Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-24 / 8246. szám
Megteremtik v.agy elárverezik a kutatók jövőjét Az Akadémia átalakul, de értékeit megőrizné Magyar Hírlap, 1992.ápr.21. A Magyar Tudományos Akadémia és vezetői az utóbbi időben ismételten a támadások kereszttüzébe kerültek. Láng Istvánnak, az Akadémia főtitkárának munkakönyvét Antall József írta alá, és a szakma is egyértelműen elismeri tevékenységét, de ő az egyik legrégebbi funkcionárius a tudósok testületében. Ami nagyon nyilvánvaló támadási felületet jelent. — Az új akadémiai törvény, amely elengedhetetlen a magyar tu-1 dóstestiilet megújulásához, többéves'7 egyeztetés után immár a parlament asztalán fekszik. Ennek elfogadása milyen változásokkal járna, különöss tekintettel a tenezett autonóm köz-1 testületi státuszra? — A mi értelmezésünk szerint aí majdani köztestület állami feladató- j kát kapna, de úgy, hogy azok megöl- j dását az akadémiára bíznák. Közösségi feladatokat vállalna fel és közösségi pénzből oldaná meg azt, autonóm módon. A köztestületet az én elképzelésem szerint nemcsak a megválasztott akadémikusok alkotnák, hanem minden olyan tudományos kutató, aki megfelelő tudományos képesítéssel rendelkezik. Ennek egyik forrása az a 120 akadémiai bizottság lenne, melyben közel 3300 kutató dolgozik. Egy másik kör az akadémiai intézetekben dolgozó szakemberek lennének. Ok vállalták azt a kalandot, hogy kevés pénzért sokat dolgozva eredményeket produkálnak, ezért minden olyan döntésbe, amely a napi munkájukat érinti, joguk van beleszólni. Már csak ennek az érdekérvényesítő mechanizmusnak a formáját kell megtalálni. Az új törvény szakít a korábbi kelet-középeurópai akadémiai gyakorlattal, vagyis azzal, hogy az életfogytig megválasztott akadémikusok döntöttek a tudományos élet kérdéséről. Ez a mechanizmus nem él, ma már az Akadémiai Kutatóhelyek Bizottsága dönt az anyagi kérdésekről, alanyi jogon egyetlen akadémikus sem szólhat bele. — És beleszólhat-e a MTA az egyetemi tanárok kinevezésébe? — Egyjtemi tanárokat sohasem nevezett ki az Akadémia, kinevezési irataikat ma a köztársasági elnök úja alá. Korábban véleményezésre felkértek bennünket, de semmire sem kötelezte a kinevezőt az Akadémia, elutasító vagy rábólintó véleménye. Az egyetemek növekvő autonómiájuk jogán szeretnék elérni, maguk dönthessék el, kik legyenek egyetemi tanárok. Nekem egy gondom van ezzel kapcsolatban. A reformok útjára lépő egyetemeink sem szellemi, sem technikai színvonalukat • tekintve nem érik el a nagy nyugati universitások szintjét. Kérdés az, szabad-e ilyen feltételekkel, külső kontroll nélkül az egyetemekre bízni ezt a feladatot, nem áll-e fenn a beltenyészet kialakulásának és egyúttal a színvonal csökkenésnek a veszélye? Az ország érdekében én szükségesnek tartok egy ellenőrző szűrőt, de mi legyen ez? Az MTA ehhez nem ragaszkodik, az akadémiai törvényben sem szerepel ilyen utalás. Erről döntsenek a politikusok. ; — Az egyetemeknél maradva, a készülő felsőoktatási törvény erősíteni szeretné az oktató-nevelői funkció mellett a kutató munkát is. Ez szóró* san összefügg az akadémiai kutatóhálózattal. hiszen az ország szűkös költségvetéséből nagyon kevés pénz , jut ezek fenntartására. Mi lesz a ku--‘ tatóintézetek sorsa, tekintettel arra, ‘ hogy a vállalatok egyre kevésbé tudják megfizetni a kutatásokat? ■ — Áz egyetemeken nagyon