Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-29 / 8144. szám

Magyar Hírlap, 1991.okt.25. vr Bankot nyitnának, keresik a befektetési lehetőségeket Kínaiak viszontagságai Magyarországon A kormány a kínai bevándorlás szigorítására vagy korlátozására készül, ennek módozatai még nincsenek kimunkálva —jelentette be a héten Herman János külügyi szóvivő. Alább a Magyarországon élő kínaiak véleményét közöljük. Becslések szerint mintegy tíz­ezer kínai él jelenleg Magyarorszá­gon — hangoztatják a Magyar —Kínai Központ munkatársai. Szerintük a kínaiak döntő többsége jelentős tőkét hoz az országba, munkát kínálva ezzel számos ma­gyarnak is. Itt-tartózkodásuk tehát mindkét fél számára előnyös, ugyanakkor a hatóságok — leg-, alábbis megítélésük szerint — bi­zonyos gyanakvással viseltetnek. Ezt látszik igazolni, hogy már a határon megkülönböztetett figye­lemmel ellenőrzik őket, és rendkí­vül nehezen adják meg a tartózko­dási engedélyt is. A kínai közösség képviselői sze­rint a legtöbben a népi Kínából ér­keznek, de jönnek Tajvanról, Hongkongból, sőt még az USA-ból és Ausztráliából is. A rendszervál­tást követően ugyanis az üzletem­berek kiváló befektetési lehetősé­geket látnak itt, s máris jelentős összegeket ruháztak be. Egy buda­pesti bank például 1200 kínai pén­zét kezeli, és számos folyószámla egyenlege több millió dolláros ak­tívumot mutat. Az országban már­is ezernél több kínai érdekeltségű vállalkozás van, ezek jó része a vendéglátó-ipari, de orvosok és ke­reskedők sora is dolgozik már, s bankárok szintén jelezték szándé­kukat, hogy szívesen nyitnának Magyarországon pénzintézetet. Pillanatnyilag mintegy 150 újabb üzlethelyiségről folynak tárgyalá­sok, amelyek jó részét most induló vállalkozások kívánják megvásá­rolni. Hazánk annak ellenére is vonzó a kínaiak számára, hogy az eltérő hagyományok és szokások, vala­mint a társadalmi rendszer külön­bözősége miatt nehézségekkel kell szembenézniük. De még ennél is nagyobb gondot jelent, hogy szá­mukra áttekinthetetlennek tűnnek a pénzügyi szabályok, különösen a vámelőírások. Nemegyszer előfor­dult már. hogy a kiutazó kínait a pénzügyőrök megalázó tortúrának vetették alá, s elkobozták valutáját, miközben belépéskor senki nem kérdezte, mit hozott magával. De állítólag még az is megesett, hogy Záhonynál egy fiatal lányt molesz­táltak, bizonyos szolgáltatásokat kérve a beléptetésért cserébe. A tartózkodási engedélyt első alkalommal viszonylag könnyen megadják, ám a hosszabbítással gondok vannak. A jól prosperáló vállalkozások tulajdonosaitól is megtagadták már az engedély ér­vényesítését, így néhányan nem is próbálkoznak, inkább vállalják a kockázatot. Az utóbbi hetekben a munkavállalási engedélyekkel kap­csolatban is akadnak nehézségek. Egy kínai vendéglő szakácsától és tolmácsától például a fővárosi munkaerőpiac védelmében tagad­ták meg az engedélyt, miközben a vállalkozás a különleges szakértel­met nem igénylő területeken ma­gyarokat foglalkoztat. A kínaiak elmondták még, hogy a legkirívóbb esetekben sem kez­deményeztek hivatalos eljárást, hi­szen mindenképpen kenilni kíván­ják az összeütközést. Ám minder­ről mégsem akarnak hallgatni to­vább. Azt ugyanis elfogadhatatlan­nak tartják, hogy a hazánkba be­fektetni szándékozó külföldi tőkét efféle módon riasztják el. •L. K.

Next

/
Thumbnails
Contents