Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-25 / 8228. szám

Magyar Hírlap, 1992.rrárc.21. 13 Arcok a képernyőről: Havas Henrik Azt mondja, vág az esze Szombaton délutánonként új, úgynevezett demokráriabetanító műsor, a Hőmérő látható a Tv—1-en. Műsorvezetőjének mesterfokú feladatot kejl megoldania, különben kitör a helyszíni botrány. Úgy tűnt, nem oko^ különösebb nehézséget neki. Bár még nem írtam róla — Havas Henrikről —, mégis úgy gondolja a cikkeim alapján, hogy írem igazán kedvelhetem. Tényleg nem tűnik a képernyőn valami szeretetreméltó embernek. Például minden közmegegyezéssel szemben kissé goromba. A rádióban találkozunk, ahol a szobát, amelyet most Forró Tamással használnak, úgy konferálja be, hogy be fog vonulni a rádió történetébe. Innen indult Mester Ákos, Feuer András, Qyőrffy Miklós és öt éivel ezelőtt Ők is. — De a pályája biztosan ennél előbb kezdő- j dort? — S6-ban vagy 87-ben jöttem a Króniká­­ho:, a: első riportomat a vásárcsarnokban csi­náltam egv asszonnyal, hogy mit tő: vasárnap... Ennyire kérdő voltam. — Rosszul emlékeznék, hogy már korábban is a rádióban dolgozott’ — Hírs:erkes:tő voltam. Előtte művezető a Volánnál. Egy tehetségkutató pálváratra küld­tem írásokat, erek alapján kerültem ide a rádió­ba, már milliósror elmondtam. — Nekem még nem. — Mindig megkérdezik, legutóbb a Kánva Kata-showban. Havas Henrik — autószerelő­ként kezdte! — Miért ne beszélnénk róla’ Jó hallani, hogy autószerelőkből is lehetnek sztámporterek. — A dolog ott tragikus, hogy a rádióban az­óta sem ismétlődött meg a: esetem. Tudom, j men a gyakornokok itt mennek keresztül. Egye­tem, utána valamilyen ismeretséggel idekerül­nek. Olyan nincs, hogy valaki huszonévesen — vagy harmincévesen, mint történetesen én — a: élet egészen más területéről érkezne ide. Pe­dig szerte a civilizált világban nem olyan rend­kívüli dolog, hogy valaki akár harmincöt éve­sen pályakonekciót hajtson végre. Nálunk an­nak számított, hogy egy befutott ember a Vo­lánnál — egy korszerű diagnosztikai üzemnek voltam a vezetője — újra kezdje. — Nem volt elégedett a művezetői karrierrel’ — Nagyon jól éltem. A hetvenes évek na­gyon jó időszak volt. Akkor ment tönkre a: or­szág, akkor adósodtunk el, és mindenki baromi jól élt. Emlékszem, 76-ban nekem 6700 forint volt a: alapfizetésem. Óriási pénz volt! Ide 2400-ért hívtak gyakornoknak. A feleségem azt mondta, ha úgy gondolod, menj. — És ment is. Mi hajtotta? — Kreatívnak tartottam magam. Nem a nyilvánosság vagy a népszerűség érdekelt, akár holnaptól le tudnék mondani a képernyőről. Egyszerűen az hajtott, hogy éreztem, sokra va­­gvok képes. Mondok egy példát: művezetőként kihívtak a Bosnyák térre: egy Volán teherautó alatt beszakadt egy addig ismeretlen pince födé­mé. Két darúval kínlódtak, de nem voltak ké­pesek kiemelni. Megálltam, gondolkodtam, az­tán mondtam: ezt innen, azt onnan és egyszer­­csak kinn volt a fenyőfával megrakott kocsi... Amikor a hírszerkesztésbe kerültem — 1979- ben lehetett — ugyanazt éreztem, amikor elém raktak egy csomó slejfnit és azt mondták, ebből írjak hin. Átolvastam őket és tudtam, mi a lé­nyegük. Éreztem, hogy megy. — Botosnak is kell lennie a dolgában annak, aki ekkorát vált. — A rádió ezén csodálatos hely: itt összeve­rődnek olyan emberek, akik élvezik, hogy a leg­különfélébb problémákat meg tudják oldani. Azt hiszem, közéjük tanozom. Vág a: eszem. — (Jgye tudja, mit gondolnak arról, aki ilyes­miket állít önmagáról a nyilvánosság előtt.’ — Tudom: nagyképű barom. De nem is szoktam enől beszélni. A magabiztosságom amúgy is hihetetlenül irritál mindenkit. — Akkor már kezdem sejteni, hogyan lehet cm az egyetlen olyan riporter, aki nyíltan, a képernyőn vállalja a politikai beállítottságát. — Következetes vagyok. Még a pálvám lege­lején elhatároztam, hogy mindig mindenről azt mondom, amit gondolok. Ez komoly konfliktu­sokat okoz. Ennek ellenére enné! jobb önvéde­lem a világon nincs. Megyek előre, mint egv ökör. — Soha nem gondol a követke zrr.éni ebe! Ami a képernyőn nem minden esetben magánügy ’ — Azt gondolom, hogy olyan bajba nem kerülhetek, ami gondot okozhat. Engem nem lehet rajtakapni hazugságokon, nem lehet a szememre vetni régi cikkeket. Amikor elkezd­tük a: Első kézbőit, azt mondtam: ebben a mű­sorban azt kérdezzük meg, amit meg kell kér­dezni. Zűr les: belőle? Nem baj. A: első mű­sorban Havasi Ferenc szerepelt,a leváltott KB- titkár. Odamentem hozzá: „Megbukott. Meg tudja mondani,-hogy miért?” Megmondta. Ezért volt forradalmi a: Első kézből. Semmi másért. Azóta is mindig mindent megkérdezek, ami érdekel. — Most, hogy már tudom, hogyan került a pá­lyára, óvatosan mondom: van valami plebejusi a stílusában. Valami nyersesség. — Szándékosan. Ez a: egy, amit kitaláltam magamnak. Amikor idekerültem, nem volt dip­lomám. Már rádiósként végeztem el a jogi egye­temet. Szalay Zsolt tanácsára, akinek — és Ko­­valik Mártának — mindent köszönhetek. Meg­szereztem azt a fajta műveltséget, amely a rend­­szerezoképességből ered és amelyet csak a felső­fokú képzés adhat. Ez akkor is fontos, ha joggal mondják, hogy aki nem olvasott mindent hús: éves koráig, a: sohasem fogja bepótolni. Az on­­.bizalom talán valóban plebejus gyökerű, de stí­lusként való felvállalása ma már tudatos. Isme­rek kollégát, persze, aki nem gátlásos vagy szemérmes, hanem tudatlan.

Next

/
Thumbnails
Contents