Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. február (8406-8422. szám)

1993-02-04 / 8408. szám

Pesti Hírlap, 1993.febr.1.

IS

tem, illetve képviselt hasonló álláspontot. F.nnek volt következménye, hogy közös gályapadra kötözve küszködhettünk a Baló—Kepe,—Szinetár- hármas ellenfeleként abban a sebtiben összetákolt élő adásban, amelyet kifejezetten a mi megalázásunkra szerveztek. De még ez a széndékuk se .jött be", annyira kilógott a lóláb. A süketek párbeszéde folyt: jottányit sem közeledett az értékszemléletünk, az alapfelállás sem változott. Vitapartnereink birtokon belül maradtak, mi pedig az általunk tisztelt értékekkel egyetemben — birtokon kívül. Vihar volt, nacionalistázás, gyanúsítás és megbélyegzés, de lényegében nem történt semmi. Illetve olyasmi, amit akkor nem vettünk észre. Ott kezdődött a később kifejlesztett módszer karrierje, hogy amikor valakitől szellemiséget kémek számon, az értékek és történelmi összefüggések felmutatása helyett mósorperc-statisztikákkal válaszol. Ennek a fordítottja történt aztán 1990 januárjában, amikor a Híradóban és A Hétben összeszámolták a nemzeti fogalomkörbe tartozó szavakat. Rokon a gondolkodás, és a módszer veleje is ugyanaz.

Már a rendszerváltozás után kérte a régi Hitel szerkesztősége, hogy fogalmazzam újra a '89-ben elmondottakat. Megtettem, az írás meg is jelent, ám folytatása ennek se lett. Nyilvánvaló, hogy az értékekről hasonlóképpen gondolkodók változatlanul tartották és tartják magukat ahhoz a felülről szemlélődő magatartáshoz, hogy a televízió nem az ő világuk. Mert javíthatatlan. Mert kirekesztő. Mert lefelé visz. És aki korpa közé keveredik...

A GYANÚS JELZŐ

Ezen a véleményen és állapoton csak a közszolgálati televízió tudott volna változtatni, épp azzal, hogy vitát kezdeményez önmaga nemzed megújítására. Annak talán lett volna visszhangja. így viszont némaságban jutottunk el a máig, amikor a feladat a régi maradt, csak a helyzet zavartabb és a késedelem aggasztóbb. A nemzeti jelzó ugyanis gyanúsabb, mini valaha, s akik gyanúba keverték, biztosak lehettek benne, hogy sehol másutt nem vihették volna előre ellenállás nélkül a pozíciókat, mint a televízióban. Hiszen itt állandóan kész a hivatkozás, hogy a televíziózás eleve a nemzetköziségben fogant, minden egyéb elgondolás szűkítő és káros. Csakhogy a nyugad nagy közszolgálati intézmények nem azért nem nevezik magukat nemzeunek, mert az értelmezhetetlen vagy gyanús a számukra, hanem épp azért, mert felesleges. Annyira természetes, hogy nem fordulhatnak szembe a kialakult és társadalmilag elfogadott nemzed értékrenddel, az

ország érdekeivel, a nemzed többséget vagy a kisebbségeket adó rétegek érzelmeivel, hogy minden további magyarázat, a nevükhöz illesztett jelző szószaporftásnak hatna. A BBC-nek nine más módja, mint hagy angol legyen és hogy bnt érdekeket fejezzen ki.

Természetesen ez nem jelend azt, hogy mindenben és könnyedén azonosítható egy volt világbirodalom, egy mai európai nagyhatalom történelmi foiyamatosságú magabiztossága egy olyan kis országéval, amely Közép-F.urópa keled felén — a nemzetté válás különböző fokain létező szomszédok gyűrűjében — főként a tragikus megszakítottságokban élhette meg a maga történelmi folyamatosságát. Ennek ellenére, vagy épp azért figyelmeztető az angol — és nemcsak az angol — példa, hogy a sűrű hivatkozásokkal ellentétben a BBC és közszolgálati társai nem elsősorban a nemzeti szándékokkal szemben állók, hanem a nemzetiek érveit erősítik.

FORDULATRA VÁRVA

Most már ennek a felismerésnek a jegyében kellene megtalálni a magyar nemzed televíziózás feladatrendszerének legfontosabb pontjait. Máshonnan aligha lehet indulni, mint annak a felméréséből, mit jelentenek a huszadik századi magyar történelem tragikus megszakítottságai; mit vett el ettől a társadalomtól és az egyetemes magyarságtól például az elmúlt fél évszázad. Hiszen ha ezt tudjuk, annak a meghatározásához is közelebb kerülünk, hogy mit kell visszaadni. Azaz tehát egy új történelemszemlélet meghonosításától remélhetünk fordulatot a képernyőn. A történelem valódi viszonyainak megvilágításától és a múlt „újratanulásától”. Fölfedve azt a tényleges viszonyrendszert, amely korábban is, de a tizenkilencedik századtól egyre erősebben meghatározta és a meghatározza a magyarság léthelyzetét ebben a térségben. Ez nemcsak önmagunk múltjához jelentene újfajta kapcsolódást. Nemcsak a munkásmozgalom-történet békaperspektívájából jelentené a felemelkedést a minden folyamatot egybefoglaló nemzed történelem szintjére, hanem szinte automatikusan hozná magával a regionális összefüggések tárgyszerű és hiteles újraértelmezését. Ebben a gondolkodásban — néhány példával — a marosvásárhelyi pogrom, a romániai forradalom megítélése vagy a bősi Duna-elterelés többé nem helyezhető kívül a történelmi „menetrenden", s ezáltal nem is válhat a különböző pártpolidkai megfontolások könnyű játékszerévé sem nálunk, sem másutt, mint ahogy eddig azzá válhatott még magának a trianoni egyezségnek és követelményeinek mérlegelése is. Az összefüggések

higgadt tudomásulvétele után a kisebbségi sorsba kényszerült határokon túli magyarság egyértelmű természetességgel érvényesíthetné érdekeit és képviselhetné kulturális értékeit a nemzet televíziójában; a magyarországi kisebbségek pedig a hazain kívül a saját anyaországuk televíziójában. Megszűnne az a keserves gyakorlat, hogy ez az érdekérvényesítés és értékképviselet egy-két' elszánt televíziós „magánügye” és bátor pardzánakdójának függvénye. Cserébe a kisebbségi magyarság nem tolmácsként, hanem közvetítőként működhetne — mint ahogy tette mindig is az irodalomban és a kultúra valamennyi területén — köztünk és a szomszédos népek között. Ezeknek az értékeknek a befogadása, a szándék kinyilvánítása nélkül nincs értelme fellépni a kölcsönös népismeret igényével.

Ez az a pont, ahol a történelemszemléled váltás sürgetésével együtt a másik, az értékszemléleti váltás sürgőssége is kiviláglik. Folvtathatatlan az a rossz hagyomány, amelyet a televízió az elmúlt harmincöt évben kialakított. Végre megnyílt az idő és a lehetőség arra, hogy a magyar közszolgáid televízió olyan kultúrateremtő és -közvetítő feladatokat kapjon, amelyeknek a teljesítése vagy felelőtlen elmulasztása nem polidkai hitbizományosok egyéni óhajának kérdése. Valóban megnyílt az idő, és nem is most, hanem már évekkel ezelőtt arra, hogy a világból, Európából, a szomszédságból és a nemzed kultúrából minden tudományosan megmért, a közösség, a hagyomány, a történelem vág)' a jelen által elismert érték szolgálhassa a képernyőn a társadalom épüléséi.