Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-28 / 8143. szám
Beszélő, 1991.okt.19. vezet ugyanis a két háború közötti alapelvekre hagyatkozott, s induláskor kizárta soraiból a külföldiekkel társuló cégeket, illetve az állami nagyvállalatokat. Az idén nyáron azonban rajtaütésszerűen megváltoztatták alapszabályukat, s így tagságuk húsz alapítóról három hónap alatt 250 tagra gyarapodott. Ez az expanzió a politikai befolyás alátámasztásául szolgált. Széles megnyerte elképzeléseihez a szövetkezeti ipar szervezeteinek zömét, valamint a gyorsan privatizálható nagyvállalatok közül a műszer- és híradástechnikai ipar, a vegyipar és az alumíniumipar jelentős részét Ezáltal egyszerre nyitott a külföldi tőke és a menedzseri réteg felé. Egyik célkitűzése, hogy a GYOSZ-t a legerőteljesebb érdekkijáró szervezetté növelje: ennek érdekében például fizetett GYOSZ-tisztviselókból delegált szakértői irodákat kíván nyitni a gazdasági minisztériumokban, amelyek „véleményeznék" a tárcák törekvéseit. A másik törekvés, hogy a GYOSZ-nak privatizációs funkciókat is „kijárjon": ugyanazokra a tanácsadói jogosítványokra kíván szert tenni, mint amelyeket a Vagyonügynökség „listás" cégei már megkaptak, s ily módon önmagának, önmagán belül privatizálna - egybe mosva a tulajdonváltást a csődbe jutott vállalatok „megsegítésével", illetve a felszámolásközi felvásárlással. Amíg a GYOSZ a „kertek alatt" próbál bejutni a gazdasági centrumokra, a Magyar Gazdasági Kamara „face to face" teszi mindezt Apparátusa, kapcsolatai és szakismerete révén ma ez a munkaadói szervezet viszi a prímet az ÉT-üléseken, s láthatólag a kormányzati szakapparátus számára is a kamara a legkellemesebb tárgyaló partner. A tulajdonváltás előrehaladtával - feltételezhetően - eltűnnek majd a lényeges érdekkülönbségek a GYOSZ és a Kamara között: az is elképzelhető, hogy összeolvadnak. Ám ma még - vezetőik és tagságuk eltérő politikai motiváltsága okán is - konkurensként lépnek fel egymással szemben. Aki figyeli az egyezkedést, jól láthatja: a szakértelem másfajta lobbyzáshoz vezet, mint a direkt párttakaró-alatti ügyeskedés. Ennek ellenére érdekeik egyre közelebb kerülnek egymáshoz, s ezért gyakori, hogy közösen is lépnek fel egy-egy kormánytervezet bírálatakor, avagy a módosításokat közösen alakítják ki. Am mivel az ÉT jogosítványai csak igen szűk körben írnak elő konszenzusos döntést, az ÉT - s így a munkaadók szervezetei - többnyire rábólintó-véleményező szerepkörbe szorulnak. Ezt a nemzeti tőke érdekeit egyre artikuláltabban megjelenítő szervezetek keveslik, s ezért - miközben hangsúlyozzák politikai semlegességüket - ki-kilépnek a szabályozott érdekegyeztetés keretei közül. Bele a politikai ingoványba. Műhisztéria a koalícióban Ennek a „kilépésnek" a látványos megnyilvánulása volt a nyár közepén három napilapban publikált „Második kiegyezés" dmű tézisgyűjtemény, amelynek különös pikantériát adott, hogy a szerzőpáros egyik tagja - Széles Gábor - az MDF felső vezetéséhez, míg a másik - Kocsis András - a kisgazdapárt felső vezetéséhez áll közel. A cikket követő „műhisztéria" - az MDF elhatárolódása, majd Kónya Imre dörgedelme, illetve a kisgazdák „tisztogatásra" felszólító határozata - mind csupán a