Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. január (8400-8401. szám)

1993-01-22 / 8401. szám

Beszélő, 1993.jan.16. 22 Hová lett a médiatörvény?-íií-j-.--Síi Közismert, hogy a parlamenti pártok két év hiábavaló politikai küzde­lem után sem tudták rendezni a médiaügyet. A kormány által benyúj­tott törvényjavaslat, maratoni szavazási procedúra után, eleddig példát­lan módon a végszavazásnál egyetlen támogató szavazat nélkül elvette­tett. A következő írás megkísérli bemutatni, hogyan is történt ez a skandalum, mi lehetett a szavazás mögött megbúvó politikai játszma logikája, a felelősség megállapítását pedig az olvasó ítéletére bízzuk. Feles vagy kétharmados A szavazás kudarca után a pártok érte­lemszerűen egymást vádolták A kor­mánypolitikusok főleg azt hangoztatták, hogy az ellenzék, elsősorban a kétharma­dos többséget igénylő fejezeteknél, saját módosító indítványait sem szavazta meg, még abban az esetben sem, amikor a koa­líció azokat elfogadta volna, és ezzel a taktikával lényegében „megfúrta" az egész tervezetet Vagyis a végszavazásra a törvény olyan „lyukas" lett, hogy nem lett volna értelme elfogadni. A szavazási jegyzőkönyv végigböngészése után arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a vád alapvetően megfelel a valóságnak. Szá­mos esetben az SZDSZ, olykor ellenzéki partnereivel karöltve, olykor egymaga egyöntetű tartózkodással akadályozta meg, hogy vélhetően konszenzusos két­harmados passzusok vagy akár saját mó­dosító indítványai is keresztülmenjenek. Vajon mi indíthatta az önmagát mindig is konstruktívnak nevező ellenzéket erre a nyilvánvalóan destruktív magatartásra? A konfliktus, majd végül a törvény enyészetének kiindulópontja az volt, hogy a koalíciós pártok jogértelmezése szerint nem a médiatörvény egésze, ha­nem annak csak bizonyos, az alkotmány­ban kifejezetten felsorolt passzusai két­harmadosak, ilyenek a médiaelnökök ki­nevezését, a média felügyeletét, illetve a tájékoztatás monopóliumának megaka­dályozását szolgáló törvények. Tekintve, hogy a jelenlegi médiatörvény a kérdések sokkal szélesebb körét öleli fel, ezért an­nak bizonyos fejezetei, illetve a végszava­záskor az elfogadott törvényszöveg egé­sze egyszerű többségi jóváhagyást igé­nyel csak - hangoztatta a miniszter. Az ellenzék képviseletében Szigethy István ■J-, -4 természetesen amellett érvelt, hogy a tör­vény egységes, nem szabdalható mester­ségesen feles és kétharmados részekre, ezért minden részét és végül az egészet is minősített többséggel lehet csak elfogad­ni. Az ellenzéknek ez a kétségtelenül kis­sé elvont és nem éppen szűkebb szöveg­szerű alkotmányértelmezése érthető mó­don nem nyerte el a koalíciós képviselők tetszését. S az alkotmányügyi bizottság előterjesztése alapján egyszerű többség­gel eldöntötték, hogy mi számít kéthar­mados, és mi számít feles törvényfejezet­nek. Ezzel viszont egy meglehetősen fur­csa helyzet állt elő. A törvénynek azok a részei, amelyekben a tárgyalások során nem sikerült megállapodni, vagy ame­lyek esetében az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatai egy már létező komp­romisszumot rúgtak fel, sajátos módon a tervezet feles részébe kerültek, és azok a részek lettek kétharmadosak, amelyek­ben egyetértés volt, vagy jó esély mutat­kozott megegyezésre. _'Ü ■ 'i A két akna . ^ A továbbiakban arról a két problémáról lesz szó, amelyeken végül a médiatör­vény alapvetően megbukott. Az első a médiaelnökök kinevezési rendje. Igaz, hogy az alkotmány szerint ehhez kéthar­mados törvény szükségéltetik, de ilyen törvény már van. Ez, mint ismeretes, úgy rendelkezik, hogy a médiaelnököket a miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. A kormány törvényterve­zete nem tesz mást, mint az említett tör­vényt 45-ös paragrafusként beilleszti a médiatörvénybe, és tekintettel arra, hogy azt egyszer már minősített többséggel el­fogadták, ezért a beillesztéshez elegendő az egyszerű többség is. Az igazságügy­miniszter már a vita zárszavában leszö­gezte, hogy az ellenzék kinevezésre vo­natkozó egyetlen módosító indítványát sem fogadják el, ami természetesen nem jelentette azt, hogy a kormánypárti indít­ványok is erre a sorsra jutnának. Ennek nyomán a parlament egyszerű többséggel elvetette az ellenzék azon javaslatait, mi­szerint a korábban (28^31. paragrafus­ban) egyszerű többséggel, de mégiscsak többé kevésbé paritásos alapon felállított kuratórium bármilyen befolyást gyako­roljon a kinevezésre, ellenben a kormány­pártok simán megszavazták Salamon László bizottsági elnök indítványát, mi­szerint a miniszterelnöki előterjesztési jog gyakorlásának nem előfeltétele, hogy a kuratórium, illetve a felügyelő bizottság előzetesen állást foglaljon azzal kapcso­latban. Vagyis a parlament kormánytöbb­ségének döntése alapján a paritásos ala­pon felállított, illetve felállítandó két szer­vezetnek, a kuratóriumnak és a felügyelő bizottságnak nincs érdemi beleszólása az elnökök kinevezésébe Ez ellen az ellen­zék, kisebbségben lévén, nem tehetett semmit Egyetlen lehetősége maradt: megtorpedózni a felügyelő bizottságok felállítására vonatkozó kétharmados passzusokat, lényegében a 47-től az 57. paragrafusig. Ezeknél a pontoknál való­ban az történt, hogy az ellenzék tartózko­dással lehetetlenné tette az eredeti terve­zet szövegének elfogadását, a jegyző­könyvekből kivehetően konszenzusosnak tűnő kulturális bizottsági javaslatokat, il­letve feltehetően túlzott óvatosságtól ve­zéreltetve, nehogy egy passzus is véletle­nül átcsússzon, a saját indítványait sem szavazta meg. Vagyis ezzel a taktikával a kuratórium-elnök-bizottság-hármas struktúrájából kiütötte azt, amelyikben volt esély konszenzusra, de amelynek elfogadása működőképessé tett volna egy olyan szisztémát, amely az ellenzék fel­fogása szerint veszélyeztette volna a mé­dia függetlenségét. Az események logikája hasonló mene­tet követett a másik sarkalatos vitapont, a Rádió és Televízió Hivatal (RTH) elnöké­nek kinevezésével kapcsolatban is. Az al­kotmányban e hivatalról nem lévén szó, a kinevezésre vonatkozó kitétel feles tör­vénynek minősíttetett Ezt kihasználva a

Next

/
Thumbnails
Contents