Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-29 / 8144. szám
Új Magyarország, 1991.okt.24 az igazságtételre nézve mintha nem ugyanattól a párttól származnának. ' Ez: össznemzeti ügy.; Végrehajtása már így is váratott magára. Mert enélkül — mint Ábrányi Emil, a századvég költője megfogalmazta, s Mikszáth éppen a kiegyezés átmeneti periódusában felidézte — „A múlt nem tud meghalni, a jövő nem tud megszületni.” A történelmi igazságtétel tehát nem Kónya, és nem MDF. Csak úgy, és csak azáltal lehet az ö ügyük is, mert ők is ' megígérték, és mint kormányzó párt: tehetnek is érte. Lényegében azonban úgy igaz, ahogy a Történelmi Igazságtétel Bizottsága felfogja: „Az igazságtételt nem lehet párttaktikának alá. rendelni," -Ehhez azonban minden párt felelősségvállalása, okos gondolata, helyes tenni akarása szükséges. Különben Kónya és az MDF egyedül marad, s vállalnia kell mindazt a támadást és támogatást, ami ezért a társadalomtól „kijár”. A támadások, melyék diktatúrát, elnyomást. Grósz Károly-beszédet, Rákosi-rendszer visszatértét vélnek kiolvasni, az előterjesztésnek főként a sajtóra, a rádióra, a televízióra, nyilvánosságra vonatkozó részét véleményezik. Korrtíj Mihály, aki kiváló szuggesztivitássai meg is tudja fogalmazni mondanivalóját, így vélekedik: „Kibújt a szög a zsákból, már ország-világ tudja, miféle terveket forgatnak a fejükben az MDF egyes vezetői, és akiknek cseppnyi sütnivalója van, kikövetkeztetheti, mi történne hazánkkal" és mindanynyiunkkal, ha e terveket sikerülne valóra váltaniuk. Szavaik olvastán a magyal közvélemény megbotránkozott, a sajtó felhördült, az emberek úton-útfélen azt kérdezik egymástól: csak nem ott folytatják, ahol Rákosi abbahagyta?” S ha ez így van: mi sem indokoltabb, mim az ellenzék-összefogása, mint a Nyilvánosság- Klub országos elnökségének felhívása az aláírásgyűjtése; mint az SZDSZ által kezdeményezett és az MSZP által kinyilatkoztatottan támogatott „Demokratikus Charta” megfogalmazása — ugyancsak aláírások gyűjtésével. Azaz minden erővel az a törekvés, hogy mozgósítani kell az ellenzéket és az ellenzék érdekében, hogy „fogjuk meg egymás kezét", hogy „öszszefogva” lehet :csalc: ellenállni;mindannak a nemzetvesztő veszélynek, amit a Kónya-eiőterjesztés tartalmaz, hogy „egymás mögé sorakozzatok fel. ne a kísértetiesen vérszomjas vezérek, mögé...", és itt hagyjuk is abba. Semmi, alapunk és eszközünk nincsen ugyanis annak megállapítására, hogy ezt komolyan gondolta írója, vagy maga is tudja: immár a költői túlzások világába tévedt. Ugyanakkor a Magyar Demokrata Fórum országos elnöksége, megtárgvalva a-helyzetet, szeptember -19-én közleményt juttatott el az MTI-hez. Ebben a társadalom nyilvánossága elé terjesztik azt az állásfoglalást, hogy Kónya Imre „politikai vitairata" a történelmi igazságtételt és a sajtót érintő tematikában is „az alkotmányosság alapján Ezzel újra visszatérhetünk a bevezető kérdéshez De most már akár úgy is kérdezhetjük: mit jelezhet ez a nagy ellentmondás ellenzék és kormányzó párt között? (A PER1ÖDUSV ÁLTÁS JELZÉSE.) Nem azt jelzi, hogy Kónya előterjesztése valami merőben újat tartalmazna. Ebben a munkában — aki akarja, olvassa el e szempontból is figyelmesen — nincsen új cél, új szándék, mindegyik témáról írtak is, mondtak is élesebb fogalmazással, különbeket is. Még a nyugdíjak felülvizsgálatáról, a parlamentben is. Ami új ebben a munkában, s amit pontosan értelmezett mindaz, akit illet: az a cselekvés, a tett akarása. Hiszen évtizedek után a kormányzás felelősségével átvenni egy országot, melyet — az ember gondolkodásától, érzelemvilágától kezdve <r házáig, az oktatási rendszertől a kis falu iskolájáig — minden izében kell újjáépíteni, először gondolkodást, tervezést, hipotéziseket, felméréseket, ismerkedéseket, törvénykezésben az életet csak nagy kategór;ákban befolyásoló vonatkozásokat, elképzeléseket kíván. Közben a gyakorlat akár változatlanul foiydogál. Most azonban több mint egy év telt el. A parlamentben a címerviták után megjelentek a gazdasági törvényhozás „húsba vágó” kérdései; a tervezés után: a cselekvés igényei. A Kónya-előterjesztésben olyan megfogalmazásak találhatók, hogy „azoknak adjuk az információkat, akik objektiven tájékoztatnak", hogy a „Rádió és a Televízió irányításában, arculatának megváltoztatásában" a kormányzati pozíció óriási lehetőségeket tartogat; hogy „nem elméleti vitákat keli folytatni, hanem határozott és gyors lépésekre van szükség”, hogy „új lapot kell kezdenünk’!, „hiszen egykét esztendővel ezelőtt mindannyian a rendszerváltoztatás igényével kezdtünk politizálni: emberi kötelességünk, hogy elhatározásainkat megvalósítsuk." Ez már nemcsak szó, hanem tettre hivó szó. . Lehet-« csodálkozni, hogy erre az ellenzék is cselekvéssel akar válaszolni? Válaszként: a Kánya-ügyet cselekedte. Ezért értékelhető ügy, hogy a lényeg nem egy szöveg, egy nyers előterjesztés „üggyé", „viharrá", „botránnyá" duzzasztása, hanem az, hogy az „ügy": politikai periódusváltozást jelent és jelez. Csak remélni lehet, hogy az új periódusban az ellenzék is képes lesz stílust váltani, s nem „ügyekbe" fojtja gazdag fantáziáját, hanem okos kritikával jó tettekhez segíti mindazokat, akiknek tenniük módjukban áll. Weszelovszky Zoltán (Vége)
