Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-18 / 8120. szám
Beszélő, 1991.szept.7. 1 eredménnyel, egyébként.) De Fedák Sári azt mondta, mármint az igazi, az eredeti: „írhatnak felőlem az újságok, amit akarnak - fő, hogy írjanak!" Márpedig ő tudta, mit beszél, a valaha élt legsikeresebb magyar színésznő volt, még Ady Endrét is sikerült elcsábítania egy nagyváradi bohém éjszakán, holott nem volt jó nő. Azt viszont halálos biztonsággal tudta, mikor mit keli megmutatnia magából, s hogy minél gyakrabban kell egy kicsi, izgató részét felfednie... Ezt valamennyi világsztár tudja ma is: e2 a siker egyik nyitja, ha nem épp a legfontosabbik összetevője Politizáltok? Akkor nem lehettek szégyenlősek, mulvák; vagy kint, vagy bent, de meg kell fogni a hír egerét. (Emlékeztek még Bush elnök úr Kossuth téri rögtönzésére, finom abgangjára? Amidőn a zuhogó esőben miatta álló sokaság előtt összetépte „előre megírt nagybeszédét", míg Barbara asszony nagymamái csókot hintett a báva tömeg felé? Sok hónap elmúlt, amíg a hazai közvélemény tudomására jutón, hogy e meghatóan angolszász pillanatban az elnök golyóálló, másfél kilós fűzős mellényben feszengett, s tán nem is a néppel való találkozás eufóriás boldogsága vagy az eső késztette erre a gondosan megtervezett „improvizációra", hanem egy ellene készülő merénylet rémhíre. Embereinek és neki azonban volt esze még ezt a veszélyesnek tetsző helyzetet is a maga javára fordítani.) Félreértés ne essék, gyűlölném, ha az SZDSZ nekifogna most a nyilvánosság kedvéért hazudozni, mint az országban egves szégyentelen politikai erők bizony megteszik. Eiső lennék, aki ezt leplezné. Még azt sem javaslom, hogy a pár. tömegkommunikációs cirkusznak tekintse a közszereplést, mint ahogy néha a Fidesz vezető; szerintem, például amikor el érzékenyül: tévériporterek szeme láttára vért adtak egv egészségügyi intézményben, kvázi vérüket adták az úi magyar demokráciáért!, hanem az: követelem, hogy a demokratikus ellenzék ne engedje át s helyet politikai szélhámosoknak a világot jelentő tómegközlési eszközök hírműsoraiban. Magyarország higgyétek el, ma egy tekintetben titokzatos, már-már misztikus hely: az igazság itt kimondható, és hallgatója-nézője a fogyasztói társadalmakéihoz képest tiszta tudatú ember, meg is hallaná, meg is látná, ha elhangozna, ha láthatóvá válna előtte. Az SZDSZ az igazság kimondásának nap mint nar kiküzdött lehetőségével, meptéiésem szerint fokozatosan maga mellé állítaná a társadalmat. Nem pártpolitikai propaganda-hadjáratra gondolok, épp fordítva: tárgyilagos ismeretterjesztésre, mindazon tények közreadására, amelyek a kormányzati nyomás, illetve a sajtót is már keresztül-kasul behálózó klikkpolitika következtében mind kevésbé kerülnek napfényre a maguk csorbítatlan mivoltában, és amelyre a hivatalos politika iránt kialakult össztársadalmi közöny miatt egyébként sem figyelnek oda az emberek, az olykor jelentős parlamenti viták rádiós-televíziós közvetítései alkalmával sem. Ez az elszegényedett társadalom már csak a bizonyítható igazságokra kíváncsi; jó szóra és szolidaritásra áhítozik, az előtte és érte való személyes kiállásra. Percenként kellene közölnötök vele, hogy mi az ábra - amit amúgy a honpolgár jobban tud, mint ti, mert ó szenvedi meg, és nem a politikusok, két dolgot viszont tényleg kevésbé ért, azt, hogy milyen okok vezettek a mai helyzethez, továbbá - és ez a fontosabbik -, hogy ez itt ma szabadon kimondható, nem jár börtön érte. Hogy a szókimondásnak önmagában van az értéke és a jelentősége, ez ad az embernek méltóságérzetet, a demokráciának pedig valóságot, s akit netán hátrány érne miatta a munkahelyén, azt majd A TÖRVÉNY és rabigát többé nem tűrő társai szolidaritása garantáltan megvédi a jogtiprástól. Megfontoltan hallassátok véleményeteket, de minél többször, hogy a lakosság minden rétege meghallja - és sose fenyegetőzve, sose harciasán beszéljetek politikai ellenfeleitekről, ahogyan azok rólatok... Azt ez az ország szerencsére, unja. )dzan hangra vágyik, nem macókás „parlamentire". Ti szolgálhattok nem is egy ilyen „el nem koptatott" hanggal; parlamenten kívüli, ámde értelmes, áldozatkész és becsületes szószólóval. Szerintem például Kis Jánosnak már hónapok óta minden héten egyszer oda kellett volna állnia (Komáddal, Eörsivel, Csaloggal és másokkal együtt) a Petőfi-szobor talpa alá vagy a Batthyánv- Nagy Imre-örökmécseshez, valamint megjelennie az összes vidéki város főterén, hogy' arról, ami az országban zajlott-zajlik, kifejtse a saját véleményét - nem a pártjáét. A pártok véleménye, szörnyűségesen összetett okok folytán, momentán senkit sem érdekel túlzottan. Elmondhatta volna a gondolatait bárkinek, aki arra jár. Minden különösebb felhajtás nélkül. A per te. Ehhez joga van. Fogadok, előfeb vagy utóbb kóréje seregier volna az összes újságíró. Meg a nép. Amelyik jobb sorsára vár, és a tiszteletére! Kézzelfogható segítségvállalásra, közösségvállalásra, humorra, reményre, jövőalapozásra... S mint Catónak, a római rétoraak, add hazájának egy válságos idejében mindig ugyanúgy fejezte be a beszédeit. „Carthag - nem esse delendam", ami a mai magyar politikai helyzetben így fordítandó: „Parlamentre pedig szükség van - de indulatokra nincs, demagógokra nincs, fasisztákra nincs. Vesszen a viszály, a gőg, a basáskedás - hogy végié éljen Magyarország, éljen a demokrácia, és megéljen a nép’.", ugyanígy, nagyjából ilyesmit kellett volna és kellene mondania ma is Kis Jánosnak és eszmetársainak, summázatui. Mindig ér mindenütt. Még most se késő. Sőt, ez lassacskán - pártállásunktól függetlenül - kötelező lesz mindannyiunknak, akik nyűgöd iiövő: társadalmibékét, polgári demokráciát kívánunkmeghonosítaniMagyarországon. József Attila szavai sóhajtoznak bennem, amin: e cikket írom: „... S mert c nemzetekből e szellem nem íacsar nedves Klókat, hát úi gyalázat egymás ellen serkenti fel a fajokat. Az elnyomás csapatban károg, űő szívre, mint dögre száll, s a földgolyón nyomor szivárog, mint hülyék orcáján a nvá!.” Csakhogy, hála az Istennek, mi most jobb helyzetben vagyunk, mint a harmincas évek Magyarországa. Ebben a tényben rejlik a jövőnk. Ha kell, akár a tíz körmünkkel kaparjuk a felszínre! Nem veszhet oda.
