Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-03 / 8213. (8214.) szám

Magyar Hírlap,. 1992. február 27. Közeledés indult meg Kína és India között, és szo­rosabbra fűződhetnek a kapcsolatok Kína és Japán kö­zött is. Ami a szigetországot illeti, nyugati szakértők szerint az 1992-es amerikai elnökválasztási kampány egyik kiemelt témája lesz az amerikai—japán vi­szony: Tokiót próbálja majd a propaganda bűnbaknak kikiáltani az elhúzódó recesszióért, a magas munka­­nélküliségért és az amerikai áruk romló versenyképes­ségéért. Lényeges módosulás azonban nem várható a két ország viszonyában, még annak ellenére sem, hogy Japán ezután nemcsak a gazdaságban, de a poli­tikában és a biztonságpolitikában is megpróbál na­gyobb szerepet játszani a Távol-Kelet dolgaiban. A világpolitikában kialakult helyzet, az 1992-re várható I folyamatok határozzák meg a magyar külpolitika fel­adatait, nemzetközi mozgásterét. Az elemzésben a szakértők egyetértettek, hogy a hazai belpolitikai csa­tározásoknak immár a kormány külpolitikája is tár­gya. A parlamenti ellenzék bírálja a kormányt, hogy a magyar külpolitika stratégiai irányaiban valóban léte­ző konszenzusra hivatkozva „tabusította” a témát: nem ad felvilágosítást a külügyi döntések okairól, sokszor magukról a döntésekről sem kéri ki az Or­szággyűlés előzetes véleményét. Tény, hogy Magyarország földrajzi elhelyezkedése ugyan megváltoztathatatlan, geopolitikai helyzete stratégiai énelemben mégis módosul: a Kelet nyugati pereméről a Nyugat keleti peremére helyeződik át. Míg a kormánykoalíció az ellenzék praktikáival ma­gyarázza peremhelyzetünket, az ellenzék azzal, hogy a kormány folytat olyan politikát, amelyik eltávolít minket Európától ahelyett, hogy közelebb vinne hoz­zá. A kormány egyébként is úgy érzi, hogy több tűz közé szorult: nemcsak az ellenzék — és a sajtó egy része — bírálja, de rosszindulatúan politizálnak az or­szággal szemben bizonyos szomszéd országok, és a nyugati világ sem tanúsítja azt a segítőkészséget, amely az érdemek miatt elvárható tőle. A magyar külpolitika előtt több dilemma áll, ame­lyeket a BHKK szakénői a következőkben fogalmaz­tak meg: 1. Szerepértelmezés. Egyes hangadó körök a jelek szerint szívesen látnák, ha Magyarország regionális középhatalommá válna akár úgy, hogy kivívja magá­nak ezt a szerepet, akár úgy, hogy elfogadja azt, amennyiben a körülmények folytán kialakul. Az el­lenoldal viszont hazánk sorsát az európai integráció­hoz kívánja kötni, és nem akar állandóan konfrontá­lódni a szomszéd országokkal a kisebbségvédelem vagy más problémák címén, inkább regionális együtt­működést szorgalmaz. 2. Orientáció. Az egységesülő Európában nincs egyértelmű egység, pozíció- és hegemóniaharc dúl. Gyökeresen megváltozón ugyanis az Európai Közös­ség létrehozásakor meglévő helyzet: akkor a négy fő alkotó elem — Nagy-Britannia, Franciaország, Né­metország és Olaszország — nagyjából egyenlő erőt képviselt. Ma viszont Németország a többiekhez ké­pest túlzottan megerősödött, és nyilvánvalóan szeret­né betölteni azt a szerepet, ami nagysága, gazdagsága, kelet-közép-európai helyismerete és hagyományai alapján járna neki. A legfőbb stratégiai probléma azonban Magyarország számára nem az, folytasson-e német orientációt vagy nem — ennek ugyanis az adott helyzetben nyilvánvalóak az előnyei és aligha van al­ternatívája. A kérdés inkább az, hogy figyelembe véve azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az Egyesült Ál­lamok a NATG-n, egyes eurÓDai országok pedig az EK-n belül tesznek a németek ellensulyozasara: kí­vánatos és célszerű-e a monogámia a