Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)
1991-10-16 / 8137. szám
Népszabadság, 1991.okt.12 BM őrizetében van. Az 1963-ig terjedőkre — tömében — a két semmisségi törvény hatálya vonatkozik. Ezekben a perekben nem csupán vallomások találhatók, hanem egyéb , fontos, dokumentum értékű iratok ' is, jegyzőkönyvek, tablók, röplapok és egyéb mellékletek. A vallomások között egyaránt szerepelnek kierőszakoltak és hamisak, valamint a valóságnak megfelelők. Mindez a történeti kutatás széles körei elől jelenleg el van zárva, s csak töredékük került levéltárakba. Teljesen igazat adok Litván Györgynek, aki azt mondja, hogy a jelenlegi kutatási szabályzat, ahelyett, hogy az áldozatok sorsát a maga teljességében mutatná be, felemás maradt. Azaz: azoknak az érdekeit — ha még élnek, a személyiségi jogait — védi, akiknek volt részük az ártatlan emberek elítélésében. Ez kilúgozott történetírást ered-1 ményez: az áldozatok felmagaszto-j "siTlnak, r^gyértelmiletnirEMtélő szerepbe kerülnek a nyomozók, ügyészek és bírák, anélkül, hogy az adott kor konkrét politikai viszonyait és döntéshozó politikusait, mozgásterüket, az ártatlanokat vádoló tanúkat, feljelentőket, ügynököket megismerhetnénk, s tevékenységüket mérlegelhetnénk. Nem a név szerint ismertek védelmében jelzem, hanem valóban úgy gondolom: a féligazságok hangoztatása ismételt politikai előítéleteket gerjeszthet. — Igaz-e, hogy önt, éppen a közvéleményben és a történészszakmában Is meglehetős gyanakvást kiváltó volt AVH-s Interjúk késztették arra: mélyed- Jen el az 1963 utáni perek tanulmányozásában? — Részben igaz. S aki engem „elítél", mert találkozom — egyáltalában beszédbe elegyedem — ezekkel az emberekkel, az, úgy gondolom, nem érti a történész szerepét. Én nem vagyok jogász. Nekem az a kötelességem, és hivatásom is ezt diktálja, hogy — ha van rá módom — meghallgassam mindegyik, a „nem szeretem" oldalt is: ez még nem értékítélet, ez nem más, mint az „Oral History" alkalmazása Az ezekből fakadó információk ugyancsak részei történelmünk viharainak, s hasznos háttérnek, sokszor pedig elsődleges forrásnak számítanak. Különösen akkor, ha a homály nem oszlik, és a sötétben tapogatódzunk. Elég utalni arra, hogy míg a hivatalos KSH-statisztikák vizsgálata szerint 1963 tavasza és 1989 ősze között — Kahler Frigyes kutatásai alapján — a politikai elítéltek száma meghaladja a hét és fél ezret, a kényszergyógykezeltekkel együtt a nyolcezret, addig egy intern, a felső pártvezetés részére készült összefoglaló szerint csak 1963 tavasza és 1966 vége között az ezen okból elmarasztaltak száma meghaladta a kilencezret. Az eddigi peres vizsgálat arra utal, hogy ezek jelentős részénél az ítélet már nem koncepciós jellegű. A koncepció itt abban érhető tetten, hogy egy adott korszakban az állam mit minősített politikai bűntettnek. A most készülő ún. harmadik semmisségi törvény remélhetőleg pontot tesz az 1944—45—1989 között történt politikai ítélkezésre, annak utolsó negyedszázadára is. — Igaz-e, hogy a Jelenlegi nevén Politikatörténeti, korábban Párttörténetl Intézet Irattárában még izámos, élő személyre Is terhelő jellegű dokumentum található? — Inkább az igaz, hogy a Politikatörténeti Intézetben őrzött iratok Igen fontosak, de úgy vélem, hogy a levéltár nem képezheti napi politikai csatározások