Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-01 / 8233. szám

Beszélő, 1992.márc.28.

%

tülhúzta az Öböl-háború, illetve a nyugateurópai hirdetési piac 1991-es mélyrepülése.- Hogyan változtak a te célkitűzéseid?- A Világgazdaság tavaly szeptemberi kettészakadásáig szerkesztőbizottsági elnök voltam. Utána lettem a NAPI főszerkesztője. Részben a lapstruktúra átalakításával sikerült elérni, hogy a lap megragadjon a piacon. Egv kicsit kiléptünk a szigorú gazdasági orientáltságból a politika és a kultúra irányába. Ahhoz, hogy a piacon a konkurenciát legyőzzük, nem elég pbb lapot csinálni, hanem mást is kell adni - ez volt a kiindulópontom. Azt gondolom, ez a stratégia bevált. Sikerült megfelezni a piacot úgy, hogy a fővárosban már mi vagyunk az erősebbek,

A munkám jelentős része a NAPl-nál az volt, hogy létrejöjjön egy tőkeerős társaság, amely hosszú távon képes biztosítani a lap működését.- Úgy tudom, lényegében összeállt a betektetói társaság, 100 millió körüli alaptőkével. Részben ehhez kapcsolódtak a szerkesztőségen belüli viták, amelyek a távozásodhoz vezettek.- Aláírásra készen voltak a dokumentumok, az új kiadóvállalatban jelentős amerikai tőke lett volna, s részt vettek volna magyar vállalatok is. Ezen sokat dolgoztam, sok menetben és kompromisszummal. A szerkesztőség szeretett volna 25 százaléknál nagyobb részesedést szerezni. Végül 20 százalék lett volna a kollektíváé, de a régi kiadói kft. jelentős készpénzhez jutott volna, részben az eszközeiért, részben kompenzációképpen.

Vita volt a szerkesztőségi kollektíva beleszólási lehetórógeirói is, vajon a 20 százalék mit biztosít és mit nem. Arról is vita volt, hogy a tervezett befektetői kór megfelelő-e, szükség van-e jelentős külföldi részesedésre, legven-e állami vállalat a befektetők kozott. Vita volt az én személyes szerepemről is. Én nagyon fontosnak tartottam, hogy legalább az első időben egy’ személyben töltsem be a főszerkesztői és az ügyvezető igazgatói posztot.

A világ legszabadabb sajtója- Rólad az a hír járta, hogy szereted kemény kézzel irányítani a lapokat. Régebben állítólag a HVG-ben nemigen jelenhetett meg cikk anélkül, hogy te ne hagytad volna jóvá.- Ez csak a fontosabb cikkekre vonatkozott, s abban a korszakban ennek nagy jelentősége volt. Természetesen, ha ma lennék a HVC főszerkesztője, sokkal kevesebb cikket kívánnék megnézni. De szerintem egy főszerkesztő akkor Igazán jó főszerkesztő, ha a konkrét cikkek szintiéig is aktívan reszt vesz a szerkesztőség munkájában. Másként nem tudom elképzelni. Ez inkább főszerkesztői hitvallás, mintsem kemenykezűség.- Paradox módon a főszerkesztői cenzorság ellenére a magyar lapok többsége nem így működött. A te „hitvallásod" a magyar lapoknál ma szokásosnál jóval keményebb hierarchiát feltételez. Ez a hierarchia, úgy gondolom, az előző rezsim

idején, egy szigetnek számító lapnál sokkal inkább elfogadhatónak tűnt, mi ma. Ezt a jelek szerint most nem sikerült elfogadtatni. Kívülállóként legalábbis ezt is érzékelem a N’API-tól való kényszerű távozásod okai között.- Kétségtelen. A dolog azon múlik, hogy egy szerkesztőség bízik-e a főszerkesztőben, annak értékítéletében. Ha igen, megvalósítható egy aktív főszerkesztői attitűd. Enélkül ez az igény elutasításra talál, s kicsit ez történt a Napinál is. Azt hiszem, jó lapot - márpedig nekem világéletembcn az elsődleges ambícióm az volt, hogy jó, olvasható, értelmes, korrekt, tárgyszerű újságot csináljak - nem lehet másként összehozni, csak ha a kollektíva elfogad egy aktív főszerkesztői szerepet.- A körülötted lévő mai konfliktusok fölvetik azt a problémát, hogy nálunk a nyugatihoz képest egy másik normarendszer működik a sajtóban.- A tószerkesztői tekintély és a szerkesztőségi kollektíva viszonyában Magyarországon a kollektíván van a hangsúly. S a szerkesztősegek - most beleértve a főszerkesztőt is - cs a kiadóhivatal közötti viszonyban pedig inkább a szerkesztőségeken. Ma náíunk a világ egyik legszabadabb sajtója van. Ez mély meggyőződésem. A szerkesztőségeknek sokkal nagyobb hatalmuk van, főleg a tulajdonosokkal szemben, mint a világ bármely országában. Hosszabb távon ez változni fog. Ezzel együtt - feltéve, hogy Magyarország demokratikus és parlamentáris berendezkedésű ország marad - a hazai sajtó is igazodik majd a nyugati világ alapvető trendjeihez. Egy kormánypárti lap is igyekszik majd sokoldalúan, tárgyilagosan, bizonyos újságírói és illemszabályokat betartva dolgozni, s ugyanez lesz jellemző a nagy ellenzéki lapokra is: nem megtagadva irányultságukat, sokkal toleránsabbak, sokoldalúbbak lesznek, mint ma. Ezt kívánatos trendnek tartom.- A tulajdonosi és főszerkesztői hatalom, a hierarchia erősödése bizonyos értelemben a sajtóban dolgozók szabadságfokának a csökkenésével is együtt jár.- A magyar sajtóban a szabadság fogalma kicsit más, mint tőlünk nyugatabbra. Ma a szabadság nálunk azt is jelenti, hogy „azt írom, amit akarok, s ebbe senki ne szóljon bele". Akár olyat is, amit nem ellenőriztem három forrásból, csak fel füllel hallottam. Egyébként egy véleményformáló politikai lapnál alapvető kritérium a hír és a kommentár kettéválasztása.

