Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-24 / 8142. szám

Pesti Hírlap, 1991.okt.12. ben adjon ki a prédikációkhoz békegondolato­kat, melyben foglalkozzon az állami feladatok kérdésével is. Már akkor nem volt az ínyére és tapintatosan elvetette ezt a gondolatot azzal, hogy a püspöki kar fog ezzel kapcsolatban fel­hívást kiadni, amit ó nem akar megelőzni, hogy ne mondhassák róla, hogy ó különckö­dő.) Ugyanakkor kértem arra is, hogy az újévi körlevélben is emlékezzen meg népi demokrá­ciánk eddigi eredményeiről s a papok figyel­mét is hívja fel arra, hogy az éwégi beszámo­lókban beszéljenek erről a kérdésről. Erre ő ígéretet is tett. Az első ténnyel kapcsolatban a püspöki kar nem foglalkozott a kérdéssel, vagy legalábbis nem hozott ilyen irányú hatá­rozatot. Hamvas pedig eltűnt Esztergomból s csak dec.30-án tért vissza és a körlevélben, melyben újévi köszönetét nyilvánít a papjai és híveik felé, csupán néhány szóban tesz emlí­tést a haza iránti kötelességteljesítésról — er­re is nekem kellett felhívni a figyelmet —, de statisztikai kimutatást akart közölni arról, hogy a hívek milyen összegekkel segítették „szegény” egyházukat, a papneveldét, az öreg és beteg szerzeteseket, milyen összeget áldoz­tak a hívek templomok helyreállítására stb. stb. Ezt a részt kihagyattam a körlevélből az­zal, hogy nem helyes, ha adatokat hoznak nyilvánosságra. (Csepregi szerint erre ők is gondoltaké) A püspök az advent ideje alatt úgy látszik mégúgyse szívesen foglalkozik profán dolgokkal, de az ő érdeküket szolgáló anyagi kérdésekkel annál inkább. Feladatunk ezzel kapccsolatban az, hogy a jövőben sokkal határozottabban lépjünk fel a papokkal szemben az állami feladatok teljesí­tése terén, különösen most, amikor a nagybőj­­ti ájtatosságokra készülnek. Ipari vonatkozású helyekről, csupán Dorog bányáról van oly tapasztalatom, hogy Pollák lelkész prédikációban buzdított az évi ten- tel­jesítésére, a minisztertanács és Szót vándor­zászlajának újbóli elnyerése érdekében. Míg az állam iránti kötelességteljesítésre való buzdításban december hóban a papok ak­tivitása csökkent, annál erősebb volt a kará­csonyra való készülődésük, különösen Eszter­gomban. De az előző évekhez viszonyítva a templomok látogatottsága így is lényegesen kisebb volt. Még a karácsonyi misék látoga­tottsága is olyan volt, mint évekkel ezelőtt a rendes vasárnapi miséké. Karácsony másnap­ja, annak ellenére, hogy munkanap volt a láto­gatottság megfelelt a jelenlegi vasárnapi mi­sék látogatottságának. Meglepő karácsony másodnapjáról az, hogy az üzemek teljesítésé­ben az ünnepnap miatt visszaesés nem volt, sót pld. Tokod és a dorogi bányáknál a hiány­zók száma is kevesebb volt, mint általában hétköznapokon szokott lenni. Karácsony másnapjának munkanappá való nyilvánításá­val kapcsolatban ellenséges magatartást a pa­pok részéről nem tapasztaltam, de a hívek ré­széről annál inkább. És itt általában a Csá­­száríurdói vasúti szerencsétlenséget emlege­tik, mint isten büntetését. A clérus decemberi tevékenységének ellen­­súlyozására többek közt a különböző kulturá­lis tevékenységeket állítottuk be, de a clérus befolyása itt is megmutatkozott: a kultúrcso­­portok szétzüllesztésének kísérleteiben. így több községben, mint pld. Bajnán, Héregen. Tarjánban a kultúrcsoportok nem vállalták a december 24-i kultúrversenyen való szerep­lést. Megállapítást nyert, hogy ezekben a cso­portokban a clérus megbízottai vitték a bom­lasztó munkát. Táton és Dömösön is kitették a kultúrcsoportból a klérus „aktíváit”, akik a kultúrcsoportok szétzüllesztésére töreked­tek. A klérus úgy látszik felismerte, hogy a kulturális megnyilvánulások egyik legalkal­masabb eszköz arra, hogy híveiket elvonják az ó befolyásuk alól és azért igyekeztek azon, hogy ezekbe beépülve ott züllesszenek és meg­akadályozzák ezek működését. Ez a tevékeny­ségük húsvét közeledtével csak fokozódik, ha nem előzzük meg és nem figyelünk fel idejé­ben ezen újabb akciójukra. Több helyről érke­zett értesítés arról is, hogy a papok, illetve I szerzetesekből lett kántorok, templomi ének­karokat szerveznek és hoznak létre. Ezeknek is elejét kell vennünk a jövőben és meg kell akadályoznunk, hogy ilyenek alakulhassa­nak. A papi békemozgalom területén decem­ber hónapban a dec.9-i papi békegyúlés és filmbemutatón kívül különösebb esemény nem történt. A békegyűlésről pedig már előző­én jelentésben részletesen beszámoltam. Cj esemény ellenben az, hogy az esztergomi papi szemináriumban az ilyen irányú úttörő mun­ka megindult. Ugyanis a szécsénvi esperesi kerület béketárgyú irodalmi pályázati felhí­vására reagált két hallgatóval a szeminárium rektora és a megyei papi békebizottság titká­ra. Zentai külön kézbe vette és foglalkoznak I velük olyan vonatkozásban, hogy rajtuk ke­resztül igyekeznek a haladóbb gondolkodású kispapokat a béke ügyének megnyerni. Ennek módját Hajós rektorral és Zentaival is megbe­széltem. Felhívtam figyelmüket arra. hogy áll­janak a két fiatal mögé. kiket társaik eretne­­| keknek. az egyház árulóinak és azzal bélye­gezték meg őket, hogy judás pénzéért eladták magukat. Ezek a hangok különösen a veszpré­mi V évesek között nyilvánulnak meg. akikkel — mint a rektor mondja — már nem tud bol­dogulni, mivel 4 éven keresztül egészen más szellemben nevelték őket. Hajós rektornak panaszolja azt is, hogy Papp Antal szentszéki jegyző igen nagy befolyással van a szeminári­um életére, mely megnehezíti munkáját. Egyedül Nyírj- Tamás az, akire a tanárok kö­zül támaszkodhat és támogatja ót törekvései­ben. Polonkav — szerinte — hangulat embere és még ingadozik. Polonkayval külön szándé­kozom ilyen vonatkozásban beszélni. Mindenesetre az utóbbi hetek eseményei

Next

/
Thumbnails
Contents