szín- \ vonalas és intenzív tudományos ku- ‘ tatást kell folytatni, ehhez kétség sem férhet. A tudományos továbbképzés igényli a kutatómunkát, igényli a más kutatóhelyekkel való együttműködést, mert az egyetemek önmagukban ezt a feladatot képtelenek ellátni. Az egyetemi és akadémiai kutatás szembeállítását mesterkélt problémának tartom, aminek célja a két fél egymásnak ugrasztása lehet. Itt nem az át- és a keresztbeszervezések ügye a legfontosabb, hanem az, hogy prioritást kapjon a legjobb értékek átmentése. Miután a gazdasági helyzet az elkövetkező 5-6 évben ugrásszerűen nem javul, ezért minden felelőtlen átszervezés drámai következményekkel járhat. Mi az önkéntesség alapján álló kapcsolódásod kát, társulásokat, szövetségek, kialakulását tartjuk fontosnak, ehhez adunk segítséget. Hihetetlen munkára van szükség ezen a téren. — Egyesek azt kifogásolják, az -akadémiai dolgozók miért nem oktatnak' munkájuk mellett? Ha ezt megtennék, nyilvánvalóan hatékonyabb munkát végeznének. — Akik ezt harsogják, azoknak halvány fogalmuk sincs az ügyről, egy lózungot szajkóznak, amihez nem értenek. A 3300 akadémiai kutató közül 650-en oktatnak, s azért nem többen, mert nincs rá igény. Remélem ezt az állóvizet megmozgatja a tervezett tudományos továbbképzési rendszer. Szeretnénk elérni, hogy az egyetemek az elkövetkező tíz évben komoly fejlesztési programban részesüljenek. Ha növekszik a hallgatói létszám, ha intenzívebbé válnak a kutatási programok, nagyobb lesz az igény az akadémiai szakértők bevonására. Egy átgondolt, lényegi tartalommal töltött úton kell elindulni, melynek fontos momentuma lesz az egyetemekkel való kapcsolatfelvétel. Ennek kezdő lépéseit már az elmúlt hetekben megtettük, amikor meglátogattuk a fővárosi és vidéki universitásokat. A látottak alapján nekem az az érzésem, hogy egyes helyeken az univerzitás szó jelentését keverik az univerzum jelentésével. Egyes vezetők úgy érzik, hogy az egész világ egy nagy egyetem, benne csak egyetemek vannak. A XIX. században ez valóban így volt, de a mai tudományos kutatás nem ilyen. Külön iparággá fejlődött egyetemei? kívül) kutatóbázisokkal. Az egyetemek vezetőit arra kértük, vegyék figyelembe az universitásokon kívüli szellemi potenciált is, amely egészében sohasem integrálódik struktúrájukba. — Megállítható-e kutatók külföldre áramlása? Az egyetemek és a kutatóintézetek szorosabb együttműködésének nem lesz-e olyan ára, hogy tovább növekszik a jól képzett munkanélküliek száma? — A sokat emlegetett agyelszívás j bizonyos keretek között még hasz- I nos is lehet, ha inspirálja az itthon maradókat. De nem ilyen méretekben! Azzal szembe kell nézni, hogy egy-két éven belül kilábolhatunk ebből a szomorú gazdasági helyzetből, de a nyugati színvonal eléréséhez évtizedek kellenek. A kormányzati politika különösen nagy felelőssége ; abban áll, hogyan tudja a társadalom rövidtávú érdekeit összhangba hozni a távlatiakkal. Rövidtávú érdek az lenne, ha a kutatásra fordított pénzeket a munkanélkülieknek adnák. Hosszabb távon viszont az felelne meg egy, a nyugati életszínvonal elérését maga elé tűző ország számára, ha fenntartana olyan réteget, mely a célzott úthoz a szellemi kapacitást nyújtaná. Felsőoktatásra, kultúrára, környezetvédelemre gondolok. A vezetés felelőssége, hogy napi döntéseken keresztül megteremti, vagy elárverezi a jövőnket. • Ötvös Zoltán
