Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)

1992-03-03 / 8213. szám

Magyar Hírlap, 1992.febr.29. Für betegsége miatt Annus utazik Bukarestbe MH-információ______________ Für Lajos betegsége miatt nem utazik Bukarestbe, helyette Annus Antal közigazgatási államtitkár ve­zeti a delegációt — tudtuk meg a Honvédelmi Minisztériumban Ke­­! leti György ezredestől, a tárca szó­vivőjétől. Megkérdeztük a szóvivőt, nem afféle „diplomáciai betegségről” van-e szó. Keleti ezredes elmond­ta, hogy csütörtökön lakásán kon­zultált a miniszterrel a romániai lá­togatásról, aki valóban influenzás. Tehát az utolsó pillanatig számítot­tak arra, hogy Für Lajos meggyó­gyul és utazhat. A miniszter egészségi állapota miatt egyébként Raffay Ernő poli­tikai államtitkár fogadja majd hét­főn a hazánkba érkező ukrán hon­védelmi minisztert is. • D. J. Bukaresti tudósítónktól Egy nappal tervezett bukaresti látogatása előtt pénteken változat­lan hevességgel folyt a támadás Für Lajos ellen a román elnöki in­tézmény félhivatalos szócsövében, a Dimineatában, és az Aziban. Utóbbi „köszöntőjében” emlékez­tette olvasóit arra, hogy a várt ven­dég nem más, mint az a politikus, akinek miskolci románellenes nyi­latkozatát oly hevesen bírálta nem­régiben mind a román külügymi­nisztérium, mind pedig a Nemzeti • Folytatása a 3. oldalon • Folytatás az 1. oldalról Megmentési Front. Egyben kifejezte azt a reményét, hogy a megbeszélé­sek során a magyar honvédelmi mi­niszter módot talál arra, hogy .némi­képpen erősebbé tegye a kétoldalú kapcsolatok légkörét. A cotroceni elnöki palota szócsö­ve „Magyarország — über alles?” címmel ismételten párhuzamot von Hitler és Für Lajos birodalmi elkép­zelései között, a nyelvi nemzet fo­galmának kapcsán pedig a hitleri és horthysta időszakra emlékeztet. A lap a látogatásra tekintettel felleltá­rozza a magyar honvédség állomá­nyát, és ennek során igyekszik félel­metes űtőerő képzetét kelteni olvasó­jában. A vázolt kép annál is fenyege­tőbb, mert a Dimineata szerint e „szupererős” hadsereg fegyvereit részben Jugoszlávia, másrészt pedig Románia felé irányítja. Magyaror­szág. területénj különleges kiképzőtá^ borok működnek, ahol a szomszédos országokból toborzott diverzáns ka­tonai alakulatokat készítik föl, ezek soraiból nem hiányoznak „a román etnikumú” tagok sem — írja. (A lap szerint Magyarország min­denekelőtt a NATO-tól szándékszik korszerű, amerikai fegyvereket vásá­rolni. Az Észak-atlanti Tömb hajlan­dó is lenne az üzletkötésre, ám Ma­gyarországnak egyelőre nincs pénze, s így kénytelen megelégedni a volt NDK-ból származó haditechnikával, amelyhez valószínűleg ingyen jut hozzá. A Németországból érkező fegyverajándék mellett az elnöki in­tézmény félhivatalosának tudomása van arról is, hogy a magyar hadsereg ellátmányához 1482 tank, 1726 gya­logsági harckocsi és páncélos jármű, 1087 tüzérségi lőegység és 145 harci repülőgép tartozik. A magyar hadse­reg három hadseregtestből áll, ezek mindegyike egy páncélosdandárból, három gépesített dandárból, egy pán­célos elhárító ezredből, egy légelhá­rító dandárból, és rakétaezredből te­vődik össze. A három hadseregtest egyetlen parancsnokság alá tartozik, amely maga is tüzérségi dandárral, páncélos elhárító dandárral, légelhá­rító rakétadandárral, ejtőernyős zász­lóaljjal rendelkezik. Ez lenne tehát az a haderő — a Dimineata szerint — amellyel Für Lajos Magyarország védelmére törekszik a Kárpát-me­dencében.) Romániának a legna­gyobb figyelemmel kell nyomon kö­vetnie mind Magyarország, mind pe­dig a romániai magyar kisebbség szervezeteinek politikáját — int a lap, amely szerint a romániai magya­rok politikai alakulatai előbb-utóbb csatlakozni szándékoznak a Für La­jos által elképzelt nyelvi nemzetkö­zösséghez. Talán ez a gyanú él az RMDSZ demokratikus konvenció­beli szövetségeseinek egyikében, a Nemzeti Liberális Pártban is, amely hivatalos állásfoglalásra szólította föl az RMDSZ-t Für Lajos és Entz Géza szavai kapcsán. A romániai magyar­ság képviseleti szerve pénteken, lap­zártakor elnökségi ülést tartott Nagy­váradon. Talán a heves és szűnni nem akaró hivatalos és félhivatalos támadásoknak is szerepük van ab­ban, hogy a bukaresti rádió péntek délutáni bejelentése értelmében Für Lajos lemondta szombati bukaresti látogatását. A szűkszavú közlemény a magyar honvédelmi miniszter egészségi állapotára hivatkozott. A budapesti politikus egyben kifejezte abbeli reményét, hogy a román és a magyar .hadsereg-közötti jó viszony továbbra is fennmarad. A kétoldalú tárgyalások azonban nem maradnak el, az előzetes megál­lapodásoknak megfelelően, a kijelölt program szerint holnap sor kerül rá­juk. A magyar küldöttséget Annus Antal altábornagy vezeti. • Bogdán Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents