Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)
1992-02-28 / 8211. szám
A NAP INTERJÚJA Habsburg Ottóval Walburga Habsburg ötlete a volt nyúlcipős piknik Az 1989 augusztusában Sopron környékén rendezett páneurópai piknik volt a halálos döfés Kelet- Németország számára — vélte a Moszkvában haldokló Erich Honccker egy nemrégiben adott interjújában. Az osztrák—magyar határnál megtartott találkozó idején szabad volt az átjárás, s az odaseregló keletnémet menekültek, felkötve a „nyúlcipőt”, a lábukkal szavaztak a nyugati demokrácia mellett. A Szombathelyen előadást tartott Habsburg Ottótól egyebek között azt is megkérdeztük, mennyire volt tudatosan előkészítve a nyolcvankilences piknik. — Tudatosan és nem tudatosan szerveztük. Tudatosan, mert a Páneurópai Unió, melynek elnöke vagyok, mindig azt vallotta, hogy Európa egységes, és az akkori határokat nem tudtuk elfogadni, eltörlésükre mindig készek voltunk tenni valamit. Ez tehát a mozgalom logikájából adódott. Maga a terv kicsit önmagától született: Debrecenben tartottam előadást az egyetem hallgatóinak, és utána volt egy vacsora az akkor még nem pártként működő MDF képviselőivel. Ezen a vacsorán arról beszélgettünk, hogy mit lehetne tenni azért, hogy felgyorsítsuk a drótsövény eltüntetését. És Walburga lányom egyszer csak azt mondta: miért nem csinálunk egy pikniket a határ két oldalán? Ez volt a hólabda, amiből aztán lavina lett. Tovább fűztük a gondolatot, hogy nemcsak magyarok, hanem európaiak is vagyunk, hívjuk meg az osztrákokon kívül a németeket is. Azt persze nem lehetett előre tudni, hogy ebből mi lesz. — Nem is számítollak rá? — Az utolsó héten már tudtuk. És tudta a magyar kormány is. Éppen ezért csak dicséret illeti a magatartásukat. \ — A páneurópai piknik szervezésekor még úgy volt, hogy Pozsgay Imre és ön is részi vesznek a találkozón. Ez végül nem így történt. Miért? — Először úgy volt, hogy Pózsgay Imrével együtt elnökölünk. Akkor még Magyarország pozíciója nem volt olyan kedvező. Romániában diktatúra volt, de állt Husak és Zsivkov rendszere is, akárcsak a Honecker-féle Kelet-Németország. S mikor láttuk, milyen lavina közeledik, úgy döntöttünk, hogy alacsonyabb szintre visszük a dolgot. Úgyhogy Pozsgayt végül az államtitkára képviselte, engem pedig a leányom. — Ez a soproni piknik, amely során jó néhány keletnémet állampolgár menekült át Ausztriába, nem kapott eddig kiemelt hangsúlyt a német falbontásról szóló értékelésekben. Erőteljesebben emlegetik Horn Gyula szerepét... — Abban a helyzetben Horn úr nagyon bátor kijelentéseket tett, és mint külügyminiszter valóban nagyban hozzájárult ahhoz, hogy végül leomlott a berlini fal. — Ön az előadásában katonapolitikai veszélyekről beszélt. Valóban ennyire kritikusnak ítéli a Szovjetunió szétesése nyomán kialakult helyzetet? — Igen, és mindep hónapban egy kicsit veszélyesebbnek. Nem-régiben Oroszországban a 14. hadosztály teljes egészében fölmondta az engedelmességet, és külön köztársaságot létesít. A történelemben a hosszú háborúkat követően a hadseregek általában nem tudnak visszatérni a civil életbe, és hordákká alakulnak. Ez rendkívül veszélyes, és mindent meg kell tennünk, hogy mielőbb csatlakozhassunk az Európai Közösséghez. — Ónt nemrégiben az Európa Parlament alelnökévé akarták kinevezni, de nem fogadta el, mondván, hogy a magyar delegáció vezetőjeként többet tud tenni azért, hogy mielőbb a közösség tagjai lehessünk. Valóban ennyit tehet egyetlen ember ezért az ügyért? — Azt majd az eredmény fogja megmutatni. Tárgyalni kell, kapcsolatokat tartani a magyar Országgyűléssel, és azt hiszem, ha ezt más csinálná, kevésbé lenne eredményes. Beszélek magyarul, jól ismerem a viszonyokat, és szívügyem ez a kérdés. — Nem is oly régen Habsburg Ottót egyesek még a haza fő ellenségeként emlegették, amit aztán ön a hazaszeretetével kiadóson megcáfolt. Ha ebben az országban a múltjuk okán egyeseket ismét ellenségnek kiáltanak ki, ők vajon miként tudják bizonyítani hazaszeretetüket? — Hogy ennek ellenére lojálisak lesznek az országgal szemben. — Előadásában azt is említette, hogy két nagy vérvesztesége volt az országnak, 1945 és 1956. Habsburgként nem értékeli vérveszteségnek 1849-et? — Azok lényegesen kisebb veszteségek voltak, ötvenhatban negyedmilló ember hagyta el Magyarországot, köztük az értelmiség legjava. És mégis talpra állt a nemzet. — A fiai is aktívan politizálnak? — Károly fiam egyre inkább a politikai pálya felé vonzódik. Talán ő folytatja majd a munkámat. • Fodor Sándor — Horváth Szilárd/ Graffiti CO Magyar Hírlap, 1992.febr.25.
