Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-16 / 8221. szám
Egy szék összeroppant Ploestiben Májusban újra urnákhoz járulnak Romániában Heti Magyarország, 1992.márc.6. Ploestiben a helyhatósági választások két fordulója közön tanon kampánygyűlésen váratlan dolog történt, a Nemzeti Megmentési Front polgármesterjelöltje alan egyszerre csak összeroppant és darabjaira esen a szék. Egyik ellenzéki politikus ezt persze nem hagyta ki és bekiáltott: „Ez nem tűi jó előjel!” Jóslata a választások második fordulóján beigazolódon, és nem csak Ploestiben. A politikai tájkép A 14 pártot és mozgalmat tömörítő Demokratikus Konvenció elnevezésű ellenzéki választási szövetség jelentősen előretört, és különösen a nagyvárosokban szilárd pozíciókat szerzen. Ha a Nemzed Megmentési Front számszerűen a választások legerősebb pártjának bizonyult is. jelentős vérveszteséget szenvedett. Választóinak csaknem fele elpártolt a legnagyobb parlamenti erőtől. A Demokratikus Konvenció térhódítása, még ha a hozzáfűzött reményeket nem is váltotta be mindenütt. kétségtelenül átalakította Románia politikai tájképét. Legnagyobb sikerét a fővárosban érte el. itt a második menetben szinte kiütéssel győzött. A bukaresti polgármesteri szék mellett a hat kerületi polgármesteri tisztséget is kivétel nélkül megszerezte. Hetet egy csapásra. (A konvenció listáján a 75 tagú fővárosi tanácsnoki testületbe 3 magyar nemzetiségű is bejutott.) A konvenció polgármesterjelöltje győzött a fővároshoz közel eső Ploestiben. Constanta fekete-tengeri kikötővárosban, de némi meglepetésre a moldovai Bákó megye hasonnevű székhelyén is. Dél- Erdélyben és a Bánságban jelöltjei a városok szűrte összefüggő láncolatában kerekedtek felül: Brassó, Fogaras. Nagyszeben, Gyulafehérvár, Déva. Arad. Temesvár, Lugos. A magyarság Erdélynek ezen a részén, ahol az R.MDSZ nem állított általában külön jelöltet, mintegy félmillió szavazattal járult hozzá a konvenció sikeréhez. Észak-Erdélyben. ahol nagyobb a magyar nemzeuség részaránya, de ahol a tudatosan szíton etnikai feszültségek is élesebben jelentkeznek, a jelentősebb városok közül csak Máramarosszigeten nyerte el a konvenció a polgármesteri posztot. Észak-Érdél/ néhány megyéjében ugyanakkor a frontot és a konvenciót egyaránt maga mögé utasítva első számú vagy az egyik legfontosabb erővé lépett elő a Varra Romaneasca politikai alakulata, a Román Nemzed Egységpárt. Kolozs megyében valósággal tarolt, az összes városban jelöltjei kerültek a polgármesteri székbe: Kolozsváron, Tordán. Aranvosgyéresen. Désen, Szamosújváron, de még a magyarlakta Kalotaszeg központjában, Bánffyhunyadon is. Féktelen kampány A Vatra pártja a legtöbb helyen, így Kolozsváron a Nemzeti Megmentési Fronttal és a nacionalista erőkkel fogott össze a második fordulóra, és féktelen magyarellenes kampányával, amelynek során a konvenció polgármesterjelöltjét a magyar irredentizmus szekértolójaként igyekeztek befeketíteni. az ellenzéki koalíciót pedig az RMDSZ eszközének tüntették fel. az előítéleteket mozgósítva sikerült. győzelemre juttatnia jelöltjeit. A Román Nemzeti Egységpárt ezzel a módszerrel győzött Máramaros megye székhelyén. Nagybányán és máshol is. A második fordulóban Maros megye négy városában is felülkerekedett. Segesváron. Szászrégenben. Radnóton és Ludason. Csápjait azonban kiterjesztette a Kárpátokon túlra. Munteruába is. ahol Buzau megye hasonnevű székhelyén sikerült megszereznie a polgármesteri széket. