Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-01 / 8233. szám
Az emberek ötvenöt százaléka nem bízik a kormányban, negyven százaléka igen A bűnbakképzés újabb áldozata a közvélemény-kutató ? Magyar Hírlap, 1992.márc.28. A politikai közvélemény-kutatások eredményeinek közzététele hozzátartozik ma már a mindennapokhoz. Bár a szakértők tapasztalatai szerint sokszor sem a politikusok, sem az újságírók, sem a nagyközönség nem tudja még, mennyit ér egy-egv adatsor, milyen hatása lehet a közvéleményre — Manchin Róbert, a Gallup Organization kelet-európai alelnöke természetesnek tartja, hogy ha egy közvélemény-kutatás ismertté válik, a politikusok megpróbálják az eredményeket saját javukra felhasználni, értékelni.. A népszerűség nem elég Magyarországon a legnagyobb vihart a politikusok és pártok népszerűségének folyamatos mérése kavarja. Érdekes kérdés. hogy a politikus és pártja népszerűsége mennyire függ össze. Az Egyesült Államokban szinte mindent eldönt, hogy rokonszenves-e az elnök a választóknak, vagy sem. Míg Angliában vagy Németországban azt igazolták a felmérések, hogy a vezetők és a párt egészének népszerűsége nem áll szoros kapcsolatban.Vagyis elképzelhető népszerűtlen politikussal is a győzelem, népszerűvel is a vereség. Magyarországon még viszonylag újak az ilyen típusú felmérések, de az eddigi tapasztalatokból úgy tűnik, hogy számos esetben nincs szoros összefüggés egy politikus személyes népszerűsége és pártja politikai sikere között. Bizonyítja ezt az is, ha a kérdést úgy teszik fel, mit gondol, ki az a politikus, aki a leginkább képes kivezetni a válságból az országot, akkor ! nem feltétlenül azt jelölik meg, aki a népszerűségi listát vezeti. Élénk érdeklődést szokott kiváltani a politikai pártok iránti rokonszenvet megmutató felmérés. A klasszikus kérdés: ha jövő vasárnap választás lenne Magyarországon, ön melyik pártra szavazna? Manchin Róbert arra figyelmeztet, hogy az eredményi nem szabad választási előrejelzésként felfogni. Hiszen azok véleményét is tükrözi, akik esetleg még abj ban sem biztosak, elmennének-e szavazni. Ugyanakkor két választás között érdekes visszajelzést nyújt arról, mely politikai erőkkel rokonszenveznek az emberek. Csak azok véleménye is megadható eredménynek, akik biztosan elmennének szavazni. így az is lemérhető, mekkora egy-egy párt „elkötelezett" tábora. A hetvenes évek óla Nyugat-Európában is megfigyelhető: a sajtó megpróbálja a „sztorikat" közvélemény-kutatásokhoz kapcsolni. A szalagcímekben gyakran utalnak közvélemény-kutatási eredményekre. Miután Magyarországon is mind gyakoribb az ilyesmi, érdemes ennek hatásaival foglalkozni. Ha a sajtót ellenzéki erőként fogják fel, vagy tényleg az is. akkor ebben az összefüggésben a közvélemény-kutatás eredményei közvetve a politikai küzdelemnek az eszközeivé válnak. A közvélemény-kutató számára állandó kihívás, hogy miként lehet eredményeket úgy közzétenni, hogy azok ne politikai pozíciót támogató adatokként jelenjenek meg. Vagyis hogyan lehet még a látszatát is elkerülni annak, hogy az ellenzéki pártok támogatják a kutatásokat azért, hogy saját tárgyalási pozíciójukat erősítsék. A közvélemény-kutató felelőssége a mintakiválasztásra, a kérdések megfogalmazására és a válaszok pontos megoszlásának bemutatására terjedhet ki. Arról nem tehet, hogy pártpolitikusok vágyelemzők ezeket politizálásra használják fel. Magyarországon tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a rendszerváltás szükségképpen együttjár azzal, hogy a kormányzatnak népszerűtlen intézkedéseket is kell hoznia. így a közvélemény-kutatási eredményeket a kormány oldaláról ellenzéki támadásnak is lehet értékelni, de olyan nélkülözhetetlen visszajelzésként is felfogható, amely azt mutatja, milyen a kormányzati politika támogatottsága. A felmérések szerint az emberek 55 százaléka nem bízik a kormányban, míg 40 százalék igen. Ez különösen a pártok népszerűségének ismeretében nagy kormányzati sikerként is kommentálható lenne. Ézzel kapcsolatban jegyezte meg Manchin, hogy tulajdonképpen nem is az adatokkal van a baj, hanem azok „"utóéletével”. Mindenesetre a közvélemény-kutató intézetek számára élet-hal ál kérdés, hogy kí^vül maradjanak a politikai csatározásokon, és ne vádolhassák őket részrehajlással. \ A polgárok többsége „középre húz” Sokan a demokrácia nagy veszélyének tanják, hogy „közvéleménykutatás-vezérelt” lesz — állítja Manchin Róbert — mert az ideológiai, elvi elkötelezettség eltűnik a politikai prioritások meghatározásánál. azzal, hogy a politikusok igyekeznek kiszolgálni választóik véleményét, hangulatát. Mások szerint viszont a közvélemény-kutatás teszi valódivá a demokráciát, mert így válik lehetővé az egyes csoportok véleményének megjelenése, és így lesz ez a politikai érdekcsatározások része, különösen két választás között.A nyugati tapasztalatok szerint a közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy az emberek többsége „középre húz", tehát tartózkodik a szélsőséges vélemények támogatásától. A változásokat akaró politikai erők, a pártok ideologikus magja, pedig ettől eltérő álláspontot fogalmaz meg. Különösen átalakuló társadalomban lehet politikusi erény a változások akarása, az új célok megjelölése. E helyzetben a közvélemény-kutatás felhasználható annak mérésére, hogy „meddig lehet elmenni", min kell még változtatni, de akár annak bizonyítására is felhasználható. hogy a politikus „annyira elszakadt a tömegektől", hogy az már pártjára nézve is veszélyes. — Természetes jelenség, hogy a közvéleménykutatásokat mindenütt a szélről a pártok legkarakterisztikusabb képviselői támadják. Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül demagógok, de az ő számukra egyszerűbb megkérdőjelezni a „középre húzó" eredményeket. Elég azt mondani én tudom mire törekszenek, mit akarna) a párthíveim. a többiek pedig nem érdé kelnek. Csak a párthívek számítanak ? Magyarországoníjs tapasztalható, hogy bizonyos kulcskérdésekben a társadalon többsége vagy nenrfejez ki véleményt vagy nem támogatja a radikális javaslato kát. Jó példa erre a rádió és televízió val lásos műsorai körüli vita. A felmérései szerint ez legfeljebb az emberek egytize dét érdekli, mégis centrális politikai kér désként fogalmazódik meg, mi lesz ve lük. Igaz. hogy egy olyan társadalomban ahol a politikában aktívan résztvevők kö re nagyon szűk, ott ez á tíz százalék rela tíve nagyobb súlyt jelent. A politizáló ki sebbség, szubjektív élményei alapján nem hisz a közvéleménykutatási adatok nak. A közéleti szereplőknek gyakran a a fontos, hogy a saját „referenciakörük nek", a politizáló kisebbség elvárásainál megfeleljenek, vagyis azoknak az embe reknek akik körülöttük vannak, a gyűlé seikrecljámak.
