Hungary Today Media News and Features Digest Press Survey, 1993. január (8400-8401. szám)
1993-01-22 / 8401. szám
Magyar Fórum, 1993.jan.14. A HÁTORSZÁG REMÉNYEI Dr. Szabó Iván nyílt levele Csurka Istvánhoz Kedves Pista! Nagy odafigyeléssel olvastam el — nem is egyszer — Keserű Hátország című Írásodat, és bizony, az én szám is keserű lett tőle. Értem én, amit Írsz, még csak nem is vitatom megállapításaidnak zömét, á^n felzokog bennem Vörösmarty Szózata: „Az nem lehet, hogy ész, erő / És oly szent akarat / Hiába sorvadozzanak / Egy átoksúly alatt." Úgy látszik, lehet! Valószínűleg azért értem félre soraidat, mert — mint „kisregényed" végén magad írod — „a gondolatmenetnek itt nincs vége. Most csak abbahagyjuk, hogy mások átvehessék." Engedelmeddel, élek a felkínált lehetőséggel. Gondolataimat írásod két fő motívuma köré csoportosítom: szeretném kiegészíteni mind a DIAGNÓZIS, mind a javasolt TERÁPIA témáját. DIAGNÓZIS Diagnózisod lényege, hogy a Hátország keserű, csalódott, men úgy érzi, hogy „nem történt meg a rendszerváltás". Az már a te kiegészítésed, hogy valószinűleg erre nem is kerülhet sor, hiszen az egypólusúvá vált világ lényege nem változott a kétpólusúhoz képest. Mint írod: „Új szerkezetű és másfajta uralmi rendszerű világ kialakításáért küzdelem nem indult, mert a nagyvilágban nincs rendszerváltás, ennélfogva nálunk sincs, és talán nem is lehet." E gondolatokban a húszas-harmincas évek társadalmi valóságának tatáján megfogalmazott Németh László-i gondolat visszatükröződését látom, mely szerint a szocializmus á kapitalizmus viaszlenyomata. A különbség tehát csak annyi volna, hogy ami emitt dom, ború, az ott homorú éwilÉgfordíüta? * ~ Több mint hatvan éviéit el azótáj* hogy' Németh László e gondolatait megfogalmazta. Meggyőződésem, ma már nem vállalná fel saját tételét. Időközben ugyaqis történt valami: a szocializmusról bebizonyosodott, hogy még rövid távon sem működőképes, míg az időközben „szociális piacgazdaság"-gá szelídített kapitalizmus hosszú távon is az. Ez pedig már nem viaszlenyomati differencia, hanem minőségi különbség! Attól tartok, a csalódottság, a keserűség valódi forrása az, hogy sokan mást értettek rendszerváltozáson, mint ami szükségszerűen bekövetkezett. Holott.a szó etimológiailag nemigen ad félreértésre alkalmat: rendszerváltozás — a rendszer, a szisztéma, a szerkezet, a struktúra megváltozása. Sajátos, hogy te is hol rendszerváltozásról, hol rendszerváltásról írsz, holott ez utóbbi nem feltételezi magának a szerkezetnek a megváltozását, megelégszik a váltással, azaz személycserékkel. Magam is gyakran találkozom MDF-gyűléseken, lakossági fórumokon effajta leegyszerűsítő vélekedéssel, de misszionáriusi türelemmel próbálom megértetni, hogy ami világviszonylatban megbukott, az a szocializmus, és nem arról van szó, hogy egy potenciálisan jó rendszert elrontottak tehetségtelen vagy korrupt vezetők. . -.. E megállapításból két dolog következik. Egyrészt az, hogy csupán személycserékkel semmiféle érdemi változás nem kényszeríthető ki, másrészt viszont az is, hogy azok a vezetők távolitandók és távolíthatók el a közéletből, a gazdaságból stb., akik tehetségtelenek, korruptak, köztörvényes bűnözők voltak (vannak és lesznek). Hogy a társadalom nagy része számára a rendszerspecifikus hibák — a maguk elvontsága következtében — konkrét személyekhez kötődve jelennek meg, számomra tökéletesen érthető. Ha egy iró ebből drámát ír, ha valóban tehetséges, valószinűleg klasszikussá váló remekművet alkot. Ha azonban egy politikus vagy szociológus áll elő ilyen nézetekkel, akkor ... Akkor ajánlom szíves figyelmébe a következő kél magyar történelmi parabolát, melyeknek közös mottója lehelne: minden valódi rendszerváltozás Keserű Hátországot eredményez. (Azért csak két magyart, mert ha az emberiség egészének történetéből hoznám a példákat, újra megírnám Az ember tragédiáját.) Történelmünk talán legdöntőbb rendszerváltozása a magyarság letelepedése és a kereszténység felvétele volt. A Hátország valószínűleg igen keserű volt, mert mit is látott a szittya magyar? Szent István környezetében megjelentek az idegenek, akik idegen hitet, idegen szokásokat honosítottak meg, beszédüket sem lehetett megérteni. Ugyanakkor a királyi udvarban ott pöffeszkedtek keresztény hitüket fitogtatva azok a régi vezérek is, akik még nem oly nagyon régen részt vettek a pogány táltos fehér ló áldozatán, mi több, alárendeltjeiktől is elvárták ugyanezt. Hogy milyen keserű lehetett ott a Hátország, mi sem bizonyítja jobban: Koppányt fel kellett négyelni. És hogy hosszabb távon sem a kesergőknek lett igazuk, azt az az egyébként meglehetősen irracionálisnak látszó tény is mutatja, hogy nem a mártír felnégyeltet, hanem a felnégyelöt nyilvánította szentté a nemzet kollektív tudata és az egyházi kanonizáció.
