Hungarian Press Survey, 1992. március (8212-8232. szám)
1992-03-09 / 8217. szám
168 Óra, 1992.márc.3. és a szakértelem domináljon Ám ebben van egy nagyon furcsa kettősség. Ezek a kijelentések, ugye, általában vezető kormánypártok részéről hangzanak el. fiz azért furcsa, mert látható módon pont az MDE, a Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselői foglalják el, a vezetői posztokat Nemcsak a bábolnai Állami Gazdaságra gondolok itt, nemcsak arra, hogy a Kisgazdapárt egyik prominens képviselője, Zsíros Géza lett a békés Megyei Gabonaforgalmi Vállalat igazgatója Én úgy látom, inkább ezek a politikai kinevezések adnak okot aggodalomra, mert ezek a posztok feltételezhetően nemcsak gazdasági befolyással járnak, hanem politikaival is. Nagyon rossz, ha egy politikai párt úgy gondolja önmagáról, hogy őt üldözik. Éz ugyanis már teljesen irracionális, nem a megszokott, normális parlamenti demokrácia keretei közé illő reakciókat vált ki Tehát ha én bátorkodhatok tanácsot adni a kormánypárt tagjainak vagy a kormányzásban részt vevőknek : ne azt keressék, ki üldözi őket, ne azt keressék, hogy ki az ellenség, hanem próbáljanak meg jól kormányozni. Akkor, biztos vagyok benne, népszerűek lesznek, és nem fogják „üldözni” őket. Jön a KÉSZ I- A Demokrata Fórumnak már van egy uiunkaközvclílö irodája. Aiiog) Dragon Fái elmondta, az ötlet szimpatikus, és talán a kisgazdapártnál is állítanak fel ilyet. Vajon a harmadik koalíciós párt, a keresztény demokrata Néppárt tervez-e felállítani munkaközvetítő irodát? - kérdezem Varga l.ászlo elnökhelyettest. VAKGA i.ÁSZI.Ó: Egy éve folynak tárgyalások a Keresztény Érdekvédelmi Szövetség megalakulásáról. Eljutottunk addig a pontig, hogy ez pár héten belül megalakul. foglalkozni fog jogsegélyekkel, szociális segélyek, ügyek elintézésében koordinál majd társadalmi szervezetek, szakszervezetek közöli, és igy feladatai sorában természetesen szerepelni fog a munkanélküliek ügyének intézése is. Mi azonban ezt nem korlátozzuk a Kereszténydemokrata Néppárt tagjaira. Itt - keresztényekre korlátozódik? V. I..: Nézze, ha maga azt mondja, hogy Keresztény Érdekvédelmi Szövetség, ez nem azt jelenti, hogy maga csak keresztények ügyével foglalkozik, hanem azt, hogy keresztény szellemben végzi az érdekvédelmet. A keresztény szellem pedig azt jelenti, hogy magának felebarátja mindenki, vallásra, fajra, nemzetiségre, származásra, vagyonra, pártállásra való tekintet nélkül.- Akkor ez min egészeit ugyanaz, mini az P MDE munkaközvetítő irodája M!)!'-lagok K számára? V. 1..: Nem ugyanaz. Ez egy autonóm, a párttól független szervezet. V - Ezek szerint annak, aki úgy érzi, hogy öt K keresztény demokrata néppárti tagsága K ragy a kormány koalíció melletti szimpáliá- B ja miatt üldözik - vagy bocsátottak el -, ön azt tanácsolja, hogy forduljon majd cliticz a B szerkezethez? V. I..: Nézze, ez egy hipotetikus kérdés, amire nem lehet így válaszolni, mert az ilyen eseteket mindig a tényállás teszi világossá. |M - Ön lud-e ilyen esetről? V. E.: Nem. Amit maga mond, az teljesen hipotetikus: mit lógunk csinálni, vagy mit fogunk mondani, ha egyszer lesz egy olyan ember, akinek ez meg ez lesz a panasza. Ez. így nem aktuális, mert a tényállást kell ismerni, ktf - Es most mi a tényállás? Vannak-e ilyen E emberek, tudnak-e ilyenekről, «agy sem? V. I..: Nézze, hozzám nem jutott el, hogy valakit valami sérelem ért volna konkiéian azért, meit kereszténydemokrata néppárti tag és ilyen meggyőződése van. K- kuncze (iáhor S/.l)S/.-cs országgyűlési képviselő. Nem ludoin, önöknek vannak-e k elképzeléseik azzal kapcsolatban, hogy szimpatizánsaikat, illetve párttagjaikat E megvédjek az ilyen inzultusoktól? KUNC/.E GAltOK: Mondhatnám most, hogy nagyon jó az öllel. Mind a hat pártnak, valamint az összes szakszervezeti csoportosulásnak létre kellene hoznia a megyékben ilyen irodát. Ezek végül létrehozhatnak a saját szövetségüket, és akkor a továbbiakban az. egész már működhetne úgy, mint az. MSZMP korábban. bizonyos védettséget biztosítana a párttagoknak, valamennyi párttagnak, de akkor ez megint az egypárt lenne. Mert aki párttag, az védett lenne, aki nem párttag, az meg nem lenne védett. Ezzel persze sikerülne végre megszüntetni a munkahelyek depolilizállságát is. Ily módon ugyanis a pártok végre be tudnának nyomulni a munkahelyekre. Másrészt azért is nagyon jó ötlet ez, mert igy igen jól lehel tagokat toborozni. Köztudomású, hogy a pártok iránti érdeklődés megcsappant, a tagság aktivitása csökkent, igazan új belépők nincsenek. Ezzel a módszerrel azonban < figyelembe véve, hogy itt 500-600, esetleg 700 ezres munkanélküliségre lehet számítani - hihetetlen módón megnőne a pajiiagok száma. A módszer tehát e szempontból is igen szerencsés lenne, mert. jelentős számú tagfelvételre kerülhetne sor. így gyorsan megerősödnének a pártok, elvégre amennyi a munkanélküli, remélhetőleg annyi párttagra lehelne számítani. Úgyhogy esetleg elérhetnénk az MSZMP állal korábban elért 700-800 ezres álomhatárt is. ifizavazóvósárlás- Akkur most létrehoznak-e ilyen SZDSZ- irodát, vagy sem? K. (!.: Abszolút képtelen ötletnek tartom ezt .az. egészet, biztos vagyok benne, hogy az SZUSZ nem tervezi ilyen iroda létrehozását, és nagyon sajnálatosnak tartanám egyébként, ha az embereknek ilyen módszerek miatt kellene kötődniük egyes púitokhoz, nem pedig olyan alapon, hogy azok mit képviselnek, mit akarnak elérni, mit tudnak esetleg nyújtani