Hungarian Press Survey, 1991. október (8128-8146. szám)

1991-10-09 / 8133. szám

n tudományokban elért eredmények, a társadalmi-vagyoni helyzet, demográfiai mutatók) terén általában elsők voltak a századfordulóig, előnyüket „természetesen" vallásuknak tulajdonították. I la azonban a középkor óta nyugati emlőkből táplálkozó erdélyi szászokra cs a nagyjából egyidejűleg bevándorolt, de semmiféle kiváltságban nem részesült és a némethez hasonlóan fejlett keleti háttérrel nem rendelkező erdélyi románokra gondolunk, a szorosabb értelemben vett vallási vonatkozásokat semmiképp nem sorolhatjuk első helyre.

A 16. századi indulás folyamán magyar viszonylatban a kálvinisták nyomultak a katolikusok és az evangélikusok helyére: kisnemesek, mezővárosi parasztpolgárok és jobbágytömegek tértek át legkorábban és maradtak is meg az új hiten, F.rdélyben a föncmcsség nagyobb része is. A katolikus ellenreformáció a cuius regio, eins religio (akié a föld, azé a vallás) elve alapján a 17. században kapott erőre, és először a főnemesek körében hódított, ezzel jelentős jobbágyi tömegeket is megnyerve; majd később minden téren többséget harcolt ki, igy a Kárpát-medencében a katolikus vallás a leginteretnikusabb és társadalmilag is a legteljesebb és a legszélesebb körű. A kálvinizmus — mint említettem — a Bécs által is támogatott katolikus térhódilás elöl keletebbre vonult vissza, de jelentős tömegei maradtak az egész magyar nyelvterületen. Mivel más nemzetiség körében nem tudott elterjedni (csak néhány szlovák, horvát és német falu kálvinista), nemcsak legnépibb (legparasztibb), hanem egyúttal legetnikusabb tömegvallás is; hívei nem kis önérzettel magukat magyar vallásiaknak tekintik, egyúttal az igazi és a legjobb hazafiaknak, a nemzet (majdnem) egyedüli képviselőinek, elismerve a (különben többségi!) katolikus magyarokról, hogy azért közöltük is vannak jó hazafiak, akik velük vállvetve küzdöttek a kuruc és a 48-as szabadságharcban. (íme a magyarság alig cgyharmada állít ki bizonyítványt a kétharmados többségről!) E féloldalas és kompenzációs öntudat mögött társadalmi tények, tudati torzítások egyaránt találhatók. A kálvinista tömegek és főként a középrétegek közéleti aktivitása kezdettől mindmáig fokozottabb a katolikusokénál, s önigazgató hagyományaik demokratikusabbak; bár a kuruc legfelső vezetés legalább annyira tekinthető katolikusnak, mint kálvinistának, 1848-ban pedig a vallási különbségek majdnem egybemosódtak, s a magyarok oldalán legalább annyi nemzetiségi harcolt, mint amennyi magyar osztrák vezénylet alatt. A kálvinista: magyar vallás — a katolikus: német vallás egyszerűsítő különbségtétel kálvinista többségű tiszántúli közegben keletkezett, a moldvai magyarok etnikai tudata éppenhogy egybeesik katolikus vallásukkal, környezetük ugyanis ortodox román. A két legnagyobb magyar vallás tömegei társadalmi szempontból valóban különböznek: a kálvinista vallás követői között nagyobb arányban találunk mezővárosi parasztpolgárokat, korábban telkes jobbágyokat, majd birtokos parasztokat, mint a katolikusok között, az utóbbiak adták viszont a zsellérek, vándor, mezei munkások, majd az ipari dolgozók saját vallási arányszámukon felüli katolikus tömegeit. Sokhelyt a kálvinisták a jómódú „bennszülöttek”, a szegény pápisták „jüttmentek”. A polgárosodás korábbi szintjének elérése eredményezte a (paraszt-) polgári egykét, mely a protestánsok, igy a kálvinisták szaporodását is visszafogta, közben a „késlekedő” katolikus tömegek tovább szaporodtak; sokáig protestáns betegségnek tűnt az egyke. A kálvinista öntudat a számbeli arányok kedvezőtlen változásai ellenére is megmaradt: pl. Hódmezővásárhelynek harmada, Szentesnek éppen a fele, Kiskunhalasnak pedig a kétharmada katolikus, de a köz.szcllcm változatlanul továbbra is kálvinista maradt mindenütt. Az arányszámoktól függetlenül, mindig több katolikus tért át a modernebbnek tartott, szabadabb és magyarabb jellegű református vallásra, mint fordítva. (Mohamedánt sem nagyon lehet a „maradi” keresztény vallásra átléritcni). A katolikus államvallási törekvések időnként a túlzott érzékenységig, ellenzékiségig fokozták a kálvinista öntudatot, melyet táplálhatott az egyedül vagy legalábbis legbiztosabban üdvözítő református vallás hite is. Az. ellenreformáció után is hosszan elhúzódtak a helyi pozícióharcok, de helységenként (pl. Makón) igazán dicséretes etnikai s a vele összefüggő felekezeti kompromisszumokkal. A kálvinista iskoláztatás mindvégig fölényben maradt a katolikussal szemben: a 19. századi Magyarországon a lakosság ötödét kitevő refonnátusság olyan kiterjedt oktatási intézményhálózattal rendelkezett, hogy ezt a kétharmadnyi katolikusságé csak kétszeresen múlta felül. (A katolikus papi nőtlenség is értelmiségi öngól volt az utánpótlás terén). A katolikusokkal szentben kimutatható műveltségi és egyéb társadalmi előny már nem érvényes kálvinista lutheránus viszonylatban, a „jobb” magyar öntudatát sem éreztették, sőt inkább fogtak össze velük, mint a katolikusokkal, mégha ez. utóbbiak netán szinmngyarok, a lutheránusok pedig nemzetiségiek vagy frissebben beolvadt „idegenek” voltak is. A katolikusokkal szembeni kisebbség ellenére vagy miatt is mindmáig fennmaradt a protestáns, főként n kálvinista összefogás, mely csaknem minden téren: a hungarológiai tudományoktól a nemzeti jellegű politikai pártokig megmutatkozik, ez a katolikusokra újabban egyáltalán nem jellemző. Történelmi viszonylatokban a terjeszkedni kivárni és ugyanakkor védekezésre is kényszerülő reformátusok jobban alkalmazkodtak a fejletlenebb törökséghez, mint a Habsburgok vezette osztráknémetséghez, ez, és a későbbi kényszerpályák is tudatzavarokhoz vezethettek. A hódoltság után egyoldalú törökbarátoknak, később kurucoknak, majd 48-asoknak tartották őket, s nein késtek a retorziók sem. így a Monarchia boinlasztásában még a 67-cs kiegyezés után is igyekeztek közreműködni: kálvinista őseik közül egyesek a törököt hívták vissza, az utódok pedig titokban részt vettek azon a szerb stncdcrcvoi összejövetelen, amelyen a balkáni háború után, az I. világháború kitörése előtt a Monarchia felosztását tűzték ki célul. A kálvinista Róma és c vallást követők a II. világháború utáni átalakításban is tevékenyebben működtek közre, mígnem ugyanazt kapták „jutalmul”, amit a katolikusok büntetésül. (Természetesen felsőbb körökben mindig voltak Habsburg párti „kollaboránsok”, köztük a megkésett típusú Horthy is.)

