Hungarian Press Survey, 1991. szeptember (8110-8127. szám)
1991-09-12 / 8117. szám
Magyar Nemzet, 1991. szeptember 9. Pótlólagos legitimáció A szakértelem és látszata Időnként felmerül a szakértői kormány utáni vágy, és ehhez kapcsolódva a miniszterek szakértelmét firtató kérdés. Néha a vágy - az eseti döntésképtelenséget, vagy éppen átgondolatlan döntést látva - érthető, mégis a szakértői kormány szükségessége ellen érvelnék, és az ellen, hogy a szakértői kormány és a miniszterek szakéneimének a kérdését összecsúsztassuk. Szakértői kormány, a demokratikus eljárásmód szemszögéből nézve, kivételes esetben tölt be kormányzati funkciót, mégpedig akkor, ha valamilyen oknál fogva a választók akaratát kifejező parlamenti erőtér nem képes működőképes végrehajtó hatalmat produkálni. Ez mindenképp a demokratikus eljárásmód felfüggesztését jelenti - jobb esetben csak ideiglenesen. Másképp fogalmazva: a szakértői kormány fogalma egy meghatározott funkcióra utal, s nem feltétlenül arra, hogy tagjai szakértők. Hogy miért nevezik mégis szakértőinek? Nos, abból a megfontolásból, hogy a demokratikus legitimáció hiányát kívánja pótolni az „elismert szaktudásra” történő hivatkozás, vagyis egy pótlólagos legitimációról van szó. Ha továbbmegyünk a vizsgálódásban, akkor láthatjuk, hogy az a bizonyos elismert szaktudás nem mentes a problémáktól. Gondoljunk csak arra, hogy a végrehajtó hatalomban tevékenykedőknek kétféle, különböző típusú, ám egyaránt fontos tudással kell rendelkezni. Egyfelől igazgatási, másfelől pedig az éppen adott tárgyterületre vonatkozó szakértelemmel. Melyiket részesítik előnyben? A kérdések folytathatók: mit jelent, hogy elismert szaktekintély? A szűkebb szakmai testületek értékelésében vagy a szélesebb közvélemény által elismert? E kettő nem esik egybe feltétlenül. Összefoglalva tehát: a szakértői kormány a hiányzó demokratikus legitimációt pótolja a szakértelembe vetett bizalommal, amely szakértelem, mint utaltam erre, nem megkérdőjelezhetetlen. A szakértői kormánytól mint olyantól elválasztható a miniszterek szakértelmének a kérdése. Az elválasztás alapja, hogy az utóbbi a demokratikus eljárásmód keretében értelmezhető. Hogy ezt megtehessem. röviden vázolnom kell, mit értek a demokratikus eljárásmóddal funkcionáló modem, politikai rendszeren. Ezt a rendszert gyakran jelölik meg oly értékekkel, mint például a többség uralma (amely a kisebbség uralmával. a diktatúrával szemben fogalmazódik meg értékként), vagy éppen a jólét (mely az egyenlősítő tendenciákat üdvözli). ízlés szerint folytatható ezen értékek sora. Ehelyett egy másféle megközelítést ajánlanék, mellyel nem állítom, hogy ezek az értékek nem jellemzik (jellemezhetik) a modem társadalom politikai rendszerét, de azt mindenképp, hogy nem lehel egyetlen értékkel, mint szubsztanciával jellemezni. Ha nem értékekkel, akkor mivel? Nos, nem mással mint egy meghatározón formai szerkezettel, egy olyan szerkezettel, amely mind tárgyilag, mind pedig az időben differenciált. Mindkét differenciáltság egymásra utalt, egymást feltételező. Tárgyi értelemben azt jelenti a differenciáltság, hogy a modem társadalom politikai rendszere kétpólusú, azaz a kormányzat/ellenzék megkülönböztetése intézményesült. Noha a kormányzati hatalmat a többség gyakorolja, ebből azonban nem következik, hogy a parlamentáris rendszert kimerítően leírná a többségi elv, mivel éppen arról van szó, hogy reális lehetőségként állandóan jelen van az éppen kisebbségben maradt politikai erők alternatívája is. Az aktuálisan nem realizálódó értékek nem vesztik el véglegesen érvényességüket, hanem csak időlegesen felfüggesztődnek. S éppen ez jelenti, hogy az időbeni tagoltság is épp oly fontos része a modem politikai rendszernek, mint a strukturális (azaz a kormányzat-ellenzék) differenciáltság. Ha elfogadható a demokrácia ezen értelmezése, és ebben a keretben véljük fel a végrehajtó hatalom szakértelmének a kérdéséi, akkor azt is láthatjuk, hogy a demokratikus eljárásmód elsősorban politikai bizalom szerzésére, illetőleg elvesztésére alkalmas. A választások nem arról döntenek, hogy ki egy-egy adott terület szakértője - ezt a „láthatatlan kollégák” és a nagyon is látható, szervezeti érdekektől sem mentes szakmai testületek elismerése formálja -, hanem arról, hogy korlátozott időtartamra, kik gyakorolhatják a végrehajtó hatalmat. A politikai bizalom megszerzéséért folytatott küzdelemben természetesen hivatkoznak - többek között - a szakértelemre is, de, még egyszer hangsúlyoznám, nem úgy jelenik meg ez a kérdés, mint ahogy a szakma testületek számára, hanem mint egy komponens a többi mellett, például a döntési gyorsaság, a nyilatkozatok konzekvenciája, a személyiségben rejlő szimpátia mellett. Remélem, gondolatmenetem nem azt sugallja, hogy felesleges a szaktudás a politika területén. Csak bizonyos tagoltságra kívántam felhívni a figyelmet és arra, hogy a politikus szaktudása nem esik feltétlenül egybe azzal a típusú szaktudással, melyet a tudományos közösségek értékelnek. Sőt úgy tűnik, hogy a modem politikai rendszerben a politikusok elsősorban nem azzal érnek el választási sikert, hogy adott területek szakértői, hanem elégséges a hozzáértés látszatával bírni. S hogy ez a hozzáértés valóságos lesz avagy látszat marad, ez annak függvénye, hogy mennyiben képesek támaszkodni a mögöttük, hangsúlyozom a mögöttük álló, s nem pedig döntéshozóként előtérbe került szakértőkre. Úgy gondolom, a következő választás különös jelentősége abban áll, hogy tudatosítja az időbeli tagoltságot. s ez, remélhetőleg, arra készteti a majdani végrehajtó hatalmat, hogy felismerje, lehetőségei korlátozottabbak, nyilatkozatai nem magánvélemények. Karácsony András
