Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-20 / 8122. szám
Új Magyarország, 1991.szept.16. üzentek, hogy zároljak egy kiadványt, ha az nem tetszett nekik, vagyis akadályozzák meg, hogy az az olvasd kezébe kerüljön. Úgy látszik, szelektíve működik a magyar ügyészi bürokrácia, nem tulajdonítanak mondén fellebbezésnek egyforma súlyt. De nem csak a fellebbezésekkel járnak el így. Már vagy tíz esetet összegyűjtöttünk, amikor a nemzeti érzület megsértése miatti feljelentést kapásból elutasították. — Múltkori beszélgetésünk során említette, hogy az eljárás ellen igen sokan aláírásukkal tiltakoztak. — Már csaknem háromezer aláírás gyűlt össze. Az Amerikai Magyarok Országos Szövetségének rosszallásáról példáid éppen tegnap értesültem. Tudjuk azt is, hogy a köztársasági elnök legalább száz tiltakozó levelet kapott. Egyébként fontolgatjuk, alávessük-e egyáltalán az eljárásnak, de fogalmazhatnék úgy is, hogy a színjátéknak, vagy a hajszának a tovább inakban magunkat. Hiszen eddig minden beadványunkat kapásból elutasították. Mielőtt azonban esetleg az engedetlenség útját választanánk, pontról pontra dokumentáljuk az eseményeket. * A beszélgetés után tudtam meg, hogy a Hunnia füzeteket az egyék kormánytag és több országgyűlési képviselő is előfizeti. Talán nevüket meglátva döntöttek úgy a nyomozók, hogy visszaszolgáltatják a névsort. Esetleg a politikusoknál is házkutatást kellene tartani?... HardJ Péter