Az első rohamra kisebbségbe szorult katolikus vallás az államilag támogatott rcfeudalizáció és ellenreformáció során kíméletlenül szerezte vissza országos és a magyar etnikumon belüli többségét. A Kárpát-medencében ez a legvegyesebb nemzetiségű vallás: követői teljes számban a horvátok, továbbá a magyarok, a németek és a szlovákok többsége; 16—17. századi szerződések révén görögkatolikus lett a ruszinok többsége és valamivel később a románok harmadrésze is; a szerbek között nagyon kevés katolikus van. Hasztalan volt azonban a számbeli többség, az államegyházi törekvések, (az állami támogatások és egyéb segítségek, birtokosztás stb.), c vallás a társadalmi-közéleti aktivitás, az iskoláztatás, a tudományok és a művészetek művelése terén nem tudta arányszámának megfelelő elsőségét is visszaszerezni. Jobban kézben tartott tömegei is lassabban mozdultak, a latinitás és az interetnikus jelleg miatt is a köztudatban sokáig első helyen szerepelt a vallás és ezt követte a nemzettudat. Am épp ennek révén a magyarság létszámban igy gyarapodott, péitolta a török és a kuruc háborúk miatti vérveszteségek egy részét, mert elsősorban a katolikus magyarokba olvadtak be jelentős — szintén katolikus vallású — német és szlovák tömegek; a közös vagy rokon görögkatolikus vallás is tompította a legújabb korban első helyre került nemzetiségi ellentéteket, s a jelentős késés ellenére is gyorsíthatta a nyugatias jellegű polgárosodást. Bár e vallások nemcsak az égi, hanem a földi üdvözülés kizárólagos letéteményeseinek is tekintették magukat, és az országban tapasztalható romlásokat mindig a másik fclekczct számlájára írták, ám a haladás, a fejlődés és a szabadság mégsem egyik vagy másik vallás mégoly buzgó tömegeinek kizárólagos sajátja. A kálvinista többségű tiszántúliak aligha ismerik el (önként és szívesen), hogy az (ismét)katolikus többségű Kisalföld a fejlettebb, és általában is: a katolikusok mondhatják maguknak a legtöbb nemzetiséget és a teljesebb társadalmat; a katolikusnak maradt Szeged is valamivel tagoltabb, nyitottabb és alkalmazkodóbb volt, mint a kálvinista Debrecen. Némi zavar van még a „tiszta” és kevert („faj”) magyarság viszonylatában is: hiába olvasztott be a magyar katolikusság jelentős idegen elemeket, a katolikusnak maradt és a korán visszatérített országrészek (Nyugat-Dunántúl, Csallóköz, I’alócföld stb.) embertani összetétele sem kevésbé „magyar”, mint a törököt átvészelt és kevésbé kevert kálvinista magyaroké. A nemzeti és helyi köztudat sem különbözik oly nagyon, mint vélhetnénk: pl. a népköltészet ben, a népzenében és a népművészetben fclekczct szerinti hovatartozásra valló különbségek alig vannak, igy ti tipikusan vegyes vallású, szinmagyar Alsónémcdi gazdag szóláskincse a felckczctek országos vagy helyi aránya szerint nem különbözik, 99"„-ig egységes.