külkapcsoia­­tokban? _3. Biztonságpolitika. ,A magyar biztonságpolitika legfőbb problémája a bizalmatlanság, amellyel a szomszédos országok viseltetnek” Magyarországgal szemben. Paradox módon az elmúlt évtizedekben nem azoktól kellett tartani, akik ellenében belekényszerít­­tettünk a Varsói Szerződésbe, hanem a Szovjetuniótól, amelyik belekényszerített. A Szovjetunió ma már nem létezik, utódállamai és a szomszédok felől háborús veszély nem fenyeget. Dilemma azonban szép számmal adódik. Például az, hogy preferálandó-e bármelyik a posztszovjet utódállamok közül, s ha igen, akkor vajon Oroszor­szág vagy Ukrajna? Hiszen Ukrajna a közvetlen szomszédunk, méghozzá közülük az egyetlen, amellyel minden téren — így a kisebbségek ügyében is — a legígéretesebben fejlődnek kapcsolataink. Vi­szont az orosz—ukrán ellentétek éleződése esetén Moszkva rossz szemmel nézheti és esetleg „büntethe­ti” a jó magyar—ukrán viszonyt. A posztszovjet térséggel kapcsolatban gazdasági di­lemmák is adódnak. Hatalmas piacról van szó, amelyet kár lenne elveszíteni. Csakhogy az összes utódállam gazdasága összeomlott, valamennyi fizetésképtelen — így hatalmas pénzügyi kockázatot képviselnek, nyers­anyag-szállítmányaikra hagyatkozni pedig enyhén szól­va felelőtlenség. Újabb dilemma: tehetünk-e úgy, mintha nem ven­nénk tudomást környezetünk bilaterális ellentéteiről (lengyel—ukrán, cseh—szlovák, lengyel—litván, lit­ván—orosz, ukrán—román), meddig és miként lehet ezektől távol maradni, mit tegyünk, ha igyekezetünk el­lenére belekeveredünk valamelyikbe, mint a jugoszláv viszályba? A szomszédos országokkal kapcsolatos dilemmák többnyire, de nem kizárólag a kisebbségi kérdéssel füg­genek"össze. A román, a szerb, a szlovák gondolatvilág­ba történeti, társadalomlélektani, gazdaságfejlettségi okok miatt mélyen beleitta magái a magyarellenesség. s ez a hivatalos politikában is megjelenik. Magyarország­nak kötelessége ugyan szót emelni a magyar kisebbsé­gek védelmében, kérdés azonban, hogy szabad-e és mi­lyen mértékig alkalmazni az ,árukapcsolás” módszerét, vagyis a kisebbségi magyarság helyzetétől tenni függő­vé a kapcsolatépítést és vádlóként fellépni a nemzetközi színtéren a kisebbségi jogok megsértését állítva reflek­torfénybe. A téma egyik szakértője szerint kifejezetten magyarellenes platformon kialakulóban van a ro­mán—szerb—«szlovák összejátszás. Magyarországnak arra kell törekednie, hogy normális viszonyt ápoljon még az emberi és kisebbségi jogokra fittyet hányó álla­mokkal is. Tekintetbe kell venni, hogy az atlanti-nyugati világot riasztják a térség jórészt etnikai viszálykodásai; számukra a stabilitás a legfontosabb, ennek érdekében hajlandónak mutatkoznak „becsukni az egyik szemü­ket” és akár kevésbé demokratikus vezetést is elfogadni. A feladat: megtalálni a megfelelő hangot és a leg- ' eredményesebb taktikát, amivel meghúsítható az ország bekerítését célzó román—szerb—szlovák összejátszás, képviselhető a magyar kisebbség védelme és a — nyu­gati elvárásokkal összhangban — jószomszédi viszony tartható fenn a környező országokkal. Bonyolítja Magyarország helyzetét a menekültkérdés is. Stratégiai horderejű politikai döntés kérdése, hogy Közép- és Kelet-Európa elementáris erejű újjárendezó­­dése közepette csatlakozzék-e az ország ahhoz a tábor­hoz, amely elérhetőnek véli a korábbi évtizedek béke­rendezéseinek revízióját. Területi és határkérdések ke­á fülnek napirendre, ezek minden kockázatával, nemzet­közi jogi, diplomáciai, nemzetbiztonsági következmé­nyeivel együtt. Ránnit tesz vagy nem tesz a magyar po­litika — a lecke fel van adva. Vége

Next

/
Thumbnails
Contents