Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-26 / 8126. szám

Magyar Nemzet, 1991.szept.24. ? r, A lakiteleki mozgalomalapítás ma még túl közeli esemény ahhoz, hogy a tágan vett történelmi folyama­tokba ágyazva értékeljük, de közelsé­ge lehetővé teszi felidézését és elem­zését. Az értékeléseknek és minősíté­seknek se szeri se száma, egyesek ba­gatellizálják, mások „mitologizál­­ják”, és nagyon sokan a mából vissza­felé magyarázzák Lakitelket, beleve­títve a mai konfliktusokat és megosz­tottságokat, a szereplők mai politikai arculatát és szereplését. A jelenlévő mintegy 180 ember politikai életútja szétvált, vannak, akik együtt maradtak, és vannak, akik ma „ellenségnek" tekintik egymást. A találkozót szervező nyolc értelmi­ségi politikai életútja is sokfelé ága­zott, de akkor ott gondolkodásukban és vállalásukban a: egység dominált. Egy bizonyos: sem a szervezőket, sem a részvevőket nem lehet reform­kommunisták és a nép-nemzetiek ka­tegóriájába sorolni. A politikai megyőződések palet­tája sokkal színesebb volt és differen­ciáltabb annál, mint ahogyan például Perec: László: „A lakiteleki gondo­lat" című írásában a Népszabadság szeptember 14-i számában azt véli. Ugyanezen a hét végén jelent meg Jobbágyi Gábor írása is a lakiteleki jegyzőkönyv kiadása kapcsán az Új Magyarországban. Ez utóbbi írás tipi­kus példája a történelmet a mai hatal­mi és politikai viszonyokból „vissza­felé író" „kis" és „nagy” (bolsevik tí­pusú) párttörténetírásnak. A cikkből az derül ki, hogy minden esemény és út a mai MDF-hez és vezetőihez ve­zet, s akik a történelemnek nem ezt a „szükségszerű útját” járták, azok kez­dettől fogva hamis próféták, jelenték­telen figurák voltak; a történelmi de­terminizmus „királyi útja" a mai párt­vezetőkhöz és programokhoz vezet, ami ezen a determináción kívül esik, az nem érdekes. Perecz László és Jobbágyi Gábor értékelése szinte mindenben külön­bözik. De egy dologban közös, neve­zetesen mindketten úgy vélik, hogy Lakiteleken két fő eszmeáramlat volt jelen: a népi gondolatkör és a refor­­kommunizmus, a „nemzeti-népi anti­­katasztrófa-program”és a „demokati­­kus szocializmus”. Ez így leegyszerűsítés és tévedés is. Ami azért bosszantó és elkeserítő, mert Lakitelek - nemcsak „gondola­ta” és „szellemisége”, de sokfélesége és egysége, a vállalkozás szándéka, célkitűzése - ma már az elhangzottak teljes szövegének ismeretében ítélhe­tő meg. nem kell „éppen-hogy-jelen­­levők”, komoly szerepet nem játszó Tisztázandó közelmúltunk (2.) A lakiteleki tett K X. elemzők és „visszaemlékezők” sze­lektív memóriájára és értékelésére hagyatkozni. Kár lenne az ilyen érté­kelések számát szaporítani, a mából visszafelé haladva valamiféle egyirá­nyú determinizmust feltételezve, vagy a mai. a tegnapi s nem az akkori politikai helyzet lehetőségei és kény­szerei alapján történetietlenül meg­ítélni a történteket. Lakiteleken nem volt uralkodó eszmeáramlat a rcformkommuniz­­mus, még akkor sem, ha jó néhány MSZMP-tag - esetleg mai MDF-es -meg is jelent ott. A reformkommunis­ta álláspontot Pozsgay Imre referátu­ma képviselte, ami rendkívül radiká­­; lis volt az akkori MSZMP-vezetés ál­láspontjához képest. A nem kommu­nista, radikális refoimerség pedig többek között azoknak a korreferátu­maiban és hozzászólásaiban fogalma­zódon meg, akik - köztük magam is - eltérő fogalmi apparátussal, stílus­ban és megközelítésben - Csoóri gondolatát idézve - a kimondhalóság határait a felismert igazságok hatá­ráig szélesíts e ott is azt az álláspontot képviselték, hogy a diktatórikus szo­cializmus történelmi zsákutca kelet­kezésétől kezdve. Kimondva továb­bá, hogy a diktatórikus szocializmus nem reformálható, ezért új, rendszert felváltó lépésekre van szükség, ame­lyek demokratikus tömegmozgalmak keretében kell hogy megteremtsék a piacgazdálkodáson és a pluralista de­mokrácián alapuló, a nemzeti kultu­rális értékeket elismerő társadalmat. A demokrácia, a szocializmus és a magyarság ügyének történelmi egye­sítése a „demokratikus szocializmus" keretében tehát nem a „szocialista de­mokrácia" továbbfejlesztését jelen­tette, hanem a diktatórikus szocializ­must totálisan tagadó „szabadságel­vű társadalmat". Ezt szociáldemokra­ta platformnak lehet nevezni - ami így ott nem hangzón el, nevesítve, de megfelel annak -, s ennek semmi kö­ze sem volt sem a reformkommuniz­mushoz, sem a korábbi „szocialista reformokhoz". Nem állítom, hogy a szociálde­mokrácia „demokratikus szocializ­mus" kifejezésének tartalmát on min­denki tudta vagy értette. Nem is ez, inkább a diagnózis elfogadása és az antikatasztrófa-politika közös vál­lalása volt a lényeg, ami nem .nép­­nemzeti antikatasztrófa-program" volt, hanem annál több: társadalmi és történelmi méretű „antikatasztrófa­­politika" meghirdetésére való felszó­lítás. Program még nem volt, de kö­zös szándék, szinte azonos helyzet­­megítélés és diagnózis igen. A lakite- i leki szellemiséget és gondolatot a személyek hordozták elsősorban, je- I lenlétükkel, vállalásukkal és kiállá- I sukkal, s nem a Nyilatkozat, aminek - : miként Csurka István írta 1988-as elemzésében (Magyarország Politi­kai Évkönyve 1988.) - november 14- i Magyar Nemzerben-i megjelenése húzón választóvonalat a magyar poli­tikatörténetben. Ezzel nem a Nyilat­­kozat jelentőségét vagy tartalmát aka­rom megtagadni - már csak azért sem, mert egyik szövegezője voltam Lezsák Sándor szobájában -, hanem pontosítani szeretném a Nyilatkozat szerepét és funkcióját. A Nyilatkozat nem pánalapító, hanem mozalom­­alapító szándéknyilatkozat volt, poli­tikai és nem ideológiai vagy világné­zeti deklaráció. Többek között ezért se lehet az MDF mai programját, po­litikai arculatát abból eredeztetni: az MDF nem pánként, hanem a diktató­rikus szocializmust tagadó gyűjtő­­mozgalomként jött léte. A lakiteleki gondolat - amiről Pe­recz László azt írja, hogy nincs, nem volt, „csak a magyar demokrata mito­lógiában létezik” - a tettben, a rész­vételben, a mozgalom közös elindítá­sában nyilvánult meg elsősorban. S

Next

/
Thumbnails
Contents