Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-17 / 8223. szám

érintve, megjegyezte: „... hiba volna be nem ismerni, hogy még a szociáldemokrata szervezett munkásság körében is elég gyakran és élesen nyilatkozik meg az ellenszenv a vezető helyekre sokszor túlságos szerénytelenséggel törtető zsidó clvtársakkal szemben”."

Az antiszemitizmusnak a munkásság soraiban való megjelenését és térhódítását bizonyltja az a tény, hogy az antiszemita jelszavakat hangoztató, korábban jelentéktelen kcresztényszocialista munkásmozgalom a háború utolsó éveiben jelentősen megerősödött.’

A háborús vereség és az azt követő forradalom a kérdést tovább élezte. A frontról hazaözönlő katonák keserűen állapították meg, hogy mialatt ők életüket vásárra vitték a hazáért, családjuk idehaza nyomorgott, és gyakran kényszerült arra, hogy a helyi „zsidótól” (kocsmárostól, boltostól) uzsorakamatra vegyen fel kölcsönt. Nem csoda, ha a demokratikus kormányhoz a forradalom első napjaiban falusi pogromokról szóló hírek érkeztek; még rabbi is volt az áldozatok között.10 A spontán antiszemitizmus növekedése szükségszerűen létrehozta az antiszemitizmus koherens ideológiáját és a megfelelő intézményes kereteket.

A demokratikus forradalom győzelme, az MSZDP hatalomra kerülése a munkásmozgalomban szakadáshoz vezetett. Ehhez nagymértékben hozzájárult az Oroszországban győzedelmeskedett bolsevik forradalom, amely Magyarországra küldte a maga kádereit, hogy ezzel is elősegítse a világforradalom győzelmét. A politikai porondon megjelent a Kommunisták Magyarországi Pártja.

A KMP-t létrehozó volt oroszországi hadifoglyok és radikális szociáldemokraták között nagy számban találunk zsidókat. Elég olyan nevekre utalni, mint Kun Béla, Szamuely Tibor, Pór Ernő, Korvin Ottó, Szántó Béla, Rudas László. Arányuk a KMP létezésének első időszakában - amikor annak tevékenysége még Budapestre korlátozódott - igen magas, eléri a 60 százalékot, vagyis magasabb, mint az MSZDP-bcn. Ez az arányszám valamelyest csökkent, ahogy a párt kiterjesztette

befolyását vidékre, elsősorban a bányavidékekre, bár továbbra is igen magas maradt, Éílcg a vezetők és a „második garnitúra” szintjén. Az egyszerű tagok és aktivisták között nagy számban találunk leszerelt katonákat, hadirokkantakat, munkanélkülieket, valamint az orosz hadifogságból hazatért földműveseket, napszámosokat. Közöttük a zsidók aránya elenyésző.

A zsidóság és a kommunista mozgalom találkozásának elemzésénél nein feledkezhetünk meg arról, hogy a kommunizmus 1918-1919-hcn a század nagy utópiájaként jelent meg a történelem színpadán. A kortársak a világforradalmat üdvözölték benne, az „új Istent”, amely eltörli a határokat, megszünteti a nemzetek és népek közötti gyűlölködést (értelemszerűen az antiszemitizmust is) és a Eöld lakóit egyetlen nagy családdá egyesíti. Ez az eszme lényegében egy új vallás volt, amely iránt különös affinitást mutatott a fiatal zsidó értelmiség ama része, amely a zsidó vallást elvetette, de a keresztény vallások egyikéhez sem közeledett. Az új vallás kielégítette Ifjúkoruk iskoláiban beléjük táplált messianizmusukat, amellett látszólag racionális eszmerendszert alkotott. Birtokában úgy érezték: nemcsak a világ minden problémáját megoldó bölcsek kövét tartják a kezükben, de egy új, magasabb rendű moralitásnak is hordozói."

Nem meglepő tehát, hogy a Tanácsköztársaság vezető testületéiben jelentős zsidó többség mutatható ki. A Népbiztosok Tanácsa 55 tagjából 33 tekinthető zsidónak. Ezt a tényt a Tanácsköztársaság bukása után a propaganda alaposan kihasználta arra, hogy egyenlőségjelet tegyen a zsidók és a kommunizmus közé. Ez az egyenlőségjel több szempontból is alaptalan. Először is, a zsidó népbiztosok több mint fele nem kommunista volt, hanem szociáldemokrata (méghozzá kulcsszerepet betöltő népbiztosok, mint Böhm Vilmos, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán). Másrészt a Tanácsköztársaság rendeletéi legkeményebben éppen a zsidó nagytőkét sújtották; mondhatni, egyetlen korábbi magyar kormány sem volt - tényleges tetteit tekintve - annyira „antiszemita”, mint a tanácskormány. A Tanácsköztársaság kommunistáira is ráillik Bibó Istvánnak a

kommunista zsidókról adott kitűnő jellemzése :

