Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-30 / 8231. szám

Magyar Hírlap, 1992.márc.24. A nagy párttá duzzadás jelentős felhígulással járt együtt. Az MDF több hónapos tempóelőnye nem csu­pán időbeli nyereséget jelentett a pártszervezés terén. Az időben első legális ellenzéki fellépés természet­szerűleg vonzotta magához az or­szágban mindenütt megtalálható el­lenzéki érzületű, tettrekészségű és bátorságú embereket. A politikai ér­telemben legértékesebbeket. A má­sodik merítésnek inkább az óvato­sabbak. a kivárók, a kockáztatni ke­vésbé akarók maradtak, akik közül számosán a saját bátortalanságukat igazoló ideológiaként hirdették az »óvatos-langyos MDF'-fel szemben a „bátor-radikális SZDSZ" mítoszát. Ezzel persze korántsem akarom azt mondani, hogy az utóbbiba jobbára karrieristák léptek be. de szeméi vés tapasztalataim szerint bizonv létezett az a tendencia, amelynek nyomán keletkezén némi feszültség a panel i­­tet alkotó, félillegalitasban edződött, tiszteletre méltó civilkurázsit bizo­nyító úgynevezett „kemény mag" es az óvatosabb újdonászok között. Amiként a fővárosi „szürkeállo­mány és a vidéki „talpasok" serege között is. A régi parlament utolsó időszakában megválasztott ellenzéki képviselőként számtalan politikai gyűlés vendege voltam 1989—199(1 fordulóján. Bizony mindenütt azt kellett tapasztalnom, hogy a szabad­demokraták. nagy politikai menetele­se elsősorban az indulatos, radikáli­san antikommunista. politikailag is­kolázatlan rétegeket sodorta magá­val. Köztük szép számmal olyanokat, akiket rabiátus politikai alkatuk, összeíérhetetlensegük. személyes ambícióik kielégületlensége lökött ki az MDF-bői. Olyan rétegeket, ame­lyek szellemi-politikai értékrendje (ha volt nekik egy általán ilyen) igen messze esett az elvi liberalizmus esz­meiségétől. Ezt a rendkívül súlyos ellentmon­dást azóta — példamutató bátorság­gal — maga az SZDSZ is feltárta a Gyökeret ven-e a liberális gondolat? című. a saját párttagsága körében is elvégeztetett felmérés során. A prob­lémának az a kezelési módja azon­ban, amit választottak (a párton belü­li demokrácia további szűkítése, a klikkszerű vezetési módszerek el­uralkodása) többféle szempontból is veszélyes lehet. A tovább őrzött radikálliberális étosz tartósan nem egyeztethető össze a legnagy obb ellenzéki pán. a potenciális kormánypárt pozíciójával sem. Az SZDSZ politikája hol a kor­mányképes váltópárt mértéktartását és felelősségéi, hol a doktriner liberá­lis elirpán harciasságát és felelőtlen­ségét mutatta. Az MDF-fe! kötött paktum és az 1991-es költségvetés vitájában tanúsított visszafogottság az előbbi magatartás megnyilvánulá­saiként értékelhető. A taxisblokád idején játszott már-már minősíthetet­len szerep, az 1992-es költségvetési vita, az ilyen-olyan kampányok, tün­tető kivonulások, petíciók, demonst­rációk, valódi és műbotrányok során bemutatott izgága ellenzékiség azon­ban olyan pártnak láttatta a Szabad­­demokraták Szövetségét, amelyik aligha volna alkalmas a kormányzati felelősség viselésére. Egy tavaly nyáron készült felmé­rés szerint (MARECO) bár a szava­zók 10,1 százaléka a szabaddemok­ratákra voksolt volna a választáso­kon. bármiféle kormánykoalíció tag­jaként azonban csupán négy százalék tudta őket elképzelni. A kormányhatalom megszerzésére irányuló ambíciók időnkénti látvá­nyos. ám meglehetősen irreális ki­­nyilvánítása. s az egész eklektikus és rapszodikus politizálás azt jelzi, hogy az SZDSZ állandósult szerepzavarral .küszködik. A nagy tranzakció során keletke­zett ellentmondás: az elnyert néppárti pozíció és a rögzült elitpárti szelle­miség konfliktusa újabb és újabb veszteségeket termel. A 1988— 1990-es busás