Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-01 / 8233. szám
Magyar Hírlap, 1992.márc.27. MINISZTÉRIUMI ÁTLAGBÉREK (1991. Megnevezés Vezetők VI.) Átlagbér Köztársaság elnökének Hivatala 52016 35 950 Országgvűlés Hivatala 54 708 25.195 Miniszterelnöki Hivatal 64 058 37.453 Tárca nélküli miniszterek 66 506 52 078 Belügyminisztérium (Igazgatás) Honvédelmi Minisztérium 52 987 28 206 (Igazgatás) Nemzetközi Gazdasági 67 500 47 312 Kapcsolatok Minisztériuma 64 500 42 245 NGKM Gazdasági Igazg. 51 250 19 656 Népjóléti Minisztérium 50 871 30 190 Igazságügyi Minisztérium Közlekedési. Hírközlési 57 062 30 708 és Vízügyi Minisztérium 60 090 36 952 Külügyminisztérium 63 167 34 850 Földművelésügyi Minisztérium 70 791 45 561 PM Gazdasági Hivatala 33 428 24 859 ■ Munkaügvi Minisztérium 65 018 42 756 Pénzügyminisztérium Művelődési és Közoktatási 66 759 32 026 Minisztérium 54 040 31 940 MKM Ellátási és Üzemeltetési Igazg.44 975 18 896 Ipari és Kereskedelmi Minisztérium 57 586 41 937 Kömvezetvédelsni és Területfejlesztési Minisztérium 46 161 29 971 Magyar Tudományos Akadémia 41 827 22 370 Összesen: 59 107 32 681 pénzügyi és belügyi tárca volt a kivétel. Valamennyi szervnél a be nem töltött álláshelyek aránya meghaladja a 10 százalékot a jóváhagyotthoz képest. Az ÁSZ szerint azért, mert a régi beidegződések érvényesültek, miszerint a szükségesnél több státust kértek. Másrészt a minisztériumi alkalmazás elvesztette presztízsét. De volt, ahol bérmegtakarításra használták az üres státusokat, még ott is, ahol a foglalkoztatottak túlterheltek. Ami az átlagjövedelmet illeti, a következőképp alakult: a Belügyminisztériumban és a Honvédelmi Minisztériumban 32 700 forint volt (a vezetőké 59 100). Mindenekelőtt a vezetők létszáma növekedett. így a vezető—beosztott arány tovább romion (egy vezetőre 2,6 ügyintéző jutón). De máshol sem sokkal jobb a helyzet: a Munkaügyi Minisztériumban, a PM-ben. az NGKM-ben a vezető állású dolgozók aránya meghaladja a 17 százalékot. Ha a vezetői í*. * . v. .-•***létszám az átlagosnak megfelelt volna, akkor 328-cal kevesebbre lett volna szükség, ami havonta 19 millió forint megtakarítást jelentene. Ugyanezt a gondolatmenetet folytatva 44 millió forint havi bért lehetne megtakarítani a fölösleges ügyintézőkre, gépkocsivezetőkre. Létszámgazdálkodásról tehát egyáltalán nem lehet beszélni, bérgazdálkodásról is csak korlátozottan, legfeljebb a bérelőirányzat betartása volt az egyetlen cél. Az már fel sem merült, hogy az egyes költségtényezők közön mérlegeljenek, optimalizáljanak, és ezáltal próbálják meg csökkenteni. Ösztönzőrendszerek csak elvétve fordultak elő, a munka minőségi szempontjait sem sikerült érvényesíteni (kivétel ez alól az APEH és a PM Számítástechnikai Intézete). A közszolgálatban dolgozók jogállására és bérezésére vonatkozó szabályozások, bémómenklatúrák már elavultak, alkalmazhatatlanok. Az érvényes normatív szabályok hiányában felerősödött spontán folyamatok eltérő feltételeket teremtettek az intézmények számára. Például a Pénzügyminisztérium — miután élt a dologi kiadások terhére a béralap növelésének lehetőségével, más esetben a felszabaduló állások bérét használta fel bérfejlesztésre, így az egy főre jutó havi jövedelemnövekedés 8500 forint volt, a vezetőknél 40 ezer forint. A bérszóródások alapján kimutatható, hogy az eltérések túlzóak, véletlenszerűek, és nem magyarázhatók társadalmi szükségszerűséggel sem. Ugyanakkor megoldatlan a belső hierarchia béreinek harmonizálása. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára például kevesebbet keresett (70 ezer), mint a miniszter (65 ezer). A fómunkatársak (34 ezer) ugyanilyen végzettséggel 2-3-szoros bruttó bért is elérnének a vállalkozói szférában. S mivel eddig a bérkonstrukció — magasabb fizetés ugyanis csak magasabb pozícióval jár — nem tudta megoldani, hogy vezető beosztás nélkül töretlenül fejlesszen egy életpályát, ezért túl sok helyenként a vezetői beosztás. Az Állami Vagyonügynökségnél például csak vezetői beosztások vannak, a tárca nélküli minisztereknél 57 százalék a vezetők aránya, a PM-nél csaknem a létszám egyharmada. A kormány — a felsorolt anomáliákat érzékelve — tavaly határozatot hozott, amely szerint felül kell vizsgálni a költségvetési szervezetek számát és létszámát. E célokkal szemben a megszűnt vagy megszüntetni szándékozott szervezetek számát meghaladóan jöttek létre új szervezetek. Nincs ugyanis hagyománya az államigazgatásban annak, hogy a feladatokhoz rendeljék a létszámigényt, a tervezés bázisszemléletű. Mindez jelzi: az államigazgatásban a bér- és létszámgazdálkodás módszerei elavultak és eredménytelenek. . . R-Gy-