„Ez (a Kommunista Párt - B. Gy.) ugyanis olyan politikai szervezet, amely a lehető legkisebb mértékben használható fel arra, hogy saját fegyelmén, belső törvényein és céljain kívül cső célok érdekében komoly és széles összefüggésben használható legyen. Lehetnek és bőven vannak a párt kisebb hatalmi helyzeteiben levők közt olyanok, akikben zsidó közösségi öntudat, zsidó összetartás és zsidó szenvedések emléke él, s ez ügyek intézésében, emberek megítélésében, kérdések felfogásában szerepet is játszhat, ezek azonban kizárólag alkalmi, törékeny és bizonytalan lehetőségeket eredményeznek... A kommunizmus pártjának olyan a fegyelme és az egész belső szerkezete, hogy egyrészt felfelé, a maga magasabb vezetése felé, másrészt lefelé, a tömegek és tömegekkel való viszony irányában erős és feszült kötöttségeken épül fel, melyeken belül a különféle pozícióknak.nincs saját támasztik és egyensúlyuk, hanem fentröl és lentről érvényesülő párterők függvényei, és azok állásfoglalásán és belső áramlatain múlik, hogy meddig tartanak.”12

Amikor 1919-ben a zsidók - a magyar történelemben először - benyomultak a közigazgatásba és a politikai hatalom legbelső sáncaiba, magukra vették az amúgy Is nehéz helyzet ódiumát. A rossz közellátás csakúgy, mint a vesztes háború a „zsidók bűneként” jelent meg a köztudatban, és vált az ellenforradalmi propaganda érvrendszerének axiómájává. A fehérterror is egyenlőségjelet tett a zsidók és a kommunisták közé; a különítményesek sok olyan zsidót is kivégeztek, akik semmiféle szerepet nem játszottak a Tanácsköztársaság alatt.

A Tanácsköztársaság után hosszú ideig nem volt kommunista párt Magyarországon. Csak 1925-re alakult ki az illegális csoportoknak olyan szervezete, amelyet már pártnak lehetett nevezni. Ez a párt számbelileg kicsi clitpárt volt, tagjainak számát néhány száz főben lehet meghatározni. (Hasonló számokat találunk a Komintern;hasonlőjliclyzctbcn lévő pártjaiban, a lengyel, jugoszláv, román, török stb. pártokban.) Tagjainak többsége Budapesten tevékenykedett, de volt néhány jelentősebb szervezet vidéken is, főleg a bányászok és a kubikusok között. Az illegális párt tagjainak többségét fiatal és nőtlen munkások alkották. Erről az illegális hálózatról - a rendőrségi jelentések alapján - meglehetősen pontos ismeretekkel rendelkezünk. Tudjuk, hogy a tagságnak Budapesten mintegy 28%-a volt zsidó; vidéken az arány elenyésző. A gyakran cserélődő vezetés összetételének vizsgálatakor arra az eredményre jutunk, hogy olt a zsidók aránya mintegy 50 százalékos.,s Ennek értékelésekor figyelembe kell venni az illegális kommunista mozgalom állandó fluktuációját. A tipikusnak mondható illegális kommunista egy-két évig fejtett ki rendszeres pártmunkát, majd börtönbe került. Onnan kikerülve illegális tevékenységet általában már nem folytathatott. Ezzel a fluktuációval magyarázható, hogy a néhány száz fős párt soraiban a llorthy-rendszer évei alatt néhány ezer ember fordult meg.

A bíróságok a kommunista perekben szintén igyekeztek hangsúlyozni a kommunista mozgalom „zsidó” jellegét. 1920- 1943 között kommunista tevékenységért halálos ítéletet úgyszólván kizárólag zsidók ellen hoztak."

A zsidó kommunisták a magyarországi zsidóság leginkább asszimilált rétegeiből kerültek ki. Vallási kötődéseik természetesen nem voltak, sokan közülük hivatalosan is kiléptek az Izraelita hitközségből. (Érdekes, hogy a hasonlóképpen ateista nem zsidó kommunisták nem érezték szükségességét annak, hogy magukat „fclckezctcn kívülinek” nyilvánítsák.) Amennyiben emigránsként külföldre kerültek, ahol módjukban volt eldönteni, hogy az ottani magyar kolóniához avagy a zsidó közösséghez csatlakoznak (mint pl. a Szovjetunióban), magától értetődő természetességgel választották a magyarokat. Tették ezt nemcsak a Magyarországból, hanem a Csehszlovákiából, Romániából érkezettek is.

Egyéb vonatkozásban is szinte kínosan ügyeltek arra, nehogy bármiben Is különbözzenek nem zsidó clvtársalktól. A börtönbe kerültek nemcsak a rabbit utasították el, de a zsidó segélyszervezetek cső-