politikai nyereség számláját folyamatosan törleszteniük kell a szabaddemokratáknak. Az önkormányzati választásokon ér* a pártot az első — kevéssé látvá­nyos. ám annál súlyosabb — csaió­­.dás. Az akkor mélyponton lévő MDF vereségét ugyanis nem elsősorban ők. hanem inkább a Fidesz tudta a maga győzelmévé változtatni. Ahol pedig az SZDSZ kerüli pozícióba ott bizony elég sok csalódást okozott. Demszky kevés dicsőséget, s leg­utóbb nyilvánvaló vereségeket hozó budapesti szereplése (az expóelienes­­ség kudarca, együttműködés kezde­ményezése az MDF-fe!) mégcsak nem is a legrosszabb lapjai az SZDSZ-szton önkormányzati fejeze­tének. A kommunistaellenes retorika hir­telen elnémulása, az MDF lustitia­­tervének heves elutasítása, a régi ká­derek leváltása elleni hangos tiltako­zások. az elévülési törvény el nem fogadása óriási meghasonlást idézett elő a radikálisan antikommunista SZDSZ-gyalogság soraiban. Ugyan­csak a derékhadat fogyasztják a nem­zeti érzést sértő olyan megnyilvánu­lások. mint például Kis Jánosnak a magyar szent koronát illető hírhedi svájcisapkás ktszólása. A vallásos ta­gok és szimpatizánsok tömegét apasztja egyre csekélyebbre az egy­házi ingatlanok visszaadása, a hitok­tatás, a vallási műsorok sugárzása és az új közoktatási törvény vitája során elfoglalt következetes elvi álláspont. Ezek a konfliktusok állnak a par­lamenti frakció folyamatos morzso­; lódása mögött is. Az SZDSZ vesztet­te el a legtöbb mandátumot (8). Míg az MDF soraiból eddig senki sem ült át más párthoz, a szabaddemokraták közül négyen választották ezt a meg­oldást. ebből három képviselő az el­lenkező oldalra, a kormánykoalíció­hoz csatlakozott! A mára már nyilvánvalóvá lett sú­lyos válság első jele Kis János, a hát­ravont pártelnök lemondása volt. A helyére az a Tölgyessy Péter került, aki bukott frakcióvezetőként, a csaló­dott mezei hadak elégedetlenségét megnyergelve lovagolt be — a párt­­elit minden erőfeszítése ellenére — a Mérleg utcába. A szorgos vidéki gyűlésezők, a „népre" hangolódni képes szónokok munkálkodása álta­lában meghozza gyümölcsét. Töl­gy essyt nem véletlenül nevezik el­lenségei eléggé e! nem ítélhető rossz­indulattal az SZDSZ Torgy ániának, A Mérleg utca — ahogy an beszélik — szinte kiürült, az apparátus jelen­tős része nem hajlandó az új főnök­nek dolgozni. A párt szakértői gárdá­ja. a legendás „szürke állomány" is egyre fogyatkozik, mindinkább a Fi­­deszhez pártol át. Tölgyessy pártel­nök és Tardos frakcióvezető legutób­bi afférja (nyilvánosan meghazudtol­ták egymást) még a kisgazdáknál is i jeles esemény lenne. Tamás Gáspár Miklós, az országos tanács elnöke pedig egyre nyíltabban hirdeti meg a radikálliberális elttpárt politikai programját. Mindez szöges ellentét­ben ál! Tölgyessy miniszterelnöki ál­mokat dédelgető centrumpárti ambí­cióival. Az SZDSZ-nek továbbra sincs vezére, a széles közvélemény számára is vonzó vezetőszemély isé­ge. A pártelnök előbb-utóbb bekö­vetkező bukásának megjövendölésé­hez sem túl erős jóstehetség, sem túl nagy bátorság nem szükségeltetik. Ez a bukás pedig újabb földcsuszam­lást fog előidézni, a nagy tranzakció során megnyert, s azóta csalódottá vált tömegek maradékának szétesé­sét. Bibónak igaza van. A politiká­ban nem lehet hazudni. A dolgok előbb-utóbb a helyükre kerülnek. Az SZDSZ — amint erre a közvéle­mény-kutatási adatok már most utal­nak — legkésőbb a következő vá­lasztások eredményeképpen elfoglal­ja majd az őt megillető, rendkívül fontos pozícióját a magyar politikai mezőnyben: a szigorúan elvi alapon álló. kis liberális elttpárt szerepkörét. A parlamentbe kerüléshez szükséges négy százaléknyi szavazatért fog küz­deni.

Next

/
Thumbnails
Contents