, aki a Sea Org egyik kihelyezett szervezetében a floridai Clearwater-ben teljesített szolgálatot, ó azt ajánlotta, hogy B2 típusú vízummal jöjjünk ki, amit állítása szerint megérkezésünk után azonnal B2-ről B1 (misszionárius vízumra) változtatnak, majd zöld kártyát adnak, amivel mindvégig legálisan dolgozhatunk a szervezetben. Összespórolt pénzünkből 1992 szeptemberében érkeztünk meg Los Angelesbe. A Sea Org központi épülete Hollywood közepén áll, tetején hatalmas kereszt és felirat hirdeti: Scientology. F.kkor tudtuk meg, hogy „Church”, azaz egyház néven működnek, de akkor még nem sejtettük, miért. Az első, amin megdöbbentünk, az épület állapota volt. A nagy kék falak tetején hatalmas kamerák és reflektorok pásztázzák a környéket, és fegyveres őreik az épület körül cirkálnak. A mágneszáras ajtók mögött omladozó falakat, mocskos folyosókat, kitört üvegablakokat, félig beomlott, rothadó zuhanyzókat találtunk. Azt mondták, hogy ezek a körülmények a jelenleg is folyó renoválások miatt ilyenek, de mi a kisebb javítgatásokon kívül ott-tartózkodásunk alatt mást nem tapasztaltunk. ! A személyzeti tagok harmincasával, sötét kis szobákban összezsúfolva, emeletes vaságyakon élnek. A kezdeti időszakban mi is ilyen tömegszálláson laktunk, házastársunktól elszakítva; ahol megszereztük első tapasztalatainkat a hanyag, rendetlen saentológusokról és a szervezetről. A Scientology két fő működési területre oszlik: az egyik rész a fizető közönség felé irányul, akik kemény pénzeket fizetnek azért, hogy tanfolyamokat végezhessenek; a másik rész p>edig a személyzet bővítésére törekszik. A fizetők (a public) letett pénzükért pazar körülmények között tanulhatnak, rajtuk és az általuk elért eredményeken keresztül hirdetik magukat a külvilágnak. A személyzet feladata, hogy működésben tartsa a scientológiai szervezeteket, ezért nem dianetikát, hanem az irányítással kapcsolatos tananyagikat és a saját törvényeiket összefoglaló irányelveket kellett tanulnunk. L. Ron Hubbard kitalált egy technológiát arra, hogy szerinte hogyan kell fenntartani és irányítani a szervezetet, ezért minden egyes gondolatát írásba foglalta, amit a személyzetnek szigorúan be kell tartani. Már az első napokban kiderült, hogy a Golden F.rába nem mehetünk egyből fel, előtte egy „kiképzésen" kell részt vennünk, tanfolyamokat kell elvégeznünk ahhoz, hogy eljuthassunk erre a sokak előtt titokzatos helyre Az első időszakban egyenruhába bújtattak bennünket, és egy katonai kiképzésen vettünk részt. Ezt F.PF-nek hívják, ahol a beérkező újoncokat fel. készítik arra, hogy jó Sea Org-taggá váljanak. Itt napról napra egyre világosabbá vált előttünk, hogy mi folyik azok mögött a falak mögött, amit a külvilág nem láthat. Azon a címen, hogy rossz hírt terjeszteni „elnyomó cselekedetnek” számít, ál-, landó hazugságokkal áltattak bennünket. F.PF alatt kemény fizikai munkát végeztünk (mosogatás, takarítás, szeméthordás), mindezeket egész nap futólépésben. A következő időszakban egy nyomdába tettek bennünket, ahol a szervezet számára állítottunk össze belső tananyagokat. Számunkra ez az időszak volt a legnehezebb, mert nem álltak rendelkezésünkre megfelelő munkaeszközök, és a munkakörülmények sem voltak biztosítva. F.gy sötét, ablaktalan helyiségben dolgoztunk egész nap. Szabadidőnk egyáltalán nem volt, azzal a jelszóval, hogy „Meg kell menteni a bolygói!" F.i azt jelentette, hogy az önpusztító emberiséget j csak az L. Ron Hubbard-technológia mentheti meg a scientológusok által. Csak éjjel, az alvási időben volt lehetőségünk arra, hogy a személves dolgainkat elintézzük, mint pl. a levélírást is. Reggel 9-től du. 14.30-ig volt a tanulóidő, ezt követően dolgozni mentünk, egész éjjel 12.15-ig. Ez idő alatt nem volt lehetőségünk még arra sem, hogy kimenjünk a levegőre. A kéthetente járó szabadnapot legtöbbször megtagadták, annak ellenére, hogy mind a tanulásban, mind a munkában jól haladtunk. Előfordult, hogy napokon keresztül folyamatosan és kíméletlenül dolgoztattak bennünket, pár órás alvásszünetekkel. F.gy alkalommal 27 órát dolgoztunk megállás nélkül a hideg, nyirkos folyosón. Aludni csak az mehetett, aki a fáradtságtól már összeesett. Sajnos, sorsunk ellen nem lázadhattunk fel, mert a szervezetben élve ránk is vonatkoztak esztelen törvényeik. Ha bármilyen módon kifejeztük volna tiltakozásunkat, egy olyan általuk alkalmazott pszichikai módszernek vetettek volna alá bennünket, amelyben eleinte így is részünk volt, és idegüeg eléggé legyengültünk. Ahogy teltek a napx>k, egyre több olyan dolgot tapasztaltunk, ami felháborított minket. Fájdalmasan érintett az is, hogy a házaspárokat akár évekre is elszakíthatják egymástól, és a gyerekeket is egy idő Ilii SÍÍ h líí E? aflll *lSM iíiii iiiít ;U|Í /híJ^S IfcllS ± c s 5 5"í &S I '£ - S S -1 - a -í 3 í 11jf i ^y|* in**X “2 « E £ e — tr v “ = Iliit-pir< 1<3* £ Ss fi 1 |lj|i Úti! | ;lí 1 ?, I - E i ít? JiI=M fc £ $co I ■3 >» CD , Uj 1 v CD § <C SCIENTOLOGY ÉS DIANETIKA