Hungarian Press Survey, 1992. április (8233-8249. szám)
1992-04-06 / 8236. szám
Interjú Boross Péterrel az indulatokról és a hangulatkeltésről Az ötvenhatosok megérdemlik a megkülönböztetett bánásmódot — Miniszter úr, elképzelhető-e, hogy a titkosszolgálatok felügyeletét a jövőben, hosszú távon is a belügyminiszter látja el? — Nem tervezünk ilyen lépést, erről törvény rendelkezik, tehát ideiglenes a felügyeletem mindaddig, amíg a megfelelő személyt a miniszterelnök elő nem terjeszti. A kormányzati munka felügyeleti rendszerének átszervezése jelenleg nincs napirenden, elvileg csak akkor kerülhetne ez szóba, de e pillanatban ez nem kérdés. Az új miniszter személyéről a miniszterelnök eddig még nem döntött. — Igaz az információ: ön lesz az 56-os Alapítvány elnöke? — Nagyon megtisztelő lenne, kedves idős barátaim iránt érzett kötelezettségeim közé tartozna, ha erre felkérnének. Foglalkozom különböző módokon az 56-os szövetség tagjaival, és nagyon együttérzek velük, mert tudom, hogy a történelem kárvallottjai ők. — Mit ért a „különböző módokon”? — Sokszor találkozom velük. Jelenleg foglalkozom 56-os otthon, illetve klub megszervezésével, hogy legyen részben találkozóhely és műhely, ahol összejönnek ezek az emberek, ahol a nyugdíjhoz méretezettek az árak. Szeretném, ha lakások állnának a rendelkezésükre, és jó volna egy „veteránotthon” is — szociális, egészségügyi felügyelettel: a gondoskodás a kormány kötelessége is. — Ón lakásokat említett. Miként vélekedik az ezzel kapcsolatos mátyásföldi konfliktusról? — Szomorú vagyok miatta. Nyilván a szervezők is megbánták az előkészítési ügyetlenségeket. Ám akkor sem tüntethet egy önkormányzat az 56-os szövetség ellen — ezt érezni kell! Ezek erkölcsi kategóriák. Ok sem volt rá, mert ahogy az ügy hozzám került, nagyjából el is intéződött. Úgy látom, hogy az önkormányzat vezetői olyan gesztusokat kezdeményeztek az 56-os szövetséggel szemben — szóban hallottam ezt a hírt —, hogy bizonyos pénzadományokkal is segítik a szövetséget. Ebből én arra következtetek, végül rádöbbentek, hogy ez az a réteg, amelyik előtt mindig kalapot kell emelni. — Bizonyára ismeri Torgyán József terveit: a kisgazdák demonstrációra készülnek. Közben ön tegnap a 35-ökkel tárgyalt. Szó esett a tüntetésről? — Tüntetésről nem beszéltünk, ez egy frakciótalálkozó volt, esetenként részt veszek ilyenen, ha hívnak. A tüntetés más dolog: van tüntetés, amely megfelel a jogszabályoknak, ez a demokráciákban szokásos, ettől nem kell kétségbeesem. Más dolog az, hogy ez esetben a beharangozás módszere az ember ízlését bántja, a szélsőséges handabandázásokból elege van már ennek az országnak. Reméljük, hogy a rendezők ügyelni fognak a törvényes keretekre, hiszen Torgyán József is méltóságteljes demonstrációról beszélt. Még egyszer hangsúlyozom: éppen most kell-e megrendezni ezt a tüntetést, és olyan követelésekkel, amelyek irrealitásával maga a szervező is tisztában van. Ha pedig nincs tisztában, akkor nagyon nagy a baj van. — Hogyan vélekedik arról, hogy a kisgazdák hódmezővásárhelyi gyűlésén a tömegben lincshangulat alakult ki: ki lehet-e védeni párt- és egyéb gyűlések hangulatának ilyen szélsőségeit? — Az ország sorsáért, a hazáért aggódó ember mindig vigyáz arra, hogy ne alakuljon ki olyan ingerlékeny állapot, amelyben a résztvevők némelyike megfontolatlan kifejezéseket tehet. Nem voltam ott, kommentálni nem tudom. Kétségtelen, hogy vita zajlott erről a Házban. Vannak szavak, amelyekkel kétségtelenül bűncselekményeket lehet elkövetni, ha beigazolódnak. Aki pulpitusra áll és mikrofon kerül az orra elé, annak érezni kell a felelősséget a nemzetért, főleg ebben az átmeneti időszakban, nem pedig irreális igényekkel a közhangulatot felkavarni. — Azt hiszem, ez a probléma felvetődött március 15-e kapcsán is. Sokak szerint nem az elvárható rtódon viselkedtek a rendőrök a Szabadság téren. Nem beszélve a tüntetőkről... — A rendőrök márius 15-én — és emlékezzen a régebbi ünnepekre is — természetes módon igyekeznek nem beavatkozni az esfeményekbe, csak, ha nagyon szükséges. A Szabadság téren nem zajlottak le olyan drámai történések, amelyek indokolták volna a közbelépést. Túldramatizálják az ottani eseményeket. A Pofosz tüntetett ott és szó sem volt arról — nemcsak azért, mert Fónay Jenővel tárgyaltam és tudom —, hogy a televíziót valaki el akarja foglalni. Tüntettek csupán. Tüntettek zömében hatvanon felüli emberek, többéves börtönbüntetéssel és meghurcolt sorssal a hátuk mögött. Akinek ez nem tetszik, akinek nyilvánvalóan más a véleménye, annak tudom javasolni, hogy ne menjen oda, mert annak jelenléte egyfajta provokáció. Fölösleges volt a kívülállóknak odamenniük, nélkülük ezekre az eltúlzott drámákra sem került volna sor — hacsak nem ez volt a cél. Szerintem ezek a nehéz sorsú emberek annyit megérdemelnek, hogy ne provokálják őket ellentüntetés-szerűen. — A skinheadek jelenlétét ön is helyteleníti? — Minden ilyen eseményre beszivárog 10-15 szélsőséges egyén. De nehogy már arról beszéljünk, hogy skinhead-tüntetés volt a Szabadság-téren! Sem arányaiban, sem jellegében ilyen tartalmat adni neki nem lehet. Állítólag újságírókat is bántalmaztak, bár nem tudom , mi ez a bántalmazás: feljelentés pedig egy sem érkezett. Nemcsak a televízió, hanem egyes sajtóorgánumok ellen tiltakozott egy felizgatott, idős tömeg: több óvatosság kellett volna azok részéről, akik közéjük mentek feliratos mikrofonnal, ezzel-azzal. Egy újságírónak minden tömegben számolnia kell ezzel: a világon sehol sem tud egy rendőr megakadályozni egy óvatlan bokánrúgást. Egyébként is egész március 15-ét sajátos érdekkörök hangsúlyozzák túl: nem kellett volna a Petőfi szobornál sem olyan beszédet mondani, ami bizonyos hangulati töltést adott. Országszerte, vidéken sikerült tisztességgel ünnepelni. • Szombathy Pál 0 Magyar Hírlap, 1992.ápr.1.