színterét. Nem szabadna arra kötelezni levéltárosokat, történészeket, hogy ismét a pártérdekek szerint csoportosítsanak résztényeket, hozzanak . nyilvánosságra igazságtöredékeket. Tehát az igaz, hogy az intézet iratai kincsesbányája lehet az objektív, távolságtartó történeti kutatásoknak, ám ha egyik! másik politikai erőcsoport kívánna itt kutakodni, nagyot csalódna. Mert vagy oda jutna, hogy nem tud mit kezdeni a dokumentumokkal, vagy ami még elgon dől kozta tóbb: a fél . országot a vádlottak padjára ültethetné. Mellesleg nem ez az archívum a kompromittáló, szigorúan titkos felzetű iratok tárháza, a büntetőjogi felelősségre vonást szorgalmazók Eldorádója, sőt ugyanez mondható az ügyészségek és bíróságok irattáráról vagy az ilyen aktákat őrző levéltárakról is. — Igaz-e, hogy a Legfelsőbb Blrósá? dokumentumkötetet készít az utóbbi évtizedek eljárásairól, s ennek nem titkolt célja, hogy az igazságszolgáltatási ért politikai vádakat kivédje? — Részben igaz. Az 1945—1963 közötti perekkel, a korabeli „igazságszolgáltatással” összefüggő dokumentációt szeretnénk megjelentetni, remélhetően a Soros Alapítvány támogatásával. Dr. Solt Pál elnök többször nyilatkozott arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság munkáját nyílttá teszi. A múltját is szeretné. Ez egyúttal jelzi azt is, hogy reméljük, hogy soha többé nem kerül sor olyan „ügyekre”, ahol „politikai megfontolásokból” zárt tárgyalást kell elrendelni. A múlt tisztázása ebben az értelemben is szükséges. — Igaz-e, hogy ön jelen volt a Büntetőjogász Klub legutóbbi ülésén, ahol a Zétényi-féle, visszamenőleges hatályú törvénytervezetet vitatták meg? — Igaz, szakmailag érdekel. Bennem a megismert tények eleve szakmai ellenérzést váltanak ki mindennemű politikai bíráskodással szemben, miközben azonosulni tudok Nagy Gáspár költővel, aki híres versében követelte a bűnösök és gyilkosok megnevezését. Igen: a társadalom ismerje meg saját, vérével írt történelmét, és a történettudomány feltáró segítségével mondjon ítéletet a múltról. A kutatások eredményei legyenek nyilvánosak, azok kerüljenek be minél hamarabb az oktatásba. De nem vagyok híve a politikai, a morális és a jogi felelősség csúsztatásos összemosásának, az utólagos Ítélkezésnek. Nagyon nem szeretném, ha a demokratikus jogállam — a vértelen rendszerváltás után — önnön építőelemeit kérdőjelezné meg a szükségszerűen megint csak politikai perekkel. A sztálinista metódust százezrek ismerhették meg az országban. 2i2_ Nem hiszem, hogy a javaslattevők ennek módszereit és eszköztárát — józan megfontolások alapján — „történelmi igazságtevésre” fel kívánnák használni, hisz a sztálinizmus ellen sztálini módszerekkel küzdeni lehetetlenség. Sőt, nem hagyható figyelmen kívül, hogy hazánk 1990 novemberében elfogadta az Európa Tanács egyezményét az emberi jogokról és az alapvető szabadságjogok védelméről. Ebben pedig az is benne vám hogy visszamenő hatályú büntető törvényeket ne hozzanak és alkalmazzanak. Nem csupán emiatt, hanem nemzeti önbecsülésből, példamutatásból is szükséges az európaiság vállalása, a jogállamiság érvényesítése. A boszszúra bosszú nyomán esetleg megvalósuló 1991—1992-es perek munkát adhatnak majd a jövő historikusainak, de higgyék el: már az eddigiek alapján is van mit tanulmányozni, és okulni — ha lehet. Bossányi Katalin