nagyközönségnek szóló színjáték. A kulisszák mögött azonban az érdekeltek pontosan tudják, mi történt: az újtőkés réteg - eddigi pénzügyi támogatásáért - benyújtotta a számlát a mai és számításaik szerint a potenciális hatalomnak. Másként fogalmazva: ezentúl nem alázatos szolgája, hanem aktív formálója kíván lenni a gazdasági - és ebből fakadóan a politikai hatalomgyakorlásnak. Tekinthető ez első erőpróbának is, amiben van egy furcsa kettős játék. Egyszerre akarják ugyanis az ideologikus politikai gyámkodástól megszabadítani a nemzeti tőke mozgásterét, miközben maguk is különböző „ideológiákat" gyártanak: miért van szükség befolyásuk növelésére - túl a primér gazdasági szférán. A szirénhangok közül most csak arra hivatkozom, amely így érvel: a politikai hatalmat gyakorlók jószándékúak, de nem értenek a gazdasághoz, és a nehézségek egyre inkább a középről jobbra tolják a kormány politikáját Meg kell hát nyerni, becserkészni - netán megvásárolni - ezt a kemény hangú jobboldalt, hogy irányítani lehessen. Hiszen az ehhez szükséges szakértelem, a kapcsolatrendszer és a tőke a magát nemzeti burzsoáziának tekintő laza vállalkozás-csoportok kezében van. Mindemellett egyfajta nosztalgikus elhivatottságtudatból közvetítő szerepre is vállalkoznak: hozzák-viszik a híreket - s a pénzeket is - a pártok között. Homályosan célozgatva arra is, hogy a tőkének - minden oldalról - kiszámítható politikai partnerekre van szüksége. Hatalom és tulajdon persze egymást feltételezi. Nem tartom véletlennek, hogy a nemzeti tőke éppen akkor jelentette be igényét a politikai torta nagyobb szeletére, amikor a kormányzaton belül még nem dőlt el a vita: melyik útját is választják a gyors privatizációnak, s kinek a kezében marad a mozgó állami tulajdon kezelői joga. Ehhez az osztozkodáshoz kívánnak maguknak az eddiginél nagyobb politikai befolyást szerezni, tán azért is, hogy a választási ciklus lejártával múlékony parlamenti többséget a gazdasági 33 hatalomban lebetonozzák. S nem eredménytelenül! Legalábbis erre lehet következtemi az újabb nagyobb privatizációs akciók konzorciális jelenlétéből, illetve az MDF-es vállalkozói réteg erőteljesebb szerepvállalásából a Vagyonügynökség igazgatótanácsában. Ez újabb fontos hídfőállás. Ami nem csupán a privatizálható vállalatok feletti befolyás növelését jelenti, de egyben ahhoz is segítséget ad, hogy lefékezze a nemzeti tőke hátterében sötétló s egyre baljóslatúbb méreteket öltő fekete gazdaságot. (Nem az állam bevételeit védő-óvó adócsalások ellen akarnak így védekezni, hanem azért kívánnak áiljt parancsolni, mert ezek mögött a parlamenten kívüli szélsőségek is megtalálhatók, amelyek az anarchia irányába mutatnak. Ezzel szemben a virulens befolyású nemzeti tőke legfőbb óhaja - legalábbis szeretik ezt állítani - a politikai stabilitás, a társadalmi béke megőrzése. Ezért is kívánják „megszelídíteni" a szélsőségeket, a politikában és a gazdaságban egyaránt. Ugyanakkor azt sem rejtik véka alá: támogatnák az „erős kéz" (gazdaság) politikáját. Amitől már igazán nem esik távol a „kevesebb demokrácia - nagyobb produktivitás" ismerős tézise. Hol van már a „soha többet politizálást" '89-es sóhaja. Rég elfedte a burzsoázia diszkrét bája. BOSSÁNYI KATALIN
