Hungarian Press Survey, 1992. február (8200-8211. szám)

1992-02-18 / 8204. szám

Magyar Hírlap, 1992.febr.12.

to

tervezet szerint a műsorvevő készülékek előfizetési díjának, a kereskedelmi műsorszóró és szolgáltató adások befizetéseinek meghatározott részéből, valamint a költségvetésből finanszíroznák. E változat szerint ugyanis állami feladat a közszolgálati rádió és tévé műsorszórásához a frekvenciát és a gazdasági feltételeket biztosítani. Annál is inkább, hiszen például előírják, hogy a tévének három éven belül két teljes időtartamú műsort kell sugároznia.

Egy újabb módosítójavaslat szerint viszont közjogi alapítványt hoznának létre e célból, alighanem az állami költségvetés bizonyos részesedésével. Némelyeknek fenntartásaik vannak e megoldással szemben, mert nincs erre vonatkozó magyar tapasztalat, s így az ilyen intézmény kidolgozása esetleg hátráltatná az olyannyira sürgetett médiatörvény elfogadását.

S ha már az időtényezőnél tartunk, sürgetik a törvényt a politikában és a szakmában érintetteken kívül azok, akik meg szeretnék indítani kereskedelmi és (vagy) helyi mű-, soraikat. Jelenleg több mint százan várnak frekvenciaengedélyre, vagyis a moratórium feloldására, aminek feltétele a médiumtörvény.

A frekvenciaigénylők között jócskán akadnak külföldi érdekeltségek is. A külföldi tulajdonrészt a törvénytervezet igen pontosan korlátozza, mint ahogy azt a százalékarányt is, amelyet a különböző rendeltetésű műsorszórók és szolgáltatók programjában a reklám elfoglalhat — még a vállaltan kereskedelmi adások esetében is. Hasonlóképp szigorúan korlátozott arányokat ír elő a tervezet azon műsorokra, amelyek nem magyar „gyártmányok”. Megszabja például, hogy melyik adástípusban legalább mennyi magyar, illetve európai előállítású műsornak kél] lennie. Ezt a korlátozó megkülönböztetést amerikai részről már ebben a stádiumban is kifogásolták. Mindezt azonban hasonlóképp szabályozza az Európa Tanács

egyezségokmánya, az európai, illetve hazai gyártású műsorok hányadát pedig a Határokon Átlépő Televíziózás Európai Egyezségokmánya — amelyeket a Magyar Köztársaság már aláírt, noha ratifikálására még nem került sor. De hát — utunk Európába visz.

A második változat monopóliumellenes fejezetét a szakértők talán a második változat legkuszább részének tartják. Bár egyetértenek abban, hogy korlátot kell szabni a koncentrációnak a tájékoztatásban, együtt vizsgálva a nyomtatott és az elektronikus sajtó tulajdoni hányadát. Nehéz azonban központilag ellenőrizni a számos médiumban a tulajdoni, ezen belül a külföldi részesedést. Viszont a résztvevők érdeke is lesz a szabadpiaci versenyfeltételek megtartása — s így egymás „ellenőrzése”.

Aprólékosan vitatják a ferekvenciagazdálkodást és -elosztást. Ehhez a politikusoknak jelentős műszaki ismereteket kellett elsajátítaniuk Ezek

alapján többen kétségbevonják az állítást, miszerint hazánkban frekvenciaínség lenne. Hiszen ha műholdat vonnánk be! — de ehhez pénz kell, ami nincs. Tehát voltaképpen nem frekvencia-, hanem pénzszűke lenne? Mindenesetre többen kevesellik, hogy a-műholdas távközlés lehetőségének — ami a jövő — a második változat mindössze egyetlen mondatot szentel.

Végül tehát általánosságban: egyetértés mutatkozik abban, hogy a közszolgálati rádióknak és tévéknek nemcsak a pártoktól kell függetlennek lenniük, hanem függetlenségüket meg kell őrizniük a (létrehozandó, választásuk és összetételük tekintetében vitatott) Rádió és Televízió Hivatallal szemben is. Az már megítélés kérdése, hogy ha a rádió és a tévé elnökének kinevezéséhez a képviselők kétharmadának jóváhagyása kell, ez indokolt-e. Jogos-e az igény, hogy a közszolgálati médiumok vezetése ne függjön kormánytól, parlamenti választások eredményétől? A kétharmados többség ugyanis minden esetben nemcsak a koalícióhoz tartozó képviselők mindegyikének az egyetértését feltételezi, hanem szükségessé tesz jó néhány ellenzéki szavazatot is. Többen kifogásolják a tervezet „gumi” megfogalmazásait, különösen az elmúlt napokban. Azt például, hogy a vallás a műsorokban „kellő” teret, „méltó” hangsúlyt kapjon; hogy a hallgatók „legátfogóbb” igényeit szolgálják, „igényes” szórakoztatást nyújtsanak és így tovább. Szakértők úgy vélik, a harmadik megfogalmazás ezt majd finomítja, bővíti — de az is lehet, hogy elég lenne, ha hivatkoznának a vallásgyakorlás és a lelkiismeret szabadságára.

Megfigyelők úgy vélik, abban reménykednek, hogy a sürgetett médiumtörvényt — amelynek nincs magyar jogelőzménye — a nézetek közelítése, egyeztetése, a részleteknek a mainál jobb kidolgozása alapján sikerül hamarosan elfogadni az Országgyűlésben. Hiszen a rádió- és tévéadások iránt többen érdeklődnek, mint a politika, a pártok, a hatalom erőviszonyai iránt.

• Molnár S. Edit