Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)

1992-04-15 / 8242. szám

f * Népszabadság, 1992.ápr.13 „MENTHETETLENÜL MEGYÜNK ELŐRE” Az MDF szerint fellendülés várható . (Megyei tudósítónktól) A stabilizáció után-mondat jegyében rendezte második or­szágos gazdasági konferenciá­ját a hétvégén Balatonfüreden a Magyar Demokrata Fórum. A kormány tagjai, az államigaz­gatás első vonalában levő elő­adók azt hangsúlyozták, hogy az ország gazdasági működő­képességének rendbe tételét szolgáló első szakasz törvény­kezési, jogalkotói, gazdaságpo­litikai tekintetben lezárult, a magyar gazdaságban növeke­dés, fellendülés várható. Szabó Tamás tárca nélküli miniszter kisebbfajta politikai szenzációnak is felérő kijelen­tést tett vasárnapi előadásá­ban, amikor mérföldkőnek ne­vezte a '68-as gazdasági refor­mot, mert az a gazdasági szfé­rát eltávolította a politikától és az államigazgatástól. Kijelen­tette: hiba lenne politikai visszásságok miatt, csak azért kirekeszteni a rátermetteket a privatizációból, mert a letűnt 'nomenklatúra részei voltak. Ilyen hibát többször elkövet­tünk, nem kell megismételni - hangsúlyozta. Az MDF második gazdasági konferenciáján Szabó Iván ipa­ri és kereskedelmi miniszter előadásában hangsúlyozta, hogy változatlanul megalapo­zottnak és hihetőnek tartja, amit az MDF politikusai, illet­ve gazdaságpolitikusai prog­nosztizáltak: 1992 második fe­lében 0 és 2 százalék közötti gazdasági növekedés várható, s e növekedési folyamat tartóssá fog válni a magyar gazdaság­ban. Az ipari és kereskedelmi miniszter referendumában ki­tért a magyar piac és ipar vé­delmére is. Mint mondotta, a piaczavaró tényezők ellen le­hetséges és szükséges is oly módon fellépni, hogy az ne le­gyen ellentétben a különböző nemzetközi szerződésben vál­lalt kötelmeinkkel. (Folytatás a 4. oldalon) (Folytatás az 1. oldalról) Rámutatott: a piaczavaró té­nyezőkkel szembeni reagálás nem a kormányok dolga, az érintett gazdasági szervezetek léphetnek fel e tekintetben igé­nyeikkel. Szabó Iván a magyar gazdaságról szólva megállapí­totta: „Ez a gazdaság és ez az ország menthetetlenül megy előre és sokaknak nem tetszik, hogy' mindez az MDF és a kor­mánykoalíció vezetésével törté­nik”. Kádár Béla külgazdasági mi­niszter leszögezte: Magyaror­szág az utóbbi két évben átju­tott a nemzeti megújhodásnak azon a gyötrelmesen nehéz sza­kaszán, melyen történelmi sorstársainknak még ezután kell átjutniuk. Mialatt Magyar­­országon kiépült a piacgazda­ság jog- és intézményrendszere, rendkívüli terhek zúdultak a lakosságra és a radikális alkal­mazkodó képességekre kény­szerülő vállalati és vállalkozói rétegre. Az elmúlt három évben eltűnt a magyar bruttó belföldi termelés 15 százaléka, az 1988- ban létező hazai ipari termelés 50 százaléka. Ez fogyasztás­­csökkenéssel, reáljövedelem­csökkenéssel, életszínvonal­csökkenéssel járt együtt. Há­rom év zsugorodó exporttelje­sítménye után az idén az ex­port első ízben növekedni fog, s ez maga után vonja a termelés élénkülését is, így 1993 az első megélénkülési év lesz, s ebből a helyzetből 1994-95-re fellen­dülés is várható. Szabó Tamás kiemelten fog­lalkozott a gazdasági fegyelem kérdésével. Leszögezte, hogy akik nem hajlandók köztarto­zásaikat fizetni, tulajdonkép­pen másokra hárítják át a tör­vényes terheket, így sértik a versenysemlegesség elvét és a piacgazdaság szabadságát. Be­jelentette, hogy küszöbön áll a bankszféra privatizációja és hónapokon belül az általános privatizációs struktúrában új formaként megjelenik a lí­­zingprivatizáciő is. A tárca nélküli miniszter, előadásában a privatizációs fo­lyamat elődjének nevezte a 60- as évek agrárpolitikájának háztáji gazdaságokkal folyta­tott gyakorlatát, valamint a 80- as évek kereskedelmi modelljét, amikor tízezrek számára vált lehetővé, hogy különböző for­mákban megismerkedhettek‘a vállalkozás gyakorlatával. A 68-as gazdasági reformot mér­földkőnek nevezte a magyar közgazdasági gondolkodás fo­lyamatában, amikor is a gazda­ságot igyekeztek minél távo­labbra húzni a politikától és az államigazgatástól. Bogárdi Zoltán, a mezőgaz­daságot érintő akut problémák kérdéseit boncolgatta. A hozzá­szólásokban több kritikus véle­mény fogalmazódott meg, így például Árva László a kis- és középvállalkozásokat szoron­gató présről beszélt. Az MDF második gazdasági konferenciája tizenegy pontos állásfoglalást fogadott el. Szigethy András

Next

/
Thumbnails
Contents