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség szép sikereket ért el ott. ahol a lakosság többsége magyar. Hargita és Kovászra megyében fölényes győzelme: aratott, jól szerepelt Maros megye magyar többségű községeiben és városaiban is. Ä megyeszékhelyen. Marosvásárhelyen jelöltjét törvényellenes módon diszkvalifikálták. Pokorny László független jelölt, akinek ezután támogatása mellett döntött, és aki már az első fordulóban megnyerte a választásokat, lemondani kényszerült frissen elnyert osztagéról. A független jelöltek indulásához szükséges támogató aláírások között ugyanis gondatlanságból fakadó szabálytalanságok fordultak elő. Marosvásárheiyen ennek következtében április 19-én új választás lesz. Vereséget szenvedtek az RMDSZ-jelöltek a második fordulóban ott. ahol a magyarság számaránya nem éri el az abszolút többséget. Ez történt Nagyváradon és Szatmámémedben. ahol a két város román lakossága a magyarellenes kampány hatására nem a demokratikus elvek szempontjából, hanem etnikai alapon, nem valaki mellett, hanem a magyar jelölt ellen szavazott. Az RMDSZ a moldovai csángó falvakban mindössze 9 tanácsosi helyet kapott. A Kárpátoktól délre és keletre, ahol a Nemzeti Megmentési Front 1990 májusában legnagyobb sikereit aratta — Oltenia és Moldova —. továbbra is a párt fő választói bázisterülete maradt. Jelképe, a rózsa a legtöbb városban is lekörözte a Demokratikus Konvenciónak a kulcs jelképével induló polgármesterjelöltjeit. A kormánypárt győzelme a községekben még teljesebb volt. Különös véieden folytán épp a két választási forduló között melegítették fel az úgynevezett Hargita-Kovászna jelentést, és hozta meg a határozatai a parlament az úgymond elüldözötteket meghallgató bizottság jelentéséről, amelyre a törvény és a házszabályok szerint nem is lett volna feihataimazasa. A vasárnapi második forduló előtti péntek este hozták nyilvánosságra a román külügyminisztériumnak a magyar kormányt revizionizmussa! vádoló nagylélegzetű nyilatkozatát, amelyet aztán felháborodott állásfoglalásokban visszhangoztak buzgón a rákövetkező nap a nacionalista pártok és a front, riogató képet festve a Romániára leselkedő irredenta veszélyről. Mindez, mint ismeretes, nem maradt hatás nélkül a választókra. Általános választás jön A helyhatósági választások eredménye azt mutatja: a romániai választók körében mind erőteljesebb a gyökeres változás igénye. Az ellenzék sikerének elsődleges' oka a kormánypárt kétéves országlásával kapcsolatos csalódottság és kiábrándultság. Az ellenzéknek most bizonyítania is kell majd. ha sikeresen akar indulni a Stolojan-kormány által májusra ígért általános választásokon. A mostani eredmények szerint az ellenzék csillaga emelkedőben, a fronté hanyatlóban van. A konvenció egyik tagpártjának, a Polgári Szövetség Pártjának elnöke. Nicolae Manolescu bejelentette indulását az államfői tisztségén, és tette azt anélkül, hogy konzultált volna az ellenzéki koalíció többi tagszervezetével. Radu Campeanu és Ion Ratiu. akik 1990 májusában elnökjelöltként Ion Iliescu vetélvtársai voltak, s maradtak alul az elsöprő győzelmet arató jelenlegi államfővel szemben. talán újra ringbe szállanak. Általános vélemény szerint azonban a siker reményével csak a konvenció közös elnökjelöltté indulhatna, amiben — úgy látszik — nehéz lesz megegyezni. Persze, ez még nem zárja ki az összetogást a parlament! választásokon. TÓTH LÁSZLÓ (Bukaresti