Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-07 / 8237. szám
Magyar Hírlap, 1992.ápr.2. 24 Ágh Attila Félidőben a magyar „politikai bajnokság” „A politikai élet két főszereplője látványosan tért vesztett, mert krónikusan alulteljesített. Ez még azoknak is nyilvánvaló, akik csak az ufókban és az összes vidám, irracionális csacskaságban hisznek, de még véletlenül sem a közvélemény-kutatásban. Pedig ennek sokkoló eredményei a két nagy párt pokoljárásáról s a Fidesz mennybemeneteléről megegyeznek az idei ellenmárcius döbbenetével és irtózatával, a populisták által mozgósított „álnép” és a kormánypártok által „leváltott” nép keserves-szomorú ünnepi kavargásával. Az új kurzus válságának csalhatatlan jeleként a szélsőjobb szerepet kapott a magyar politikai arénában.” A jövőről az ismert mondás szerint csak azt tudjuk biztosan, hogy radikálisan különbözni fog a jelentől. Két évvel a választások után és újabb két évvel a választások előtt ez a mondás beigazolódni látszik. A pártok, a politikai élet főszereplői szinte a felismerhetetienségig megváltoztak, az előző választás eredményeit a következőre csak a biztos tévedés kockázatával lehet kiterjeszteni. Új helyzet van. Ez az új helyzet jó ismerősünk a dél-európai átalakulásokból, ahol néhány év után ugyancsak megszűntek a régi frontvonalak, és újak nyíltak a politikai életben. 1990 tavaszától 1990 őszéig tartott a két nagy párt pünkösdi királysága. a politikai életnek a két főszereplő mozgására való leegyszerűsítése. Az áprilisi paktum megcélozta a kétpárti váltógazdálkodásra való áttérést, megteremtette azt a kettős koalíciót, amelyre a jelenlegi politikai kurzus felépült. Az MDF—SZDSZ-,.koalíció”, a két párt kölcsönösen elismerte egymás különleges jogait, s az „egyenlők között egyenlőbb” pártok maguk alá rendelték a többi, „szövetséges” pártokat. Az MDF-nek ez jobban sikerült a másik koalícióval, bár formálisan tekintve ez a májusi éppúgy nem koalíció, mint az áprilisi, hiszen nincs koalíciós megállapodás és egyeztetés. Így a kormányzatot a közös ideológia akolmelege fogja össze, no meg az új politikai kurzus erős emberétől vaíó személyi függés. 1990 októbere alapvető fordulat volt az átmenet történetében. A választásokon győztes MDF — nóta bene, a szavazatok és a mandátumok aránya közötti eltérés nagyobb, mint az aránytalanságáról híres-hír -1 san hanyatlani kezdett: „a leváltott nép” egyre kedvetlenebb lett. bár egyre agresszívabban szólongatták. De nem járt jobban a legnagyobb ellenzéki pártként vezető szerepre kívánkozó SZDSZ sem. Minden, amibe belevágott, kontraproduktívnak bizonyult. Legnagyobb ellenzéki pártként való elismertetését a paktum révén kívánta elérni, de éppen ellenzéki szerepkörének kialakítását játszotta el az új kurzus első néhány döntő hónapjában. Kissé durva és érzéketlen atya módjára ifjúsági tagozatként akarta maga alá rendelni a Fideszt, s ezzel a két liberális párt között véget nem érő háborúságot indított el. s a gyors felnőtté válásra kényszerítéssel létrehozta önmaga legnagyobb konkurensét. Mindenáron néppárt kíván lenni, ezért nem döntött, hogy hová csatlakozik Európában, s most a semmi közepén ülve elcsodálkozhat, hogy milyen nagy büntetés egy pártnak a „nép”, a gyors sikerek révén a pártba beáramló tagság. A „radi-szadi” pedig a politológusok patkó formájú modellje szerint nem is különbözik annyira a túlparti ,jadi-madi"-tól, a másik nagy pártba betolult frusztrált, szélsőséges tömegektől. Ez az SZDSZ 1990 őszére ugyancsak kifordult önmagából, nem a kisforradalomban való ügyetlen nyilatkozatok, a mérsékeltség és konfrontációkeresés váltólázas tevékenysége. hanem a belső meghason-. lás miatt, amely 1990-ben publikussá vált.. Azóta sem világos, hogy megférhet-e egy pártban két párt. s a kétfejű párt hol a napi politikától „visszavonult” T.G.M. nyilatkozataitól hangos, hol Tölgyessy pártelnök békéltető nyilatkozataitól, de minél jobban bizonygatják, hogy a párton belüli frakciók voltaképpen szeretik egymást, annál nagyobb a közvélemény gyanúja, hogy nem csökkennek az ádáz harcok. A Demokratikus charta igazi politikai innovációként 1991 őszén fordulatot ígért, de előnye éppen a nyitásban és a valódi ellenzéki megújulásban van. Újabb tragikus szereptévesztés lenne, ha identitáskeresésében az SZDSZ a párt magánügyévé és önigazolásává fordítaná át. Eddig a szomorújáték — dióhéjban. A politikai élet két főszereplője látványosan tért veszten, mert krónikusan alulteljesített. Ez még azoknak is nyilvánvaló, akik csak az ufókban és az összes vidám, irracionális csacskaságban hisznek, de még véletlenül sem a közvélemény-kutatásban. Pedig ennek sokkoló eredhedt angolszász választási rendszerekben — parlamenti többségét a teljes hatalom átvételére akarta felhasználni, a demokráciát nem hatalommegosztásként, hanem a többség diktatúrájaként értelmezve. Ez a törekvése először és látványosan a helyhatósági választásokon torpant meg, márpedig a hatalomátvétel újabb állomásaként az önkormányzatok meghódítását tűzték ki. Az új ' kurzus, története azóta-is a triumfálá maszlagok ellenére a csúfos kudarcok története, amelyeket áltevékenységekkel és a nacionalizmus szításával igyekeznek kompenzálni. 1990. október végének kis forradalma azt is megmutatta, hogy a kormányzat állandó „strukturális válságban” van, azaz a kormány felépítéséből és személyi összetételéből adódóan képtelen feladatát hatékonyan ellátni. A félszívvel végrehajtott évvégi kormányátalakítás után a miniszterelnök elindította a kádári korszakból jól ismert körhintát, amelyen az egy poszton már alkalmatlannak bizonyult miniszterek alkalmat kapnak rá, hogy alkalmatlanságukat másun is bizonyítsák. Az MDF ugyanakkor 1990 őszén jelen- , tős szociológiai átalakuláson is át- ■: ment. Elhagyta, vagy passzivitásba , vonult a középvárosok középértelmisége, amely a helyi politikai életben keresett (volna) magának érvé- 1 nyesülési lehetőséget. Az egyre 1 passzívabbá váló pártban felélénkült a kurzuslovagok, a hosszabb távú politikai-hatalmi berendezkedésre számítók tevékenysége. A vereségek és kritikák miatti paranoid mentalitás eluralkodásával előtérbe kerültek és felerősödött a hangjuk a populistáknak, s a kisebbségen belül is a kisebbség hatalomátvételével az MDF népszerűségi mutatója tartó-A szerző politológus