Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)

1991-09-25 / 8125. szám

H V G, 1991.szept.21. 19 , KISGAZDA BELYISZÁLYOK Vezérképviselet Továbbra is nagy befolyással rendelkezik Antall József a kisgazdafrakció tagjaira, míg Torgyán Józsefnek a képviselők kézivezérléses irányítására tett kísérlete kudarcba fulladt a szeptember 14-i egyeztető tárgyalásokon. Márpedig Torgyán valóságos hatalma elsősorban azon múlik, mennyire tükrözik majd a kisgazda képviselők szavazatai az általa irányított országos vezetés döntéseit. Hiába tartalmazza a kisgazdák párt­­alkotmánva, hogy a frakció vezetőjé­nek részt kell vennie az országos el­nökség ülésén, amióta Torgván József a párt első embere, egvedenegvszer sem hívták meg e fórumra az érintett Tászior Gyulát. Igaz. a pártelnök úgy nyilatkozott, hogv csupán adminisztra­tív hibáról lehet szó, a kisgazda képvi­selők korábbi nyilatkozataiból egvér­­telműen kiderül, a meghívások elmara­dásának oka: kézzel-lábbal tiltakoznak az ellen, hogy a nagy népszónok őket is ugvanúgy rövid pórázra fogja, mint az országos elnökség tagjait. Szeptember 14-én nem véletlenül ült össze az országos elnökség és a par­lamenti kisgazda frakció. Elvi elhatáro­zás született arról, hogy tisztázzák a két testület viszonyát, de a kiadott semmit­mondó nyilatkozat csupán egvetlen konkrét kérdésben bizonyított valódi egyetértést; a továbbiakban a párt szakértőit és tanácsadó testületéit mentesíteni kívánják az egykori MSZMP- és KISZ-funkcionáriusoktól. Folytatódik tehát a kommunista bo­szorkányok üldözése, miközben to­vábbra is óriási ellentétek feszülnek a kisgazda honatyák többsége és a párt­elnök között. Ebben a küzdelemben a szeptember 14-i ülés tanúsága szerint Torgván érez­hető vereséget szenvedett. Hiába mó­dosíttatta az utolsó nagvválasztmánvon a pártalkotmánvt. amelvnek értelmé­ben az ellen a képviselő ellen, aki az or­szágos vezetőséggel szembehelvez­­kedve szavaz, fegvelmi eljárást kezde­ményeznek, a honatvák láthatóan nem ijedtek meg. Talán ennek tulajdonít­ható, hogv az elnök taktikát váltott, s úgv nyilatkozott a megbeszéléseket kö­vetően, hogy teljes mértékben helvre­­állt közte és a képviselők között az egv­­ség. Pásztor Gyula frakcióvezető ko­rántsem volt ilven elragadtatott. El­mondta, hogy a legutóbbi Torgyán-vá­­lasztó nagyválasztmány óta az elnökség és a frakció között gyakorlatilag meg­szűnt minden kapcsolat „Torgván Jó­zsef a pártvezetés újjáépítésével lehe­tett elfoglalva, még arra sem volt ideje, hogy eljáijon a hetenként összehívott frakcióülésekre" - állította Pásztor Gyula, aki egvébként az utóbbi két nagwálasztmány előtt kilátásba he­lyezte lemondását. Korábbi döntése­iről most úgy nyilatkozott, hogy félt a pártvezetés határozott jobbratolódásá­­tól. Jgaz, ez a félelmem be is igazoló­dott, ugyanakkor a frakció pozíciói is jelentősen erősödtek, és ez megfelelő ellensúly! jelent a párt politikájában" -

Next

/
Thumbnails
Contents