Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-29 / 8144. szám
Magyar Hírlep, 1991.okt.24. IN Riportfilmsorozat a tévében—Kárpótlás helyett elégtétel Biszku és Katona megszólal A legvidámabb barakk címmel vetíti november 4-étől a televízió Vitézy László rendező, Ráday Mihály operatőr és Kovács Lajos Péter riportfilmjét. A Kádár-rendszer döntéshozó politikusai vallanak akkori helyzetükről, a pártállam idejéről, s mindazon „szorító körülményről”, amelyek jelen helyzetünkbe juttatták Magyarországot. Kovács Lajos Péter történész, a miniszterelnöki rehabilitációs titkárság vezetője a kárpótlás körüli viharokról igencsak sarkos véleményt formál... — 1989. október 23-án kezdtük a forgatást, s közel egy éven keresztül dolgoztunk. Megkerestük a korszak felelős politikusait, azokat is, akik eddig senkinek sem nyilatkoztak. Például Biszku Bélát, vagy Katona Istvánt — Kádár János közvetlen munkatársát — kérdeztük: hogyan látja ma az akkori korszakot? Igyekeztünk bármiféle koncepciós szándék vagy indulat nélkül feltérképezni e korszakot. Olyannak kívánjuk láttatni ezt az időszakot, amilyen valójában volt, azt sem tagadva, hogy benne éltünk mindannyian... Azonban a jelen eseményeit figyelve, azt hiszem, jogos a félelmem: erős és indokolatlan indulatokat kavar majd a filmsorozat! Manapság sokan állítják: a pártállami vezetőket terhelő dokumentumok jelenleg is zár alatt vannak, s hatalmi-politikai okok miatt záratnak el a nyilvánosságtól... — Ezen állításnak van némi alapja... — Lehet, ám én történészként tanulmányoztam ezt a korszakot, s a -forgatás is igazolta: perdöntő bizonyítékok nincsnek, s nem is találhatók! Tehát, aki megmutatja, ki és mikor döntött például az 1968-as csehszlovákiai bevonulás ügyében, annak külön tiszteletem — ugyanis ilyen dokumentum egyszerűen nem létezik! Ilyeténképp az események csakis az úgynevezett személyes I történelemben érhetők utol. Ezért is készítettük ezt a több mint százórányi dokumentumaimét, hogy e korszaknak mintegy kvintesszenciáját nyújtsuk át a nézőknek. — Úgy tűnik, kissé Grósz Károlyt idézi ez a felfogás, aki ugyebár azt mondotta: „A helyzet történelmileg így alakult..." Márpedig valakinek ott kellett lennie a döntéseknél, valakinek ki kellett adnia a parancsot a csehszlovákiai bevonulásra avagy a különböző politikai határozatokra... —-Nyilvánvaló, a döntést a poli• tikai körülmények sosem mentik, > de a történelem nem pusztán maga ' a döntés ténye, hanem a körülmé\ nyék számbavétele is. Ezzel csak arra utalnék: a személyes, kortársi .1 élmények nélkül, egy történelmi korszak a maga teljességében sosem értékelhető. Ezért is|tarjom fontosnak ezt-a filmsorozatot’ hiszen ezzel is kiegészül legújabb kori történelmünk —jóllehet a megszólalók emlékezése számos csúsztatást, ferdítést vagy elhallgatást is tartalmaz... S meglehet, jó néhány j szándékos torzítás, eltussolás is i hallható, ennek ellenére mindez nem lehet semmiféle perirat anyaga, sem bizonyítási eljárás alapja — mint ahogyan felmentési kísérlet céljára sem használható a megtörtént vagy elkövetett bűnök személyesértékelése! i — Ön a rehabilitációs titkárság } vezetője is. Hogyan látja a politikai I üldözöttek kárpótlása körüli vitát, s i a jelen helyzet megoldását ? — A békés átmenetben láttam az első történelmi lehetőséget, hogy egy új korszak erényeit nemcsak a múlt hibáiból, tévedéseiből meríti majd. Szilárdan hittem ebben, s ezért vállaltam a megbízatást, hiszen úgy gondoltam: valóban szükség Kati “MLagyarországort Á nfcmzen (megbékéléshez vezető rehabilitációra. E szellemben kezdtünk dolgozni, azonban ma már úgy tűnik: a tényleges kárpótlás, a valódi sérelmek orvoslása átfordult valamiféle „elképzelt történelmi igazságtételbe”, amelyben nem a kárpótlás — hanem az elégtétel játssza majd a főszerepet... Ez pedig a legveszélyesebb folyamatokat indíthatja el, ha nem a valóságos sérelmek szerinti kárpótlásra kerül sor, hanem a politikai indulatok vezérlik majd e folyamatot. Sokkal világosabb s egyértelműbb álláspontot kellene a politikai vezetésnek képviselnie, s nem hiszem, hogy ez a mai. zűrzavaros állapotok közepette bármiféle politikai áldozathozatalt jelentene. — Nemrégiben igen kemény vádakkal illette önt Dér Ferenc egyik i laptársunk hasábjain. Mint a pártállam egyik cenzorát említi a szer, j ző, akinek Nagy Imre életéről szóló könyvét ön lektorálta — s ennek kapcsán igen fontos anyagok maradtak ki a könyvből... — Ami tény: az ominózus mű 1989. március 15-én megjelent. Az is tény, hogy híre bejárta szinte az egész világot, s egymás kezéből kapkodták a tüntetők a könyvet. Dér Ferenc valóban évekig házalt kéziratával, pontosabban egy másik kézirattal, amely Nagy Imréről s kortársairól emlékezett. Akkoriban már azért sem volt időszerű ez a kézirat, hiszen az idő tájt megjelent Tóbiás Áron In memóriám Nagy | Imre című műve, amely ugyanezt a | témát dolgozta fel. A kiadó akkori I döntése szerint, egy pusztán Nagy í Imre írásait tartalmazó könyvet bo| csát az olvasók elé, s a szellemi örökössel, Nagy Erzsébettel együttesen határoztak így. Ezt a gondolatot követtük, jóllehet Dér Ferenc munkája j valóban alkalmas volt rá, hogy v Nagy Imre szellemi pályaképét be. mutassa. A vádak ellenére a szerző a kéziratot látta, sőt láttamozta. Bár■- mennyire is pártállaminak nevezett időszak volt, ez szerződés alapján ment, enélkül honoráriumot sem kapott volna...! Az én feladatom a történelmi áttekintés volt, s másik lektorként Balogh Sándor szerepelt, aki a szerző kérésére került e szerepbe. I i v ; i c \ . . i t Bercsí János