A régi színvonalon- Amitől a magyar újságírás nagyon messze van.- Rettenetesen messze. De szerintem a HVC sikerének ez is az egyik magyarázata: az olvasók ezt a világos kettéválasztást tisztelik.- Egy ilyen kettéválasztás újságírói érdekeket sért.- Ez a HVC-nél is sértett érdekeket, ott is voltak belőle konfliktusok. De nagyon fontos ezt megteremteni.- A magyar sajtóból borzasztóan hiányzik az önreflexióra való képesség, amely

elengedhetetlen ahhoz, hogy az ilyen típusú problémákkal is szembenézzünk. Szerintem a Csurka-típusú támadásoknak az a legnagyobb hátulütője, hogy görcsös önvédelmi reflexet -alakít ki, s lehetetlenné teszi a kritikus önreflexiót.- Igen, mert kérdem én: egy ilyen ellcnséges légkörben mikor fogja egy pártállami időkben némi hírre verekedett, de az MDF- hez át nem állt újságíró nyíltan megbírálni saját magát?

Két tipikus attitűdöt látok. A teljes átállást, az új hatalomnak a korábbihoz hasonló, feltétel nélküli kiszolgálását. A másik éppen úgy emlékezet kieséses, mint a teljes pálfordulás: „Kinek mi köze ahhoz, hogy én akkor mit írtam, s hogy nyaltam ki a régi rendszer fenekét, most én harcos ellenzéki vagyok, hagyjanak békét azzal, hogy annak idején mit csináltam."- Ez az egyik probléma, a másik, hogy milyen szakmai színvonalon teljesítünk?- Hogy milyen szakmai színvonalon? Ugyanazon, mint korábban. Akik új színt hoztak a magyar sajtóba, az a néhány tucat ember, akik korábban politikai meggyőződésük miatt ki voltak rekcsztve.- Szerintem éppen az az egyik nagy probléma - persze nem vagyok elfogulatlan hogy nagyon kevés új ember kerül be a sajtóba, aki az újságírást hivatásszerűen űzné. A „szakma" részben nem engedi be őket, csak ha hasonulnak. Másrészt nagy akadálva ennek, hogy az újságírásnak nagyon kicsi a presztízse. S itt egyáltalán nem Csirrkáékra gondolok, de nagyon sokaknak az a véleménye, hogy az újságírók megvásárolhatók és nem értenek ahhoz, amiről írnak, s elfogultak, ami általában nágyon jól nyomon követhető. Te ezt - különösen Amerikából hazajőve - nem érzékelted?- Dehogynem. Ahogy élesedik a sajtóban a szembenállás, úgy lesz egyre inkább hiánycikk az indulatoktól mentes, sokoldalú, elfogulatlan újságcikk. A HVC-ben mindig élt a kinyomtatott szónak a tisztelete: háromszor gondoljuk meg amit leírunk! S ha hibáz.unk, legyen erőnk bevallani a tévedést. Ez ma egyáltalán nem kézenfekvő.

Mindennel együtt a magyar sajtó egészében nagyon büszke lehet a rendszerváltás idején tanúsított magatartására. 1988-89-re cn nagyon jó osztályzatot adnék. Utána - félvén ugyan az általánosítástól - már nem annyira. Éppen azért, mert belemegyünk olyan csetepatékba, amelyek sem nekünk, sem az országnak nem tesznek jót.- Beszéltél arról, hogy a magyar sajtó milyen irányú változásában bízol. Veled vagy nélküled történik-e meg ez a remélhető változás? Több állásajánlatot kaptál tudomásom szerint.- Szeretném, ha velem együtt történne a változás. Sokfelé tárgyalok, de pár hónapig nem kívánok dönteni.